Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1884-08-10 / 32. szám

1019 1020 az emberi jogoknak a délnémetországi parasztok által való proclamálása által és a Krisztus országának phan­tastikus communistikus felállítása által Münsterben. A lelkiismerettől elszakadtan ezen törekvések vad dulási hajlammá lőnek s meg kellett a fennálló hatalmokon és az újonnan felébredt erkölcsi szellemen törniök. A né­met birodalomnak római szent birodalmi jellege a protestánsok által Speyerben kétségbevonatott és bár nem is sikerült a Rómával való összeköttetést teljesen megszakasztani, legalább a protestánsok birtokai lettek szabadakká, miután a birodalom a felosztás stadiumába lépett. De közelebb mint a sociális és politikai mező áll az egyházhoz az iskola, mely eddigelé az egyházzal teljesen egyesítve vala; az egyházban megindult nagy mozgalomnak az iskolát is magával kellett ragadnia és annak újjáalakulását okoznia. Hogyan és milyen terjede­lemben történt légyen ez, ezt kimutatni lesz az én fel­adatom ; előadásomban Németországra fogok szorítkozni és pedig főleg arra : mit akart a két nagy reformátor, és mit tett? Mert ha a reformátió iskolájáról szólunk, nem szabad csak dr. Luther Mártonról szólanunk, hanem ugyanazon elismerés illetvén a Praeceptor Germaniae-t, Melanchton Fülöp (magister) mesterről is kell szólanunk. Ezen két férfiúban mintegy megtestesülve látszik, mit jelent a reformátió az iskolára nézve. Luther a maga egész művelődési fejlődésére nézve au­todidact volt. Igaz ugyan, hogy kijárta a magdeburgi és eise­nachi iskolát, az erfurti egyetemet és Erfurtban magisterré is lett, a ki Aristoteles Ethikája felett és a Physikából előadá­sokat tartott, hanem a maga kolostorba lépésével, mint egykor Pál apostol, elvetette az őegész műveltségének kész­letét és élt a maga, a szentirásban feltalált Krisztusának. Róla gondolkozott, — őt prédikálta. Luthernél az auto­didactának egyoldalúságát felfedezhetjük, t. i. a közönyös­séget, vagy megvetést azon dolgokkal szemben, melyek az ő tapasztalata körébe határozólag nem nyúltak bele, a rendszerezés hiányát, mert az abstractióhoz való hajlam, a megfontoló nyugalom, a mely az osztályo­záshoz szükségeltetik, hiányzott. Ellenben gondolatai oly elevenséggel, erővel, és oly teljességben lépnek fel, (előnyök, melyeket anyanyelvének mesterileg ügyes hasz­nálata még emelt, hatásukban fokozott,) hogy mint szó­nok, éppenugy mint iró a hallgatóságot és az olvasókat ellenállhatlanul magával ragadja. Gondolkozás és lét nála egy volt, s azért volt ő igazi férfi. Luther realista volt. Realistikus theologus. Ifjúságában nem volt alkalma az alaki érzéknek kiképzésére, férfikorában hiányzott hoz­závaló ideje s a szakadatlan küzdelemben a kellő nyuga­lom is, ehez járult a római simaság iránti ellenszenve, a római jog körüli tapasztalatai és Aristotelesnek ferde használata a scholastikusok által. Ezen alaki képzőeszkö­zöknek, melyekkel Róma a német népet legyőzte volt, ellené­ben ő a maga erős hitét a maga Krisztusában és az ő szentirásbeli nagy ismeretét állította fel. A mi Krisztust prédikálta, azt elfogadta, ami sima emberi bölcsességet tartalmazott, azt visszautasította; még az egyházi be­rendezések, szokások és tanok, sőt a szentirásbeli köny­vek igazi vagy álvolta feletti Ítéletei is attól függtek — mennyiben és váljon Krisztust tartalmazzák, prédikálják-e f Es bármennyit tanult is Luther, és bár késő vén koráig tanult is, még sem volt tudós, nem tartozott a tudósok céhébe, hogy ugy fejezzük ki magunkat, hanem éppen egy reformátor : a népet, az egész német népet tanítani, hogy a Krisztusban való hithez, a szentírás olvasásához és megértéséséhez vezettessék, és ez által a külföldi be­folyástól megmentessék, az