Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1884-08-24 / 34. szám

1113 KÜLFÖLD. Luther-jubiláumi emlék a külföldről. A magasztos Luther-ünnepélyek egész sora a kül­földön az evangyeliumi egység képét tüntette fel, s az evangy. prot. egyházra hozott áldásáról azon nézet lett általánossá, hogy jóval közelebb hozta egymáshoz az evangyéliumi protestantismus elágazó theol. irányait. Azon benyomást tette e sorok Írójára p. o. az erfurti Luther ünnepélyen a positiv irányú Baur s a szabadelvül Lip­sius beszéde, s egészben véve a nov. io-iki eislebeni ün­nepély is. Kellemetlenül hat tehát az elfogulatlan evangy. prot. emberre s bizonyára ellenkezik Luther szellemével az, hogy Bender bonni egyet, theol. dékántanár novem­ber ioén, Luther 400-ados születése emléknapján tartott »Beformation und Kirchentum« c. akadémiai beszéde az ,uj prot. igazhitüség", jobban mondva »a modern ud­vari theologia' emberei által oly hévvel lett megtámadva s anyira egyoldalú pártérdekből megbírálva s elitélve, mint talán Krisztus Urunk a phariseusok részéről. »Viel Feind, viel Ehr!€ vonatkozható a bonni munkás theológusra is. Nézzük röviden, miután Bender beszéde, mely ed­digelé 8 kiadásban jelent meg, oly élénken foglalkoz­tatja a német prot. sajtót, mi tehát a restaurait ortho­doxia által oly igazságtalanul megtámadott mű tartalma és célja. B. Lutherben a nagy reíormátort ünnepli, ki a né­met nép összes szellemi, társadalmi és politikai életet uj szilárd vallásos-erkölcsi alapra fektette. A reformátió mű­vének megértéséhez két eszme nyújtja Bendernek a kul­csot: a ker. élet eszméje, melylyel Luther az életnek szer­zetesi felfogását megingatta, s a Krisztusban való meg­igazító hit eszméje, melylyel a római egyház üdvintézmé­nyét kérdésessé tette. Luther népének azon gyakorlati tényt derítette föl, hogy a házasság szentebb a papnőtlenségnél, a világi hivatásszerű munka keresztyénibb a világot kerülő papi dologtalanságnál, a világi rend s felsőség iránti engedel­messeg istenibb a papok szent zsarnoksága előtti lelkiis­meretlen meghunyászkodásnál. Az evangy. életeszményben kereste Luther a reformatio lényegét, s ha Róma azzal fenyeget, hogy a vizzel megkereszteltek a pápa isteni joghatósága alá tartoznak, akkor mi protestánsok Luther 400-os születése emléknapján nagyobb joggal állíthatjuk, hogy a ki szt. lélekkel kereszteltetik meg, az a refor­mátio egyházának tulajdona. S ha ezen életeszményt mindenkor tisztán és világosan hirdettük volna, ha benne a kultura s a keresztyénség kiengesztelését ketestük volna, akkor e kérdés : vagyunk-e még keresztyének ? soha sem lett volna közöttünk feltehető. A keresztyén életeszmény uj megismerése szellemi és erkölcsi életünk sokkal mé­lyebb átalakulását vonta volna maga után, ha kezdettől fogva a hit által való megigazulás tana egy külső tekin­tély alakjában föllépő történeti elv szolgálatába nem lép. Lutherre nézve a megigazító hit a ker. embernek vallá­sos-erkölcsi életének eszközlése, megtartása s megszente­lésére egyedüli feltétele s üdveszköze. A középkori dogma és csudahit erre nem volt képes, s a reformátió lényege sem abban keresendő, a mit a romanismussal közösen bír, hanem önálló és eredeti föllépésében. A ki elfogulatlanul vizsgálja a román s szláv népek erkölcsi és társadalmi viszonyait, melyekre a romanismus gyakorol döntő befo­lyást, s összehasonlítja a germán népekkel, hol a protes­tantismus az uralkodó, nem le«z kétségben az iránt, hogy az egyházi szakadasnak legrosszabb következményeiben sem kell aggódnunk vallásos-erkölcsi életünk reformá­tiója felett. A