Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1884-07-06 / 27. szám

857 PROTESTÁNS tapasztalatot szerezhetnünk s bizonyára nem ok nélkül emlegetjük a lelkiismeretes komolyságot. Szigorú és személyválogatás nélkül alkalmazandó rostát óhajtunk, nem az érettségi vizsgálatnál — mert hiszen 18—20 éves fiatal embernek nehéz új pályát kezdeni, hanem a középtanoda alsó osztályainál. Visszavetni a gyengét, a mig vagy teljesen meg nem birkózott az illető osztály tantárgyaival, vagy mig meg nem szökik a nem neki való pályától. Kevés ember árt nemzetünknek akár anyagi, akár szellemi s erkölcsi tekintetben annyit, mint a hanyagságot avagy a szellemi erőtlenséget dédelgető tanár. Legyen minél több klasszikus képzettségű magyar protestáns ember hazánk polgárai között, óhajtom én is, de valódi képzettségű, nem pedig csak névleges. Másik jellemző vonása volt a protestáns tanároknak a tudományos téren való folytonos önképzés. Ha a papokról elterjedt azon ismeretes szójárás: a jó pap holtig tanul; még inkább mondható volt ez a protest. tanárokról. Hiszen ez önként értetik, — mondják e lapok olvasói. Hála Istennek! nálunk protestánsoknál még nem jutott eszükbe az embereknek a tanárt a tudományos téren való haladásra serkenteni. De megint tapasztalásból beszélünk. Nálunk, — a legújabb időket kivéve — nem voltak okleveles tanárok, vagyis a mi iskoláinkban működött egyének nem érezték magukat azon magaslaton soha, a melyen ez lett volna felirva: ^Ne tovább/ A mi tanárainknak a diplomát a koporsójuk felett tartott gyászbeszédben osztották ki, s a tanár igyekezett egész életén keresztül azon, hogy az így nyert oklevele minél csillogóbb legyen. Most úgy szólván be sem léphet a tanterembe, a míg a kezében nincs a nagy pecsétes bizonyítvány a felől, Hogy ő a kivánt mértéket megütő képesített tanár. Es az ily tanárok közül néven nevezett példákat tudnánk íelhozni, példákat arra, hogy az utolsó tanári vizsga letételével az illető becsukta a könyvet — mert hiszen ő már kész tanár, — hátralevő éveiben csak élvezni akarja ifjúsága alatt szerzett ismereteinek eredményét. Mi nem kárhoztatjuk az országos törvénynek a tanári képesítés s a tanári székeknek csak képesitett egyénekkel való betöltése iránti intézkedéseit ; de e mellett az ős protestáns tanári szellemet és jellemet is óhajtjuk teljes épségben fenntartatni. Van azonban egy harmadik dolog is, melyről szeretnénk, ha az illetők nem feledkeznének meg. A hajdani protestáns tanárok — mint emlitém — közbecsülésben állottak s a nagy protestáns városoknak legtekintélyesebb polgárai közé tartoztak ; de egyszersmind anyagi tekintetben is ÉS ISKOLAI LAP. 858 — azon kor viszonyaihoz képest -— akként díjaztattak, hogy állásuk világi tekintetben is eléggé tisztességesnek sőt irigylésre méltónak tünt fel. Igaz, hogy nem az akkori értelemben vett gymnásiumi oktatóké, hanem az 11. n. főiskolai professoroké. Igen, de a mai 7. és 8-ik osztály akkor a főiskolához tartozott, az is igaz, hogy ma már az algymnásiumi osztályok is tudományosan képzett szakembereket kívánnak, és így talán nem túlzó követelés, hogy egy modern korbeli tanár — neveztessék az bár középiskolai tanárnak — a ki kizárólag erre a pályára képezte magát, a ki egész életét ezen pályának szenteli, — részeltessék az anyagi javadalmaztatásnak legalább oly mértékében, a minőben részesültek Bethlen Gábor idejétől kezdve egészen 1848-ig a protest. főiskolai tanárok. Az országos törvény nagyon óvatos és kíméletes volt fizetés tekintetében az iskolát fenntartó protestáns testületekkel szemben, tartózkodott még a fizetések minimumának a megállapításától is ; de a protestáns egyház, ha helyesen fogja fel önnön és nemzeti érdekeit, kell hogy az anyagi áldozatok hozatalától ne riadjon vissza. Tekintsünk szét hazánkban bárhol, és mindenütt úgy találandjuk, hogy a tanárok anyagi javadalmazása a velük hasonló képzettségű és hasonló terhet hordozó egyének javadalmazásával teljességgel nincs arányban. Ez az aránytalanság az igaz, hogy jelenleg csak a tanárokat sújtja, mert hiszen a most már hivatalban levőket a fizetés magasabb vagy alacsonyabb volta sem jelesebb, sem silányabb emberekké nem teszi s nem tenné, legfeljebb a lelkesedés s munkakedv ébresztésére avagy lohasztására szolgál; de a közel jövőben már sújtani fogja tanintézeteinket, ahhoz képest állván módjában az államnak s egyházunk a tanerőnkben válogathatni, a mint a tehetséget és érdemet jutalmazni készek s képesek. Azok, kik egyházi és iskolai ügyeink kormányrúdja körül állanak, jól ismerik azt a nagy horderőt, melyet a protestáns iskolák nem csak egyházunkra, de hazánkra, nemzetünk fejlődésére is gyakoroltak a múltban, s hivatva vannak gyakorolni a jövőben is; ismerik az idők érlüktetéseit és tudják jól, hogy középiskoláink ügye a forduló ponton van, hogy itt van az idő, melyben iskoláink jövő felvirágozásának alapját, az országos törvény támogatása s pressiója mellett megvethetjük, de a melyben viszont azoknak háttérbe tolatását hosszabb időre előidézhetjük ; szeretjük hinni, hogy azzal az édes atyai szeretettel ölelendik fel középiskoláink ügyét, melyet az iránt : az ősök századokon át tanúsítottak; hogy kellő melegséggel támagatandják a tanügyet szolgáló munkásoknak érdekeit, hogy viszont ezek is az 53*