Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1884-01-20 / 3. szám

92 jelölő bizottság Bornemisza esperes elnöklete alatt e hó 18-án taitotta ülését, melyen a kijelölés ténye felett hatá­roz. A lelkészi állásra, mint már jeleztük, négy pályázó van, u. m. Czelder Márton, ki mint lelkész s iró, mint missionáriús és mint ember egyaránt köztiszteletben és becsülésben áll az egész ország előtt; továbbá Nagy Ignác, tolcsvai derék lelkipásztor, Bodor Barna és Hézser Emil miskolci káplánok. Kijelölésök majdnem bizonyos nak mondható. Egyedül Hézser Emil kijelöléséhez kötnek némi kételyt, de szemben a kételkedőkkel egy nagyobb párt, mely szintén tudatában van a zsinati törvényeknek, Hézser kijelölését a törvényes alapokon nyugvónak ál­lítja. — Bary Sándor egyhangúlag bátyúi, Madarász Lajos békési káplán, szavazattöbbséggel bihar-tordai ref. lel­késszé választatott. — * Szives kérelem. ,A Hitfegyvere4 című művem sajtó alól kikerülvén, az utólagos fizetést igérő igen tisz= telt megrendelő urakat szivesen kérem, hogy a mű vé­tele után azonnal sziveskedjenek küldeni az 50 krt, hogy a nyomdai s egyébb velejárt költségben igényelt kiadást, — melyből ez idő szerint majdnem 90 frt 1 érdekli saját tárcámat — én is mielőbb teljesíthessem. Ujabb megren­delőket, természetesen, szivesen veszek. Kik tehát az utólagos pártolásra méltatnak, azoknak készséggel szol­gálok művemből, melynek nyomatott példányszáma 500. Az általam nem okozott késedelemért bocsánatot kérve s a pártolást itt is megköszönve. Kispalád, (u. p. Nagy­palád) 1884. jan. 2. Nagy Elek, ref. lelkész. * Néveste és ezüstmenyegző. Bodnár János k.­szentmártoni ref. lelkész, több hazai lapnak ismeretes levelezője és munkatársa, dec. 26-án tartotta névestéjé­vel együtt házasságának negyedszázados évfordulati ün­nepélyét. Több helybeli és vidéki jó barát s a környék­ből több lelkésztársa osztozott a szép családi ünnep örö­mében. A tiszta szívből eredt és szintén oly tiszta szívből viszonzott felköszöntések hosszú sora fűsze­rezte a megható visszaemlékezésekben s szives ba­ráti nyilatkozatokban gazdag estély élvezeteit. (Bodnár János szentmártoni ref. lelkész szül. 1831. K.-Vágáson Abaujmegyében. Iskoláit végezte, Nagy-Kőrösön, s.-pa­takon, kápláni, papi vizsgát tett Debrecenben. Tanítói, nevelői hivatalt viselt Nagy-Kőrösön és S.-patakon. Se­gédlelkész volt Felsőbányán, 25 éve mióta k.-szentmár­tonban lelkész, neje szül. Bartók Petronella, néhai b. e. Bartók Ambrus udvari volt lelkész leánya. — Fiai Bod­nár Lajos h. nánási tanár és Bodnár Antal oki. gyógy­szerész.) A ref. egyetemes konvent f. évi március hó 17-én fog összeülni Budapesten. Tanácskozásainak főtár­gyát, az egyetemes tanügyi bizottság előterjesztései alap­ján, a középiskolai törvény életbeléptetésének módozatai fogják képezni­* A nagyenyedi Bethlen-collegium épületének egy szárny-épülettel való megtoldása van tervben. A költségvetés szerint az építés 119.000 frtba kei ülne ; azonban kilátás van rá, hogy e költség, különböző meg­takarítások útján, lejebb szállíttatik. : Gömörmegyében ugyancsak megbecsülik a prot. tanítókat. A pelsőci ref. egyház Fükő Adolf tanitó urat az állandó tanács birái közé felvette, mely kitüntetés reszben az egyén érdeme és jutalma, de nagy általános-Ságban még is a reform, egyház bölcsesége s iskolata­nitói iránt való elismerése s kitüntetése. E tekintetben az ágost. hitv. ev. tanítók is hasonló elismerésben s ki­tüntetésben részesülnek a gömöri esperességben. Csetne­ken pl. két ág, hitv. tanító van s mind a kettő a pres­byteriumnak több mint 