Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1884-08-31 / 35. szám

1111 területén történt, egy fiatal segéd lelkészt nagy hirtelenséggel behelyeztek egy megüresedett egyházba, hogy ott mint majdan kijelölendő egyéniség előkészithesse a közvéleményt. Hát bizony, hamis tudomány ez a politika még az egyházi téren is. Nem hiában definiálta azt a tót nyelv olyan találóan, mikor azt mondja róla: >

Tolitiko pamztwoliuncusztivo* = a politika urak huncuttsága, (Bocsánatot kell kérnem a t. olvasótól, hogy más classikus vagy diplomatiai nyelvben nem leltem ide illő definitiót. Azt sem tudom jól irtam-e le vagy nem. Tótul nem tudott semmiféle fajtám, bár nevem után itélve, némelyek talán panszlávnak is gondolhatnának. Egy érdemes Öreg úriembertől hallottam évekkel ezelőtt e tótul is classicus mondást. Nem állhattam meg, hogy ide ne irjam). Szerintünk a törvény kérdéses §-ának teljesen, betüszerint eleget kellene tenni, s a jelöltek közül senkinek sem lévén szabad, legalább a törvény szerint, a választás megtörténtéig az illető egyházban papolnia, — ha valaki, mint a betöltésre váró egyházban működő segéd-, időközi vagy helyettes lelkész, — kijelöltetik, azonnal, a jelölés megtörténte után ott kellene hagynia helyét, s az illető esperesnek őt más egyén által, kellene helyettesitenie. Ma ugy áll a dolog e § hiánya folytán, hogy ha valaki felszólal az imént vázolt visszaélés ellen, az egyházmegyei augurok egyszerűen kifizetik azzal, hogy hát hiszen a törvény csak a más egyházakban szolgáló jelöltekről rendelkezett, mikor a próbapapolást eltiltotta; de arról nincs szó, hogy a helyben lévő, már előbb berendelt jelöltegyéniség ne fungálhasson (?) ! íme, a visszaélések számára megint rés mutatkozik e § hiánya folytán. Igy lesz aztán egyre jobban kijátszva, átlyuggatva a törvény sánca, holott egy kis körültekintéssel itt is elejét lehetett volna annak venni. Előttünk tisztán áll, hogy e § szerint a helyben működő lelkészjelöltnek sem volna szabad a betöltésre váró egyházban papolnia; de a tapasztalat megmutatta, hogy az emberek a sorok közt is szoktak keresgélni, s olyat is lelnek a törvényben, a mi pedig nincsen benne. Hogy ez meg ne történhessék, minden kétséget kizárólag keli a törvényt formulázni, s a jelen §-hoz is oda kellett volna még tenni legalább ennyit : „magéiban értetvén, hogy ha a jelöltek egyike, maga az illető egyházban szolgéiló akár helyettes akár időtöltő lelkész lenne : ennek, a jelöles megtörténte után, állásáról a választás megejtéseig — téivoznia kell.€ Azt hiszem e kevés betoldással sok visszaélés útját bevághatta volna a zsinat. IV. A törvény 199 — 203. §§-aiban részletesen körül van irva a választási actusnál ugy a választó egyháztagok, mint magok az egyházmegyei kül döttek által követendő eljárás. — Itt is volna egy-két igénytelen megjegyzésünk. Előre kijelentjük azonban, hogy távolról sincs eszünkben e §§-ok gyakorlati értékét kétségbe vonni. Részünkről is józan, életrevaló szabványok • nak tartjuk azokat, de csak általánosságban. Álért ott, a hol az mondatik, hogy az e. megyei küldöttek »a választéist vagy közfelkiáltással, vagy a jelöltekre adható titkos szavazatokkal végrehajtjéik€ (199. §.), hiányosnak találjuk a törvényt annyiban, a mennyiben a titkos szavazás formáját is szorosan elő nem irta. Ez olyan lényegtelen valaminek látszik ugyan, de a gyakorlati élet már az eltelt két év alatt is megmutatta, hogy csak látszik annak, de valósággal másként áll a dolog. Érdekes volna elősorolnunk, mennyiféleképen értelmezték már az egyes egyházakban ezt a titkos szavazást. Ha a kezeim között lévő, az ország különböző részeiből vett e nemű közleményeknek hitelt lehet adnom, akkor ugyan cifra komédiák folyhattak le itt és ott, a titkos szavazás cége alatt. Nem akarom azokkal a t. olvasót most mulattatni ; komoly dolgoknál nem volna helyén e nevetségig menő aprólékosságokkal hoszszasan bíbelődni. Elég legyen pusztán megérintenünk, hogy volt rá eset, mely szerint egy helyen súgva, gyónásszerűleg szavaztak a választók; más helyen pálcáztak, azaz: fehér és fekete pálcákkal értelmezték a titkos választás fogalmát; ismét más helyen, és pedig itt a közelben, egy nagy népességű elsőrendű egyházban, a templom közepén felállított mysticus schirting-sátor rejtelmes homályában elhelyezett a jelöltek neveit táblácskával jelző ládákba, á lá nemzeti Casino golyókat dobott a választópublicum, s hogy szebb legyen a dolog, az a szent sátor, a mellett hogy igen drága szövetből állott, még helylyel-közzel egyegy jókora szövetfolytonossági hiányban is szenvedett, a mely hiány lyukak képében külölte magát annyira, hogy a körülte állók világosan láthatták, melyik választó hová veti golyóvotumát, s voltak akárhányan, akik előre tudták a számarányt, mielőtt a golyók összeszámláltattak volna. Már most kérdjük, mikor itt a gyónás susogó hangjában, ott a pálcákkal, emitt meg a golyózás által akarja megtalálni az emberi leleményesség a titkos szavazás helyes értelmét, nem legalább is komolytalan eszközök-e ezek, egy olyan, igen is komoly ténykedés és cél mellett, mint a minő a lelkészválasztás actusa? Hogy ezen igazán a nevetségig fokozódó különféleségnek eleje vétessék, — mindenesetre óhajtandó dolog lett volna a titkos szavazásnak formáját is szorosan elmagyarázhatlanul körülírni. Azért a 199. §-ban lévő s fentebb idézett eme szavak után: »vagy közfel-