Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1884-06-08 / 23. szám

631 PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. 632 Mihály, Endrédi András, Semptei György és Bogdányi György paposkodtak csak szünetelt a református egyház, hogy fén kszként két hatalmas püspök Báthory Gábor, Török Pal fél-fél századig tartó paposkodása alatt ismét uj életre keljen. A Skaricza Máté pesti ref. iskolája is újra él s a fővarosnak a magyar református főiskola ma egyik büszkesége. A jobbparton igaz, Óbuda, bár folytonos zaklatás közt, református egyházát megtartotta máig. 1730-ban ennek is elvették a templomát, mert a Bajorországból odatelepedett sváboknak kellett a magyar szent hajlék, de hát mégis élve maradt s a XVIII-ik században a pesti reformátusok is oda tartoztak. Nem igy a tulajdonképpeni fővárosban, a mostani I. s II. kerületben 1 Itt a törökök kiűzetésével bukott a református magyar egyház s nemcsak a törökök, de a magyarok is elűzettek, hogy egész az ujabb időkig Buda jellege német maradhasson. Ma ismét megszaporodva él Budán a magyar, s a régi németajkú polgár is szivében e honnak hű fia s egy pár nemzedék még s az iskola nyelvre is magyarrá teszi az egész lakosságot. Ez az örvendetes jelenség nemzeti kormányunk érdemkoszorujának egyik legszebb levele. Van tehát Budán magyar, a ki megülje Buda visszafoglalásának kétszázados évfordulóját. Istennek hála visszafoglaltuk tehát igazán Budát 1 Nekünk reformátusoknak azonban az érem másik oldalát is kell tekintenünk. Budán nekünk egyházi életünk, iskolánk volt. Itt az ideje, hogy tömörüljünk a mult felélesztése végett. Állítsuk vissza a budai református egyházat s iskolát 1 Talan a mi magyar egyházi életünk is egyik eszköz lesz a magyarok Istenének kezében, hogy Budát egészen magyarrá tehessük. Sokan vagyunk, a kik buzgón óhajtjuk ezt, sokan vagyunk, kik sóhajtva hallgatjuk a budai tornyok harangjait, melyek szerencsésebb keresztyén társainkat közös Istenünk imádására hívják. Sokan vagyunk, kik fájdalommal látjuk, hogy vannak Budán református gyermekek, kik a Miatyánkot sem tudjak s vannak szülők, kik hogy vallási vigaszban részesülhessenek, egész családjukat más felekezetek körébe viszik, holott keblök meggyőződése vádat emel ellenük. A sóhajtozás azonban nem segít. Mi reformátusok magunk szoktunk magunkon segíteni s magam is azzal a meggyőződéssel írom e sorokat, hogy közel van az idő, mikor a kebleinkben élő szándék alakot talál és testet ölt. E célt akarva szolgálni, adjunk most egy kis krónikát a régi budai református egyházról. I. Budán az egyházi reform, eszmék ugy az udvar és a főurak, mint a polgárság között hamar elterjedtek. A terjesztők közt ott találjuk a hires főiskola nagy hirnevü tanárait : Grynaeus Simont Melanchton barátját, Winsheim I itust, Láng Jánost, ott a budai papot Cordatus Konrádot s a királyné udvari papját Henclcel Jánost. Azonban a conservatív egyházi párt sem nyugodott. Grynaeus 1522-ben már tömlöcre vettetett s bár némely főurak s asszonyságok közbevetése folytán csakhamar kiszabadult, de munkáját soká még sem folytathatta, 1523-ban ugyanis, az egy Henckel kivételével összes társaival együtt kiutasittatott az országból. Grynaeus aztán a bázeli egyetemen lett a bölcsészet tanára, Winsheim a wittenbergin a görögnyelvé és Cordatus prédikátor Steudalban. Henckelt királynője és méginkább erasmusi hajlékonysága megmentette a száműzetéstől. Ugyanabban az esztendőben, mikor Grynaeus tömlöcbe jutott, a