20 éve állandóan rendes tagja. Sőt az esperesség az évenkint tartani szokott kerületi gyűlésekre minden évben több tanítót szokott kijelölni a kiküldött esperességi küldöttek közé : s az esperességi consistorium tagjai közé is 2—3 tanító mint bíró be van választva. * Köszönetnyilvánítás. Tisztelendő Berki József zalátai ev. reform, lelkész ur a budapesti theol. intézet igazgatóságához egy darab magy. kir. aranyat küldött, hogy az egy rövid imára a theologusok között pálya­díjul kitüzessék és év végén kiadassék; egyszersmind azon ígéretet tette, hogy míg él, egy aranyat minden évben adni fog ezen célra. Fogadja tiszt, ur e nemes adományáért az intézet tanulóinak és tanárainak hálás köszönetét; és legyen meggyőződve, hogy jobb helyen alig gyakorolhatta volna jótékonyságát, mint ez intézet­nél, melynek a tiszt. Nagy István-féle szónoklati díjon kiviil eddigelé még semminemű pályadíj-alapítványa nem volt. Budapest, jan. 17-én. Szöts Farkas sk. theol. igaz­gató tanár. * A sárospataki ref. leányiskola javára,értesülé­sünk szerint, f. hó 12-én közvacsorát rendeztek, mely körülbelül 400 frtot jövedelmezett. A leányiskolái köz­vacsora a farsang legkedélyesebb és legsikerültebb mulatsága szokott lenni Sárospatakon öt év óta minden évben, de jövedelemre nézve is első helyen áll, a meny­nyiben a közvacsorák jövedeleméből öt év alatt már körülbelöl 2400 frtnyi alap képződött. Ez az alap teszi jóformán lehetővé a Sárospatakon különösen nagyjelen­tőségű intézet fenntartását. * A trencséni ev. esperesség nemes podhragyi gyülekezete f. hó 6-án ülte meg fennállásának évszáza­dos fordulóját, mely alkalomból Holuby József ottani lelkész és esperes megírta a gyülekezet történetét, s azt az oltár előtt felolvasta. E történelmi értekezés Osztro­lücky Géza ottani felügyelő költségén nyomtatásban is meg fog jelenni. Ugyanily ünnepélyre készülnek Tren­csénben a kochanóci és morvaljeszkói ev. ekklézsiák. * A bonyhádi ev. gymnaziumban felállitándó 5-ik tanszékre eddigelé szépen adakoztak. Befolyt ugyanis nevezett célra, Zsivora 500 frtos adományán kívül, 3443 frt 2 kr. Marhauser Imre bizottsági pénztárnok felszólítja az ívtartók közül azokat, kik íveiket még be nem kiildöt­ték, hogy minél elébb küldenék be gyüjtőiveiket. * A vertesaljai ref. egyházmegye esperese nt. Koncz Imre úr, f. é. január 13-kán az 1883-ik évi egy­háziközalap járandóságából, az egyházmegye gyülekeze­tei részéről 1331 frt 80 krt küldött be a magyar föld­hitelintézethez. * Szatmáron kegyeletes ünnepély tartatott a na­pokban. Lelepleztetett ugyanis a Bartók Lajos által ké­szített életnagyságú két arckép, melyek egyike ábrázolja néhai Darvai Ferencet, ki a szatmári ref. gymnáziumnak egyik legnagyobb alapítója volt, mert azon cé'ra 10.000 frtot adományozott; másika pedig néhai Gyene Károlyt, ki a ref. egyház és iskola kormányzása, valamint a nő­nevelő-intézet megalapítása körül szerzett érdemeket. Az alkalmi beszédet Tabajdi Lajos ref. lelkész tartotta. * Orgona eladó. Egy teljesen új, előljátszó, pcdá'os, igen kellemes, tiszta, erős csengő hangú, 8 változatú orgona, jutányos áron, esetleg részié!fizetésekre is eladó. Minden tekintetben a legjobb és legszolidabb anyagból, külsőleg is ízlésesen s csinosan készítve; finom aranyozással dí­szítve van. Ezen orgonát, miután tökéletesen elkészítve, felállítva, meghangolva van, bármely napon megnézhető és próbálható üzletemben. Ez orgonában a közkedvelt­ségű Salícionál 8 lábas változat is van alkalmazva. Bőveb­ben személyesen vagy levélben értekezhetni. Budapesten

Next

/
Thumbnails
Contents