Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1884-06-01 / 22. szám

631 kozásunk, magunknak bizonyos, hogy használni fog, mert az ima: tisztit, nemesit, felemel, s ki az kinek ezekre szüksége nincs ? Olyan szükséges az ima, a sokféleképen való megigazuláshoz, mint a mosdáshoz a viz. Chateaubriandnak igaza van, midőn azt mondja; bármit cselekedjenek országos ügyeikre nézve az emberek, mindig akad, ki dalt és imát mond; ne csodálkozzunk hát azon, hogy vannak emberek, lelkészek, kik a vasárnap megszenteléseért imádkoznak. Én nem tartom szerencsés gondolatnak azt, hogy lelkész lelkész társait, midőn imához folyamodnak, nem csak a vasárnap megszenteléseért, a mi isteni és emberi törvényen alapszik, hanem bár miért legyen is az ima, gáncsolja vagy épen nevetséges szinben tünteti fel. Hadd imádkozzék a kinek tetszik és a kinek abban öröme van, a kinek pedig nem tetszik, ne gáncsolja. Azt, hogy imádkozott valaki, még soha meg nem bánta, de hogy nem imádkozott, azt valószínűleg sok megbánta. Az imának van valami csodálatos ereje, mind a mondóra, mind a hallgatóra nézve. Egyszer, egy fegyházi kórházban imádkoztam: (1869. Márianostrán) egy három év óta sinlődő beteg nővel: bűnös és beteg; fekve mondta utánam az imát, s miután fárasztó volt rá nézve az ima utánmondása, gyakran szünetet kellett tartani; egy szünet alkalmával felült az ágyba, bár látszott rajta, hogy megerőltetéssel járt. Midőn vége volt az imának, mondottam neki: miért nem maradt fekve ? a válasz ez volt: az Isten megerősített; és én hiszem, hogy Isten az imádkozót megerősíti, legalább azon reménye- és bizodalmában, hogy Isten őt meghallgatja és megsegiti. Imádkozni nem annyit tesz, mint foglalkozni, hanem annyit mint szeretni, mert szeretet nélkül keresztyéni imát alig lehet képzelni; s valószínűleg annál buzgóbb, meghatóbb az ember imája, minélinkább szereti az Istent, s minél többet imádkozik valaki, annál több jót visz véghez, magával vagy másokkal; s aztán az imának nem csak be-, hanem kiható ereje is van. Ilyés, Dávid s maga hitünk fejedelme Jézus Krisztus is sokat imádkozott, s ki merné kétségbe vonni, hogy környezetére ez rendkívüli hatással volt; s ama lutheri elv: ^bene orasse, bene studuisse* követjük vagy nem, igaz marad, valamint az is elfogadott históriai nézet, hogy Knoxnak imájától jobban remegtek mint tíz ezer harcostól, mi nem csak az ima erejére, hanem hatalmára is vall. Midőn Napoleon a hires egyiptomi hadjárat alkalmával, Gaza, Ramleh, Jaffa, tartományok sejkjeihez s egyébb lakosaihoz intézett proclamatióját igy kezdi: az Isten kegyelmes, irgalmas ! s igy folytatja: minden jó Alláhtól jő, ő az ki megadja 632 a győzelmet, Allah nagy, irgalmas : vájjon nem imádkozott-e akkor ? én hiszem: igen. A magyar önvédelmi, vagy ha kell forradalmi kormány, midőn az egyházakba harangoztatni, könyörgést mondatni, böjtöt tartani határozott, sem példa nélküli dolgot nem mivelt, sem olyat nem tett, mi akár az Istenség fogalmára homályt-vető, akár a keresztyénség hitelveivel ellenkező lett volna, mert a mellett, hogy böjtöt és imádkozást rendelt, nem dugta össze a kezét, hanem munkálkodott, nem feledve azt : segits magadon az Isten is segít ; sőt azt is hajlandó vagyok hinni, hogy magok a kormány tagjai is imádkoztak. Bocsor azon történeti felfogása, hogy: ^a magyar józan értelme, melyre nem tapadt soha vallásos tulrajongás, tréfás tüntetésnek tarthatá, midőn őt az ellenségnek, keresztekkel, zászlókkal, zsoltárokkal, imákkal, énekekkel, teljes ornatusú papsággal parancsolták ellene menni*, azt hiszem, távol áll az átalánosan elfogadott nézettől. Azok a világosan látók, a kik évek múlva az események közvetlen hatásától menten, az eszmék- és elvekért való lelkesüléstől, s a haza és szabadság rajongó szeretetétől kissé távol állva itélik meg a rendkívüli események szokatlan jelenségeit, azok a világosan látók, sem Istenben sem önmagokban nem bíztak ugy, mint az akkori idők követelték volna. Azon józan értelmet én nem irigylem, mely a magyar forradalmi kormány bár minemű intézkedését, vagy abban az egyházaknak bár minemű hivatalos részvétét tréfás tüntetésnek tartja. A magyar forradalomnak egy porcikája sem volt tréfa. Aztán, komoly veszedelem idején, nem is tudom, hogy lehetne tréfából imádkozni, vagy imádkoztatni ; mert felteszem, hogy a magyar józan értelmet sem a tudós Bocsor sem a cikkíró nem keresi a legalsó rétegen. Még ha a „magyar" szót, protestánssal cseréli is fel valaki, még akkor sem hiszem, hogy a tréfának valóság felelt volna meg. Kossuth imája a hon határainál nem egyedül azért vált történeti jelentőségűvé, hogy ő mondta, hanem azért is, hogy igen sokan utánna mondották még később is. Én azt hiszem, az se volt tréfa. Szintén nem tartom tréfának, vagy ahoz hasonlónak az Edinburghban székelő igazgató bizottságnak, a keresztyén világhoz s igy hozzánk magyar protestánsokhoz is intézett azon felhívását, hogy a vasárnap megszentelése érdekében, húsvét első napján kezdve: ima hetet tartsunk, vagy: imádkozzunk. Bár azt állítja k. collegám, hogy a bizottság : ^egy húsvét első napján tartandó imával akarja elérni a célt, hogy a vasárnap megszenteltessék* — tagadom. Ily merészen ugyan azon társaság sem most nem nyilatkozott, sem ezután nem fog nyilatkozni soha. A bizottság ha-PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP.