Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1884-06-08 / 23. szám
747 PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. 850 gyai, mely gyűlés érdekességét, az annak folytán minden oldalról felmerült hozzászólási kedv csak fokozta, s melynek első napját — hogy erről is megemlékezzünk — kedélyes társasebéd osztotta két részre, melyen aztán hogy a vélemények nem voltak annyira szétágazók, s hogy felköszöntésekben nem volt hiány: mondanom is felesleges. Závori Elek, e. m. e. aljegyző. A soproni evang. gyülekezet hármas ünnepe. Magasztos és lélekemelő ünnepet ült május 24-én a soproni evang. gyülekezet. 1884. január i-jén száz éve volt annak, hogy e gyülekezet jeienlegi temploma beszenteltetett. Ez okból már ekkor akarta a gyülekezet az egyház száz éves jubileumát megtartani. De közbe jött az a körülmény, hogy a ,Walker és társa* cégnél Ludwigsburgban megrendelt s a Iiupprecht család által tett alapítványból megszerzett uj orgonát a cég el nem készíthette s ez okból az ünnepélyt elhalasztották. Időközben elkészült az uj iskola-épület is, és igy e gyülekezet a mondott napon a templom száz éves fennállását, az uj orgona és az uj iskola felszentelését egybekötve, tehát hármas ünnepet ülhetett. Az ünnepély emelésére Karsay Sándor szuperintendens és Káldy Gyula kerületi felügyelő urak is megjelentek Sopronban. Az ünnepély a következő sorrendben folyt le: Az isteni tisztelet d. e. 9 órakor karénekkel kezdődött. Erre következett: 1. 01 ári beszéd, a gyülekezet 300-ados történetének rövid vázlatával s orgona szenteléssel. E funkciót Stiegler Gusztáv helybeli lelkész végezte német nyelven. 2. Karének. Szövege Kolbenheyer Mórtól. 3. Orgonapróba, a melyből mindenki meggyőződött, hogy az orgona igazi mestermű. 4. Főének. Szövege Kolbenheyer Mórtól. 5. Egyházi beszéd. E szónoklatot Brunner János helybeli lelkész német nyelven tartotta. 6. Karének. 7. Hálaima és áldás az oltár előtt, — mely szertartást, — az ünnepély fénypontját, — Karsay Sándor superintendens magyar nyelven végzette. Végül zárének. Az isteni tisztelet végeztével a gyülekezet képviselete és a számos vendégek szép rendben az uj iskola elé vonultak, hol már előre is nagy néptömeg csoportosult össze. Miután az iskolás-gyermekek egy része elénekelte az »Erős várunk etc.« éneket s az építész Schone a gyülekezet felügyelőjének átadta az épület kulcsát, a felügyelő Bognár Géza a díszes emelvényről megható beszédet tartott a nagyszámú közönséghez, magyar nyelven, melyben a tanítói karhoz is intézvén szavait, kérte ezeket, hogy a növendékekben a hazafiságot ápolják ; a mihez első sorban szükséges, hogy őket a magyar nyelv teljes birtokába juttassák, mert csak akkor szeretheti magyar a magyart igazán, ha egymást a közös nyelvben megérthetik. Innen az iskola vizsgatermébe vonulva, Karsay Sándor szuperintendens buzgó ima és áldás után átadta a csinos és célszerűen berendezett épületet céljának, s miután a helybeli evang. képezde növendékei elzengték a himnuszt, az ünnepély véget ért. Délután 2 órakor díszes közebéd volt a kaszinó nagytermében, melynél 150-nél többen vettek részt. Meg kell még említeni, hogy az ünnepélyen valamint a kö/.ebéden a soproni felső esperesség, a helybeli kath. és izraelita hitközségek, a katonai parancsnokság s a különféle hivatalok és egyesületek képviselve voltak s igy mindnyájan az ünnepély emelésében közreműködtek. A közebéd kezdetével