Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1884-06-08 / 23. szám

751 752 KÜLÖNFÉLÉK. * Püspöki szavazatok felbontása. A dunamelléki ref. egyházkerület püspöki hivatala betöltése érdekéből ujabban elrendelt szavazatok f. hó 3 ikán bontattak fel az e célra kiküldött bizottság által, gróf Lónyay Menyhért majd Antos János e. megyei gondnok elnöklete alatt. Beérkezett összesen 245 szavazat, de ezek közül a csák­vári és kajdacsi egyházak szavazatai, melyek borítékai nem voltak lepecsételve és a márfai egyházé, mely ki­töltetlenül küldetett be, érvényteleneknek nyilvánitattak (a két előbbi különben Szászra szavazott) s igy érvényes szavazatul 242 számittott. Ezekből Szász Károlyra esett 135, Filó Ljajosra 107 s igy Szász K. 28 szavazattöbb­séggel választatott meg. Három egyház nem szavazott. A szavazás eredménye felől a f. hó 7-ikén megkezdődő egyházkerületi gyűlésnek tesz a bizottság jelentést. Az egyházmegyék közt a szavazatok következőleg oszlottak meg: Alsó-Baranya Szász Károlyra 18, Filó Lajosra 11, Felső-Baranya Szászra 43, Filóra 19, kecskeméti egy­házmegye Szászra 10, Filóra 7, solti Szászra 15, Filóra 10, pesti egyházmegye Szászra 20, Filóra 5, somogyi Szászra 7, Filóra 23, tolnai Szászra 18, Filóra 8, vértes aljai egyházmegye Szászra 8, Filóra 24 szavazat. * A dunamelléki reform, egyházkerület rendes közgyűlése f. hó 7-ikén kezdődött meg gróf Lónyay Meny­hért főgondnok és Sipos Pál hely. püspök urak elnöklete alatt. Hely. püspök ur buzgó imája után, gr. Lónyay M. bold. Török Pál elhunyta felett érzett fájdalmát a köz­gyűlésnek felelevenítvén, az ülést megnyitottnak nyilvá­nította. A közgyűlés rnega'.kotása és Szó'ts Farkas theo­log. tanárnak ezen gyűlés folyamára helyettes jegyzőül kineveztetése után felolvastatott a püspöki szavazatok felbontására kiküldve volt bizottság két rendbeli jelentése. Az utóbbi jelentés szerint Szász Károly megválasz­tott püspökül lévén tekintendő s ilyenül a közgyűlés által megerősitetvén, egy küldöttség neveztetett ki Kár­mán Pál esperes elnöklete alatt Szász Károlyt a szavazás eredménye felől értesitendő s őt a közgyűlésbe meg­hívandó. A megjelent uj püspököt a közgyűlés, örömének lelkes nyilvánításával fogadta, majd Farkas József egy­házkerületi jegyző — nem lévén jelen a gyűlésen a fő­jegyző Filó Lajos — üdvözölte, tolmácsolván egyfelől a közgyűlésnek a választás eredménye feletti örömét másrészt az uj főpásztor iránti reményeit. Ezután Szász Karoly emelt szót előbb a mély megilletődés majd később a közgyűlést többszörös öröm és helyeslés nyilvánításra ragadó lelkesülés hangján. Be­szédét nem akarjuk kivonatolni, kár volna belőle csak egy passusnak is a kihagyása, reményijük, hogy jövő szamunkban a beszédet a maga teljességében közölhetjük. Most csak annyit említünk meg, hogy a püspöki hivatal elfoglalására, hálájának, örömének de egyszersmind erőt­lensége érzetének kifejezése mellett magát késznek nyil­vánította, kérvén azonban a kerületet, hogy miután ő még jelenleg állami szolgálatban van, s miután még lel­készi állomása sincsen, engedtessék neki idő püspöki széke elfoglalására, hagyassék egyelőre a püspöki hiva­tal tiszte a jelenlegi helyettes püspök kezei között, ő pe­dig ezen gyűlésben csak mint tanácsbiró vehessen részt. A közgyűlés örömmel fogadta a püspöki tiszt el­vállalása iránt tett nyilatkozatát az uj főpásztornak, óhajtását készséggel teljesítette, egyszersmind gr. Lónyai Menyhért főgondnok is örömmel üdvözölte mint elnöktár­sát s felhatalmaztatni kérte magát arra, hogy ha azon akadályok elháritatnak, melyek most az uj