Krisztusban való hit s az erkölcsi életeszmény Luther eredeti reform- programmjában elválaszthatatlan egymástól; e kettő azon sark, mely körül az evangyel. protestantismus kulturvilága 3 századon át fordult, s a jövőben is fordulni meg nem szűnik. Az evangy. egyháziasságnak magasztos feladatát a j reformátori eszmék közvetítésében kellene látnunk, hogy ez uton azokat a hivők elsajatitsák s a vallásos erkölcsi élet terén megvalósítsák. Az egyházalakulás a protes­tantismus Achilles sarka. Különben az egyházak s egy­házi irányok különfélesége a keresztyénség céljainak s a kultura érdekeinek sokkal nagyobb szolgálatot tett, mint ama sokat hangsúlyozott, de rosszul felfogott »egyházi egy­ség* mely a lelkiismeret s értelem kárával jár. Mind a a mai napig azonban az evangy. egyház oly formákkal s eszközökkel állítja elénk ugy az életeszmény, mint a reformátió történeti üdvhit elvét, melyek a középkori egyházból származnak s ennélfogva a reformátori gon­dolatot tisztán s a kulturánák megfelelő módon ki sem fejezhetik. A pietista életeszménytől a reformátorihoz kell egyházunknak visszatérnie; a reformátori különbséget a gyakorlati üdvtanok, dogmatikai elmélet s t krónikahit« között meg kell tennie. Sietnie kell a bizonytalanság s kétértelműség átkát levenni magáról, mely ezrek véle­ménye szerint őt terheli. Nem uj reformátióra, hanem a XVI ik századbelinek keresztülvitelére van szükségünk. Kötve Krisztus örök evangyéliomához szabad az egyház azon eszközök megválasztásában, melyekkel azt a változó idők felfogásával közvetíti. Vajha Luther 4oo-ados szü­letésnapja arra intené a reformátió egyházát, hogy ha­gyatékához hiven ragaszkodjék s szabadságának haszna­latáról bizonyságot tegyen 1 Ez Bender tanár ünnepi beszédének rövid tartalma, mely napjainkban oly élénken foglalkoztatja a rajnai tar­tományegyház uj pietista s orthodox felekezeti, roman­tikus köreit, melyekben többet nyom Luther betűje, mint annak szelleme. A rajnai tartományegyhaz műve, hogy a bonni theol. fakultás másik 2 tanára Christlieb é Krafft Bender ellen fellépett s theol. egyletet alakított a hall­gatók között, melynek célja a szabad akadémiai műkö­dés lehető megszorítása. Krüger langenbergi lelkész pe­dig lelkészi vitairatában fölszólította Bendert, hogy egyházi református programmjával a tartományegyházi zsinaton lépjen föl. Az egyházpolitikai térre viszi tehát a rajnai papság az ügyet, hogy az akad. tanszabadság által védett tanárral ily módon perelhessen. A rajnamel­léki papság egy nyilatkozatot is közölt, melyben protes­tál oly szabadelvű theologia ellen, mely az apostoli hit­vallást hitelétől s becsétől megfosztja; protestál Bender theologiájának azon támadása ellen, melyet a ker. élet gyakorlata ellen intézett az Isten igéjéhez ragaszkodó evangy. hitsorsosokkal szemben ; tiltakozik oly theologia ellen, mely a symbolikus könyveket »theologiai sophis­tika s jogi államokosság apokryph szüleményének« tartja. A mellett Stöcker sógora, Krüger azon reményének ad kifejezést, hogy a rajnaiwestphaliai lelkészi karnak eleget teend a bonni theol. fakultás az által, ha Bender iratát visszautasítja. Itt tehát egy rendszeres támadással talál­kozunk a theol. tanszabadság ellen! Valóságos zaklatás az a modern theologia ellen 1 Példátlan azon nyelvezet is, melylyel a berlini »N. Ev. K. Z.* s a lipcsei fanatikus »Allg. Luth. K. Z.* Bender beszédét anathematizálja, s tudósításaik méltán sorozhatok a hanoverai mult évi papi értekezletnek Bitschl göttingai theol. tanár s theologiája felett mondott ledér 68*

Next

/
Thumbnails
Contents