Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1884-07-20 / 29. szám

935 lágot. A másik két segédlelkész az első választás ellen nem felebbezett, a miből azt a bölcs következtetést vonja le a főconsistorium, hogy a második választást sem ki­fogásolhatják, holott az egyházi alkotmány 223. §-ánák értelmében minden pályázónak minden választás ellen joga van panaszt emelni. Hanem hát persze a törvény csak „tanítómester® az apostol szerint, a szászoknak pe­dig, állván ők a cultur legmagasabb fokán, tanítómes­terre szükségök nincsen. Az egyházi alkotmány nem is arra való, hogy a szász főconsistorium, hanem hogy a barbar magyar ekklesiák és „a műveltség kellő mértékét® nélkülöző*) magyar papság emeltessék a szász cultura (?) azon magaslatára, a melyen a magyar nemzeti érzület és honszeretet mint Romwald a szép Melusina csókjá­tól örök halaira válik. No de ismerjük meg azon indokokat, melyek a szászokat a kiskapusi papválasztásnál vezették s aztán meg fogjuk érteni magát az eljárást. A ki a »Siebenb. D. Tageblattot« olvassa, az észrevehette, hogy annak szer­kesztője Wolf, nagy szebeni nemzetiségi szász képviselő nevéhez hiven, mint egy kiéhezett fenevad, ugy ront neki cikkeivel mindennek, a mi magyar. Épen ilyen gyű­lölettel viseltetnek a magyar iránt más szász urak is, különösen a tanitók és a papok s ezért törekesznek min­denütt arra, hogy a magyart s általában a más nemze­tiségűt mindenből kiszorítsák. Mintegy 40 évvel ezelőtt Nagy-Szeben és Brassó városokban magyar embernek nem volt szabad még mesterséget sem folytatnia. A ta­vaszszal Brassómegye egy szász falujaban a szászok egy románt csak azért, mivel szász gazdák házsorában mert magának házat venni s igy a szászok közé tolakodni, bosszujokban megöltek. A városi tanácsba a szászok magyar embert egy városban sem engednek bejutni, sőt egy szász helység, a melyből a közorvos eltávozott a „Siebenb. D. Tageblatt* 3207. számában nyilt felhívást intéz a szász orvosokhoz, hogy ez állomásra pályázzanak, nehogy más nemzetiségű nyerje el. Ezt már csak nem lehet félremagyarázni. Igaz ugyan, hogy a szászok által is vallott keresz­tyénség főelvével a szeretettel, ez a magyar gyűlölet nehezen volna összeegyeztethető, de hát a szász papok­nak a vallásosság ápolásara hivatott egyház is csak a nemzeti aspiratiók eltakarására szolgál s a magyar-gyű­lölet kezdve a püspöktől az utolsó templomszolgáig az egyházi téren is dominál. Hogy szász egyházba magyar pap bármily német nyelvbeli jártassággal is valaha be­jutott volna, bár volt eset, hogy pályázott, arra nincs egyetlen példa se. De arra igenis van, hogy még egy testestől lelkestől szász pap is 3—4 szász ekklezsiában rendre megbukott a papválasztásnál csak azért, mert a felesége magyar. Annál több példa van aztán megint arra, hogy a magyar egyházakba szász papok ülnek be. És ez a szászok legfőbb törekvése. Megesik azonban ha az üresedésben levő magyar egyház igen csekély jö vedelmű, hogy nem akad szász vállalkozó s akkor, ha már »muszáj«, hát olyan embert keresnek, a ki vagy renegát, vagy olyan gyenge, erélytelen s hiányos ké­szültségü egyén, hogy a maga lábán semmi tekintetben megállani nem birván, a szászok karjai közé veti magát. Igy történt ez kiskapuson. Ily egyént kerestek és talál tak a kiskapusi előbb református vallású, majd az evang. hitre tért tanítóban. A ki megtagadta hitét, arról méltán feltehették, hogy megtagadja nemzetét is, annál is inkább mert a jelek biztatók valának. Nevezett tanitó 1882-ben ugyanis az „Egyetértés® 177. számában harcias cikkel A főconsistorium saját szavai a magyar papokról. kelt védelmére a szászoknak s abban a többi között ezeket mondja: »/í szász nemzet csak alckor emeli fel sza­vát a kormány ellen, ha a kormány a szászok törvény -biztosította jogait lábbal tiporja.