budai polgárok már annyira hódoltak az uj tanoknak, hogy Bécsből a reformáció buzgó apostolát Speratus Pált, ki ott 1522. jan. 12-én a Szent István templomban a papi nőtlenség ellen s a házasság szentsége mellett tartott egy heves szónoklatot s ezért nyomban el is űzetett, predikátorjukul hivták meg. Speratus el is jött, de még azon évben el is kellett neki is hagyni az országot, mert a bécsi theologusok tudták a módját, miként zúd.tsák föl ellene a gyenge Lajos királyt, ki aztán Speratust Magyarországból ki is utasította. De hasztalan utasították ki a reformátorokat, hasztalan égették meg György budai könyvárust s a Luther iratait 1524-ben, hasztalan követelték a pesti országgyűlésen 1525-ben, hogy a kir. udvarból a reformáció híveit el kell távolítani: az uj eszmék terjedésének nem lehetett többé határt szabni. Az udvar tele volt luteránussal. Luther maga levelet intézett Mária királynőhöz s négy általa lefordított zsoltárt kinyomatott s neki ajánlott. A főurak közt is sokan voltak az uj hit emberei. Az udvarhölgyek közt is voltak ilyenek, igy a budai bíró lánya egy Pempflinger kisasszony, ki aztán Török Bálint neje lett. Hogy a polgárság közt sem állott máskép a dolog, mutatja az a körülmény, hogy budai fiuk: Gleba Boldizsár, Utlimannus János mentek Wittembergbe s ott Melanchton rectorsága alatt 1523-ban az egyetemi hallgatók közé iratkoztak, haza jőve pedig itthon mint reformátorok tették magukat emlékezetessé. A budai bíró fia Pempflinger Márk, a későbbi szász gróf is innen vitte a reformációt a szászok közé. 1531 körül már Dévay Biró Mátyás is predikátorkodott Budán. Innen hivták aztán még 1531-ben Kassára, hol ugyanazon év nov. 6-án Szalaházy Tamás egri püspök, Ferdinánd király tanácsosa, elfogatta s Bécsbe hurcoltatta. A bécsi fogságból kiszabadulva Dévay, ismét Budára jött előbbi működését folytatni. Buzgalmának ismét fogság lett a bére, a mennyiben most meg Zápolya vettette tömlöcbe. Dévay budai működése alatt, nemcsak szóval, de irodalmilag is hirdette a reformációt. Ez időben irta ugyanis 52 tételét, melyekben a reformáció alapeszméit tüntette fel. De egyes fennmaradt adatok azt is bizonyítják, hogy az evangyeliom tanai felett a kath. papokkal is vitaba bocsátkozott, s hogy meggyőződését a tömlöcben rabtársai között is hirdette. Azt természetesen nehéz eldönteni, hogy 1526 előtt a reformáció melyik árnyalata volt többségben, ugylátszik mind a Luther, mind a Melanchton-Zwingli-féle tanoknak voltak hívei. Legalább Henckel irányából, Pempflinger Márk lutheranismusából s másfelöl pedig abból, hogy Gryneus a bázeli egyetemre menekült, s 1536-ban az első helvét hitvallás készítésében Bullingerrel s Mikoniussal együtt résztvett, ezt lehet következtetni. II. A török uralom alatt a reformáció terjedt tovább Ez időben a mostani dunamelléki püspökség két püspökségre oszlott. Egyik volt a baranyai, melyhez Alsó-Felső-Baranya, Tolna egy része, Tót- és Horvátország tartozott, s melyben egy ízben egymás mellett két püspök is vitte az igazgatást. A másik volt a dunamelléki kerület, mely Heves, Pest-Pilis-Solt, Fehérmegyékre Tolna egy részére s 1630-tól fogva a somogyi egyházakra is kiterjedt. (A bácsmegyei egyházak nagyrészt 1785-ben alakultak.) I 572—1607-ig a dunamelléki kerület a baranyai püspök igazgatása alá adta magát. 1607-től újra külön vált, s igy maradt 1734-ig, mikor is a magyarországi ref. egyházkerületek számát szabalyozó kir. • rendelet folytán az egyesülés végleg megtörtént.