Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1884-07-06 / 27. szám
867 868 Népiskolai reformok. A nem protestáns népiskolák 1867 előtt tudjuk, hogy mennyire elhanyagolt állapotban voltak, de még a protest. iskolák nagyrésze is majdnem kizárólag a vallástani tárgyak tanításával foglalkozott. Ekkor változott a világ. A vallástant csak hogy egészen ki nem rekesztették a tantárgyak közül, hanem bevittek minden másféle tudományt. A kiknek beleszólója volt a népiskolai oktatásügybe, azok mindegyikének volt egy vagy más kedvenc tudománya, s most már mindegyik szerette volna ha az ő kedvenc tudományának szentélyébe, vagy legalább előcsarnokába bevezetettek volna még a pusztai múzsafiak is. Igy történt, hogy ha a népiskolai tantervek a maguk valódiságukban s a tervezők terve s óhajtása szerint keresztülvitettek volna, a népiskolákból majdnem csupa fiók-akadémikusok kerültek volna ki. Másfél évtized elég volt arra, hogy a helyes középutfelé igyekezzünk visszatérni. Egyfelől belátják az emberek, hogy a népiskolának legelső s legfőbb kötelessége az, hogy adjon vallás-erkölcsi képzést; ezért ma már — mint ezt más alkalommal is jeleztük — a vallástanitást kezdik előtérbe tolni; másrészt célszerűnek vélik mind a tantárgyaknak mind a leckeóráknak a számát kevesbíteni. A főváros jó példával megy elől mindkét tekintetben. Az utóbbira nézve közelebb készült javaslat. Jelesen a főváros közoktatási bizottsága jun. hó 24-iki ülésében tárgyalta a tanulók túlterheltetése következtében a népiskolai tananyag leszállítása ügyében készült albizottsági munkálatot. Á bizottság nemcsak elfogadta a terjedelmes javaslatot, hanem még tulment az elemi iskolák tanóráinak leszállításában az albizottságnál. Az I. II. osztályban heti 20, a 3-ik 4-ikben 22—23 órában állapították meg a tanidőt. A legfontosabb azonban az, hogy a közoktatási bizottság a tananyagot is ugy egyszerűsíti, hogy az elemi iskolák V. és Vl-ik osztályából a természettan, a vegytan és természetrajz tanítását mint külön tárgyakat egészen kitörölte. Az ilyes fizikai ismeretek terjesztése inkább az olvasókönyvi gyakorlatok óráiba való, miért is az olvasó órák mindkét osztályban két órával emeltettek. Miután a gyönge elemi tanulók írásbeli dolgozatokkal is túl vannak terhelve, a bizottság kimondta, hogy az Írásbeli otthoni dolgozatok csak is szünnapokra adhatók. A h.-m.-vásárhelyi tanitó-egyesület közgyűlése. Mult hó 15-én a nevezett tanitó-egyesület évzáró közgyűlést tartott, melyet a rendes tárgyakon kivül különösen érdekessé tett az a körülmény, hogy a mintegy 28 an megjelent tagok igen hasznos előadásokat hallgattak végig, s ők magok is oly fontos paedagogiai kérdés vitatásához járultak nézeteikkel, a mi a hazai tanítói köröket általában élénken foglalkoztatja. Nagy Balint elnök a közgyűlést megnyitván, Égető Imre felolvasta a választmány mult évi működéséről egybeállított jelentést, melynek egyik érdekes részéül felemlíthetjük, miszerint az egyesület körében fogyasztóegylet alakíttatott s ez által a tanítók anyagi helyzetükön legalább csekély mérvben javíthattak. Majd dr. Imre József orvos ur ült a felolvasó asztalhoz, s az iskolai egészségtant véve fel tárgyul, egy igen hasznos és tanulságos előadást tartott azon bajokról, melyeknek a gyermekek az iskolában ki vannak téve s végül arra hívta