volt az ő éppen oly keresz­tyén, mint hazafiúi eszményképe. Melanchton már mint fiu elárulta a maga nyelvé­szi lángeszűségét; 13 éves korában a heidelbergi egyete­met, később a tűbingait látogatta és tanult mindent, a mit egy akkori egyetemen csak tanítottak, alig 20 éves korában kiadta a maga görög nyelvtanát, mely többszö­rös kiadást nyert ; egy olyan nyelvnek volt ez kézikönyve, melyet akkkor Németországban nem sokan értettek s maga Luther sem volt valami nagy görög. Pár évvel azután megjelent Melanchton latin nyelvtana, akarata ellenére egy tanítványa által kiadva. O ugyancsak Wittenbergben a héber nyelvet is tanította. Luther ó- és ujtestamentomi biblia fordítását alapo­san átnézte és kijavította. S ha Luther a német hírnök és úttörő volt, a ki a reformátori eszméket hirdette, ak­kor Melanchton azok latin mestere volt, vagyis az, a ki azokat az akkori világnyelven tanította és védelmezte. Az ágostai hitvallás és annak védirata, a smalkaldi cik­kek vagy az ev. egyház három nagy reformátori okmá­nya Melanchton műve. Ha Luthert realistának mondot­tuk, Melanchtont formalistának kell mondanunk, termé­szetesen, nem azon rossz értelemben, mintha ő a dolgok értékét fel nem fogta es nem becsülte volna. Mióta a szent irás felett felolvasásokat tartott, nemcsak hogy bevonta az ó- és ujszöveg minden nevezetes köny­vét tankörébe, hanem a rómaiakhoz írott levél felett tar­tott felolvasásait tankönyvvé alakította át, mely azután sok kiadást ért és a reformált egyház klassikus hittanát képezte több mint egy évszázadon át. De dacára ezen feledhetlen érdemeinek az egyházitan körül, Melanchton képessége és hajlama folytán csak a humanistikus philo­logus maradt. Mint a görög nyelv és tudomány tanítója alkalmaztatott Magister Fhilippus (Fülöp mester) Witten­bergben s kezdte meg áldásteljes működését I 518. aug. 29-én, ezen foglalkozása volt neki legkedvesebb minden­kor, ebben keresett üdülést az egyházi ügyekben való fáradozása közben. Sok oldaluságáról nagyszámú beszédei, melyeket mint rector és professor tartott, vagy az ak­kori szokás szerint maga helyett tartatott, tanúskodnak. Csak néhányat emiitünk fel: Az egyetemi tanulás javí­tásáról (székfoglalóbeszéd); az ékesszólás dicsérete 1523-ból; a tanítók fáradalmairól 1526; az orvostan dicsérete 1530; a csillagászatról és földrajzról 1536; a törvények méltóságáról 1538 ; az iskolák visszaállításáról (javításáról) 1540; a természettanról 1542; a hébernyelv tanulásáról 1546; a törvények forrásai és okairól 1550. Előadásai­ban majd minden nemcsak görög, hanem római klassi­kus irodalmi műre kiterjedt figyelme. Ezenkívül Witten­bergben irt egy Dialektikát, egy Rhetorikát, s már ezek előtt egy művet a szabad művészetekről (Artes libera­les), melyben szól a Grammatika, Dialektika, Rhetorika, Arithmetika, Geometria, Musika, Astronomia, História és a költészettanról. A két nagy férfiú személyes viszonya az egyház­nak a reformátió által teremtett viszonyát tünteti fel az iskolához. Elvileg, Luther törte meg az egyház hatalmát az iskola felett, mert mint egyetemi tanár, nemcsak meg­bírálta az egyház hittanait, hanem az egyház tekintélyé­től magát megzavarni nem engedvén, hirdette is a az egyház hittanaival ellenkező maga tanait, hivatkozván eleintén a pápára, majd az egyetemes zsinatra, voltaképen pedig azon szellemre, mely a szentirásban észlelhető. Egyike leggondosabban kidolgozott műveinek az 1539-ben irt a zsinatokról szóló irata. Luther tehát megtörte az egyház hatalmát az iskola felett, de nem a theolo­giáét; ellenkezőleg ezt újból felülkeritette, mint az egye­temen ugy a többi iskolában is, mindben ; mert minden tanításnak és tanulásnak, még magának a Luther által

Next

/
Thumbnails
Contents