püspököt hi­vatala elfoglalásában gátolják, azonnal rendkívüli köz­gyűlést hívhasson össze a püspöki beigtatás és az előre láthatólag ezúttal le nem tárgyalható ügyek elinté-ése végett. * Nyilvános üdvözlet főtiszteletü Szász Károly ev. reform, püspök urnák. Trefort miniszter, és Szász Károly min. tan. urak, másfél évvel ezelőtt Munkács városát hi­vatalos látogatásukkal szerencséltetvén: tiszteletökre fé­nyes közebéd rendeztetett. A toasztok sorozatában Literáty Ödön országgyűlési képviselő, Szász Károlyt, mint a nemzet nagy és koszorús költőjét emelte ki. Utánna báró Perényi Zsigmond főispán emelt poharat, megcáfolni igyekezvén előtte szólót, hogy ő nagyobb a hivatali­kör és politikai élet terén. Mint harmadik szónok, alólirt ragadta meg az alkalmat, s megcáfolván mindkettőt, azt tüntette ki, hogy Szász Károly bár nagy s koszorúra méltó mindkét tekintetben : de legnagyobb mint egyházi férfiú, szónok és pap. Ezé:t az itt levő protestánsok óhaját véli kifejezettnek, hogy a Mindenható tegye fe­jere a harmadik legragy ogóbb püspöki koszorút is. Mint eljegyzett püspöki araja a magyar protestáns egyháznak : éljen Szász Károly úr! Ezen már előre sejtett jóslat, s meggyőződésből eredő óhajtás teljesült. Éljen tehát Szász Károly püspök ur a magyarhoni prot. egyház dicső­ségére, és hasznára, az emberikor végső hataráig ! De mi­dőn ezt kérjük istentől, távolról se legyen sértve főt. Filó ur, kinek egyházi buzgalma, erélye, és nagy érde­mei előtt, mi mas egyházkerület hivei is szíves tisztelet­tel hajlunk meg. A munkácsi ev. reform, egyháztanács nevében : Literáty János, munkácsi ev. ref. lelké-z. * A dunamelléki reform, egyházkerületben a papi vizsgálatok f. hó 5 6-ik napjain tartattak. Az e'ső vizs­gálatok elé II segédlelkész állott, kik közül Simon Ferenc kitűnő, három s. 1. jó, hét pedig kielégítő osztályzatot nyert, de oly módon hogy egy két tantargyból kilencen pótvizsga adásra utasitattak. A második vizsgálatot 6 s. lelkész tette le egy jeles, kettő jó, három kielégítő osz­tályzattal. * A hazai ág. hitv. evangel. egyháznak egyik nagyérdemű oszlopemberét nógrádi Szontágh Pált ő fel­sége a mult hó folytán belső titkos tanácsossá nevezte ki. — Beöthy Zsigmondot kir. táblai tanácselnököt pedig a reform, egyház veterán jogtudósát, s a dunántuli ref. egyházkerület érdemekben gazdag főjegyzőjét a Lipót­rend keresztjével tüntette ki ő Felsége. Számos tiszte­lője s barátja sietett a nevezettet ezen kitüntetés alkal­mából üdvözölni, a királyi táblánál levő tiszttársai pedig f. hó 4-én fejezték ki előtte örömüket. * A dunántuli evang. egyházkerület Beliczay Elek és Bognár Géza urak közül választja világi főjegyzőjét. * Egyházi választások Eperjesen. Az eperjesi ma­gyar-német ev. egyház 1884. május 24-ikén megtartott választó közgyűlésében ejtette meg tisztviselőinek és egyház tanácsának megválasztását az uj ev. tiszakerületi egyházrendezet intézkedéseinek megfelelőleg. Tisztvise­lőkké megválasztattak : felügyelővé: Kubinyi Albert (ed­digi) másod felügyelővé : dr. Mosánszky Győző (uj) jegyzővé : Hörk József (uj) főügyészszé : Kovácsy János (eddigi) másodügyészszé : Klefner Gyula (uj) gondnokká : Friedrich Samu (eddigi) szegényházi gondnokká : Henner Zsigmond (eddigi) pénztárossá: Krajzell Jenő. (eddigi). Az egyháztanács rendes tagjaivá választattak : 1. Rad­ványi Kálmán. 2. Kósch Frigyes. 3. Mérey Aurél. 4. Bergmann Nándor 5. Benczúr József 6. Molitorisz István 7. Bancsó Antal 8. Haitsch Lajos 9. Bielek László 10. Raisz Ede 11. Schulek Gusztáv 12. Flórián Jakab 13.

Next

/
Thumbnails
Contents