fel a tanitókat, hogy az általa összeállítandó statisztikához adatokat gyűjtsenek össze a gyermekek szemeinek látó képességéről. A nagyon vonzó modorban tartott és minden részben igen tanulságos előadást a legnagyobb figyelemmel hallgatták végig a jelen voltak s zajos éljenekkel adtak kifejezést az előadó ur iránt érzett tiszteletöknek s jegyzőkönyvileg is hálás köszönetet szavaztak részére. A második előadó Kovács Lajos könyvvezető ur volt, a ki mint jeles méhész a méhekről s a méhészkedésről beszélt hosszasan, de igen érdekes dolgokat, s a tanitókat a méhészkedés iránt buzdította s végül arra hivta fel, hogy a vásárhelyi méhész-egyletnek legyenek tagjai. A közgyűlés az ő előadását is megéljenezte és szintén jegyzőkönyvileg mondott azért neki köszönetet, s elhatározta, hogy a mondott méhész-egyletbe testületileg belép. Ezután Varga János tag olvasta fel Borsy Géza tagtársának a testi büntetés alkalmazhatásának módjáról irt értekezését, mely ellen Nagy Tamás tag állott fel, a ki már előzőleg meg volt bizva azzal, hogy e fontos kérdéssel szemben mondjon véleményt, Nagy Tamás a testi büntetésnek egész történetét előadta s helyes és érdekes paedagogiai érveket állított fel annak alkalmazhatósága ellen, a mí élénk eszmecserét vont maga után, nem csak, hanem elhatároztatott, hogy ezen eszmecsere legközelebb folytattatni fog. II. M. V. BELFÖLD. A tiszáninneni ev. ref. egyházkerület nyári közgyűlése. Tiszáninneni ev. ref. egyházkerületünk nyári közgyűlése, mely Sárospatakon junius hó 30-án és julius hó 1 én tartatott, mint a legtöbb e nemű nyári közgyűlés lehető csendben folyt le, s ha fennforgott tárgyainak érdekfeszítő voltával nem keltett is nagyobb hatást, mindamellett fényesen igazolta egyházkerületünk belügyeinek rendes menetét s kormányzó férfiainak mély belátását s finom tapintatát, kik a „multa et opportuna dicere non est eiusdem!8 elv figyelemben tartása mellett az előfordult, inkább is családinak nevezhető ügyeket bölcs belátásuk szerint alig másfélnapi együtt ülésök alatt teljesen elintézték. A csaknem teljes számú egyházkerületi közgyűlés junius 30-án nyittatott meg Kun Bertalan püspök s ifj. báró Vay Miklós mint legidősebb egyházmegyei gondnok elnöklete alatt s miután főt. püspökünk a nála megszokott szivreható áhitat hangján Istenünk segélyét s áldását kérte munkáikra, megkezdé munkáját, melyet mint főtiszt, püspök ur megnyitó beszédében jó előre megjegyzé, inkább iskolai, mint egyházi ügyek vettek igénybe. Ezután legelőbb is idősb báró Vay Miklós O excellentiájának, hazai protestáns egyházunk ez oly sok vész- s vihartól edzett erős bástyájának, egyházkerületünk halhatatlan érdemű főgondnokának olvastatott fel meleg hangú s az agg testben örök ifjú lélekről tanúskodó levele, melyben a jelen évi tavaszi közgyűlésre benyújtott az egyházkerületi főgondnokságról agg kora folytán lemondó levelére a főt. egyházkerület által hozzá intézett s a főgondnoki hivatal viselésére újólag felkérő sorokra válaszol, tudatván egyházkerületünkkel, miszerint agg kora miatt ha nem volna is képes eleget tenni egyháza iránt érzett forró szeretetének, készséggel hódol az őszinte óhajnak, mivel úgy látja, hogy ezáltal egyházunk, közelebbről egyházkerületünk iránt érzett, véglehelletéig tartó hő ragaszkodását nyilatkoztatja ki újólag. Leirhatlan öröm-