Királyi József Pál nyug. képezdei igazgató ^Epigrammja* osztatott szét a vendégek között. A közebéden Bognár Géza felügyelő mondotta az első felköszöntőt, a királyra s felséges családjára, s utána még számosan mondottak felköszöntőt. Püspöki látogatás. Olvasva a szegedi ref. templom-szentelési ünnepélyt e becses lapok legközelebbi számában, nem tartottam érdektelennek mintegy annak folytatásául leírni, megemlíteni azon püspöki látogatást is, mely amazt követte, s melynek részesei a Mezőhegyes körül lévő néhány ref. gyülekezetek küldöttei voltak. Szabó János esperes ur által előre értesítve, hogy főt. s ngos Révész Bálint püspök ur május 27-én d. u. 5 órakor M.-Hegyesre érkezik, hogy ezen leányegyházzá most alakult, de népességre nézve 600 nál több lélekkel bíró gyülekezetet megszemlélje, s főpásztori megjelenésével s buzdító szavaival megerősítse, örömmel jelentek meg az értesitett egyházak küldöttei, jelesen : ref. Kovácsháza, Bosonya, b.-sárosi, s a szomszéd n.-szalontai e megyébe kebelezett K.-Pereg. Megérkezvén a szegedi vonat pontban 5 órakor, meghozta a szeretett főpásztort, vele együtt kíséretét Szabó I. esperes s Csíki Lajos debreceni hittanszaki tanár urakat. Alig hangzott el a szívből fakadt éljen kiáltás Szabó Lajos bosonyai s. szolgabíró a megye, Papi Balog Péter főgondnok M.Hegyes részéről fogadták a kedvelt főpásztort. Éppen e vonattal utazván Csanádmegye főispánja Lonovits József ur, szinte üdvözölte a várt vendéget. Az indóháztól a már készen tartott álladalmi fogatokon a központba vonult ugy a vidéki, mint a helybeli tisztelgő közönség. Elfoglalván főt. püspök ur szállását, azonnal a küldöttségek bemutatása vette kezdetét, mit részint Szabó János esperes ur, részint P. Balog Péter urak teljesítettek, s mindannyihoz püspök ur által szívélyes szavak intéztettek. Jól esett a tisztelgők között látni Korén Dániel pitvarosi ágost. lelkész atyánkfiát is. Mindezeket a téli kaszinóban rendezett vacsora zárta be, melyben 35-én vettek részt. Másnap reggel istenitisztelet tartatott az ottani prot. templomban, melyen a nt. Szőllősy Antal ur által magával hozott Kovács István kitűnő énekvezér altal vezetett buzgó éneklés után főt. és ngos püspök ur rövid imával összekötött lelkes s buzdító, bátorító szózatot intézett a gyülekezethez, szóllott a koronái szolgalatot ott töltő ref. harcosokhoz is, intvén őket a trón és haza iránti hűségre. Isteni tisztelet után egy pár iskolát látogatott meg a főpásztor ur, melyről való hazatérés után magát kipihenve d. u. 1 órakor fényes ebéd várta a vendégeket. A legelső felköszöntőt püspök ur mondta a királyra s felséges családjára, melyet azután követett még több is. E kedélyes időtöltést azonban félbeszaldtá a főpásztor elutazó idejének közelgetése, majd az indóházhozi kikisérése, hol azon óhajtással vettünk bucsut az előbb Szegedre, majd székhelyére távozó főpásztortól, hogy vajha mielőbb láthatnánk, s üdvözölhetnéok őt ismét körünkben. Nem hagyhatom felemlités s köszönet nélkül az egyházak küldöttei részéről első sorban mélt. Ehrenberg ezredes, s Papi Balog Péter helyi főgondnok uraknak a mindenre kiterjedő figyelmöket, gondoskodásukat, melyet tapasztalni szerencsénk volt. Nem hiába mondta Simon helyi rk. lelkész ur, hogy 99 esztendeje M.-Hegyes felállásának, de még most Tát először püspököt kebelében, e ritka látogatáshoz volt méltó a szíves fogadtatás. Egy a tisztelgők közül.