« y y A szászok jó hazafiak1 -'. Ez az ember kellett a szászoknak minden áron. Ezért kellett megsérteni az egyházi törvényt. Ha elgondolkodik az ember a szászok magatartása felett, ha látja, hogy mig egyfelől a magyar ev. egyhá­zaktól még a szellemi s erkölcsi fejlődés alapfeltételeit, az értelmes vezetőket is elvonják és pedig az egyházi törvények megszegésével; addig másfelől a kormánnyal szemben állítólagos sérelmeiket hánytorgatván, önigazsá­ságukat a legártatlanabb képpel Európa piacain fennen hirdetik, önkénytelenül eszébe jutnak azok a farizeusok, a kik „a mennyeknek országát bezárják az emberek előtt« s mig „az özvegyek házait felemésztik, színből hosszan imádkoznak a piacokon s az utcák szegletein, hogy az emberektől láttassanak.® Óh képmutatók 1 Ha a ti igazságtok feljebb nem bővölködendik a farizeusok és írástudók igazságánál, semmiképen nem mehettek be a mennyeknek országába. Váljon mindezek eszébe fogják-e juttatni a magyar­országi ev. egyetemes egyház intéző férfiainak, hogy erdélyi magyar ev. testvéreikre az eddiginél több gondot kell forditaniok ; váljon mindezek felköltendik-e a kormány figyelmét, hogy belássa: a hol betegek vannak, orvosságra van szükség. Ha igen, akkor legyen szabad egy hathatós szert ajánlanunk s ez az: lássa el a kormány minden megyéjét Erdélynek, a hol csak szászok vannak, egy gr. Bethlen Gáborral. Ez lesz a legjobb flastrom a szászok vérző szivére, s ez szerez könnyebülést a magyaroknak. s. ly. Utolsó szó az X. egyházmegyei ügyben. E becses lapok 26. számában, Ultramontán egy — e lapok 6-ik számában megjelent cikkemre egy pas­quille-t (mert egyébnek nem nevezhetem) tett közzé. Te­hát husz héti érett megfontolás eredménye az a pisz­kolódás, melyet epéből és méregből keverve, a közön­ség elé vinni U. nem átallott. E késedelem célja más nem lehetett mint az, hogy e helyi érdekű kérdés fö­lött folyt vita 20 hét alatt feledés tengerébe merülvén, légből kapott állításait a nagy közönség előtt hihetőbbé tehesse. A benne foglalt, qualificalhatatatlan személyes­kedésekre tekintve, érdeme szerint illó' hallgatással akar­tam válaszolni ; de mégis megdöbbentem, ha vájjon nem-e saját cikkem nyújt neki fogódzó pontokat. Előke­restem hát a 20 heti homályból. S e vizsgálat meggyő­zött arról, hogy U. ismét a levegőbe vagdal. Nem ve­lem, de saját eszméivel harcol, azokat nekem akarván tulajdonítani, mit pedig én el nem fogadok. Cikkemhez csatolt magyarázatait komolyan visszautasítom, a me­lyekre ő jogositva nincsen is. Távol legyen azonban, mintha e'n a fölött szóvitába elegyedni szándékoznám ; ugy tartom, hogy e becses lapoknak nemesebb hivatása van, mint a személyeskedés. A csípőre tett kezekkel való nyelvelést pedig hagyom a piaci fejedelemnőinek, s az ultramontánoknak. Az igazság érdekében mégis egy pár észrevételt. Ha soraim kuszáltak voltak, vegye Ultr. tudomásul — a közönség ugy is láthatta — hogy az ő cikke volt vezérfonalom. Arra a kétségbeesett vergődésre, melyet szavaim — mindenki által érthető — jelentésének elcsavarásában kifejt: reflectálni nem kívánok. Mégis saját reputatiom, valamint a nagy közönség iránt való tisztelet kényszerig

Next

/
Thumbnails
Contents