Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1884-07-20 / 29. szám

927 lesz megrakva, mig ember él a iöldön. De más­felől kétségtelen dolog, hogy ha magában a tör­vényben is hézagok mutatkoznak, akkor aztán kö­zel van a baj : a falak közt van az ellenség. S ezzel elérkeztünk felszólalásunk tulajdonképeni cél­jához. Mi a lelkészválasztási törvények, illetőleg a zsinat által alkotott törvénykönyv 3-ik részében foglalt 180—215 §-ok között, már eddig is több olyan erős hézagot vettünk észre, a melyeken át a gyakorlati élet tanúsága szerint az emberi fur­fangnak többször sikerült szerencsésen kereket oldania. E hézagokat, vagy ha ugy tetszik: rése­ket, már be kell tömködnünk, ha azt nem akar­juk, hogy azok a gyakori áttörések által egyre szélesedve, magát az egész épületet meggyöngít­sék. Elmondjuk szerény nézeteinket e tekintetben minden gyüliilködést mellőzve, nyíltan és félelem nélkül, nem gondolva vele, ha talán itt vagy ott nem tetszik is szavunk. Az egyházi törvények 186—187 §-aiban a a lelkészválasztásra nézve általános elvként kimon­dottakat mi is készséggel aláírjuk. Bölcsebb, kö­rültekintőbb elvet a zsinat keresve sem találha­tott volna. Hanem aztán mikor az elvnek keresz­tülviteléről van szó, ott már elhagyta a zsinat szel­lemét, bocsánat a szóért, a gyakorlatiasság érzéké­nek erős lüktetése. Azt várná az ember, hogy az idézett §-ok után nyomban következnek a lelkészek minősítésének elvi alapokon nyugvó közérvényü ha­tározmcmyai, kapcsolatban az egyházaknak hasonló szempontból eszközölt osztályozásával. Sajnos, hogy nem ugy van, s hogy a következő 188 §. nagy bágyadtan mindkét fontos dolgot az egyházkerü­letekre bizza. ^ Az egyházak osztályozása s a lelkészek minősítése iránti eljárást, az egyházkerületek állapít­ják meg, az egyházmegyék meghallgatásával. Az egy­házkerületek a lehető egyöntetű kijárás eszközlése vé­gett közlik egymással megállapodásaikat1 1 . Igy szóle §. Itt van, szerintünk, az egyik jókora rés ; itt kel­lett volna a zsinatnak jövőben beállható s im­már be is állott visszaélések útját egy más feje­zet által erőteljesen elmetszeni. Ha valaki, ugy mi vagyunk leghívebb bará­tai az egyes egyház-individiumok szabadságát sanc­tionáló józan presbyterianismusnak, s bizonyára legkevésbé jutott valaha eszünkbe a centralisatio merev keresztülviteléért lelkesülni; de bármilyen tisztelettel viseltessünk is az egyházkerületek auto­nom jogai s az azok gyakorlásában nyilvánuló bölcsesség iránt, minket az élet arra tanított, hogy mikor az egyház egyetemének legfontosabb érde­keit érintő törvény alkotásáról van szó, akkor jobb nem állani meg a fél uton, s nem maradni pusztán az elvek ködös madártávlatában. A köd mindig homályt okoz s nagy károkkal szokott - 928 járni nemcsak a physikai, de az erkölcsi világban is. Egy szóval szerintünk nem kellett az egyházak osztályozáséit, s a lelkészek minősítését egész terjedel­mében odaengedni az egyházkerületeknek. Igy azt nyertük, hogy a magyar ref. egyház öt kerüle­tében jóformán ötféle, hogy ugy szóljunk — lel­készi és ekklézsiai scala van, holott a forint min­denütt csak forint, és az emberek mindenütt csak emberek. Az egyik egyházkerület a káplánok iránt igen is szigorú, a másik túlságosan bőkezii; az egyik a lelkészi képesítésű tanárokat csak a 3-ik és 4-ik osztályú egyházakra, a másik ismét a legelső egyáházakba is képesiti. Sőt annyira megy e részben a jó akarat, kivált itt a tiszántul, hogy a tanároktól csak pár évi tanári működés kíván­tatik, a lelkészi tényleges szolgálatok pedig csak ugy sub rosa értetnek. Egy helyen a rendes, más helyen a segédlelkészek panaszkodnak, méltány­talansággal vádolva az egyházkerületi qualilicatio­nalis szabályzatot, s meg kell vallanunk, hogy sok tekintetben igázok van. És kell-e valami bán­tóbb dolog, mint mikor egy és ugyanazon egyén egyik kerületben első osztályú egyházra minősít­tetik, a másikban meg már még a második osz­tályra sem tartják érdemesnek ? a mint ez már többekkel, s azok között velem is megtörtént. Igaz, hogy a törvényben ott áll, miszerint az e. kerületek a lehető egyöntetű eljárás végett közlik egy­mással megállapodásaikat, de mi ugy vettük észre, hogy ha talán a közlés itt-ott megtörtént is, az egyöntetűség még mindig késik az éji homályban. Az ilyen pium desideriumszerüleg hangzó gyenge megjegyzések csak arra valók, hogy ne sokat adjon rájok senki. Aztán meg — mondják nék melyek — bajos dolog is egy egyházkeriiletne­a maga statútumaitól elállani csak azért, mert szom­szédainak tetszik más véleményen lenni. Valóban a mi közmondásos nyakasságunk igen sokszor érvelt már olyan „csak azért is^-féle argumentu­mokkal. Láttuk a közel múltban elégszer, meny­nyire nem tudtak a kerületek, még csekélyebb fontosságú ügyekben sem, egyöntetűen eljárni; mennyire féltékenykedtek u. n. autonomikus jog­körük felett, sőt minő nagy fejtörésébe került ma­gának a conventnek is néha az összhangot ugy a hogy létrehozni. Mi azért nem habozunk őszintén kimondani, hogy az >; > egyöntetűségetc ugy a lelkészi minősí­tés, mint az egyházak osztályozását illetőleg, az egy­házkerületektől se remélni, se kívánni nem tudjuk. A zsinatnak, vagy legalább is a conventnek kell azt, és pedig minél előbb, eszközölni. Több ol­dalról hallottuk az ellenvetést, hogy a zsinat csak az elvet mondhatta ki törvényileg, de ilyen >ca­suisticus* dolgokba nem tévedhetett. Határozot-PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP.

Next

/
Thumbnails
Contents