Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1884-05-18 / 20. szám
331 Hivatala elfoglalása után nemsokára meg is nősült, elvévén itteni uradalmi számtartónak női erényekben gazdag leányát Bergmann Emiliát; a kiben való szeretetteljes házasságának idejében az Ur megajándékozta máig is élő 10 gyermekkel, kiknek neveltetésére s kitanittatására tőle telhető minden áldozatot meghozott, s a kik közül már többeken meg is érte édesapai örömét, a mennyiben már fiai közül azok kik felnevekdetek, a hazai tudományosság, és irodalom terén eddig is ismert nevet vivtak ki magoknak. Egész élete nyitott könyv volt a gyülekezet, barátai, és ösmerő-iei előtt. Családi körében pátriáichális eredeti magyaros egys erii-égben élve egyesült benne a hű, a gondos apa a buzgó lelkipásztorral, ki egyháza és gyülekezete javát soha meg nem szűnt munkálni. Egész életét egyháza jólétének s virágzásának előmozdítására s számos tagból álló családja boldogitására szentelte, az egyház érdekeinél a legtulvittebb takarékosságot családjánál mindenkor a tőle telhető legnagyobb áldozatot gyakorolta. Valóban e gyülekezet szivében örök és maradandó emléket biztosított a maga számára működése s alkotásai által. Ezen számos nagybecsű alkotásai, intézkedései, s általában ugy az egyházi mint az iskolai ügyekben teljesített áldásos működése, valódi lelkipásztori élete, bölcsesége, eszélyessége, szivjósága megtermették számára már életében is hivei részéről a mély tisztelet és nagyrabecsülés gyümölcseit ; halála után pedig az igazi fájdalom, és lelkigyásznak kifejezésén kivül az által mutatta meg az egyház, hogy boldog lelki atyjának érdemeit s érdekében tett önfeláldozó munkásságát méltányolja : miszerint még kiskorú árvái gyámolitására, azoknak segélyezése végett egy évre terjedő kegyeleti évet rendelt s a temetési költségek viselését is magára vállalta. A temetés ápril 4-én délelőtt 10 órakor történt, mondhatni az egész gyülekezet, s a vidékről is nagy számmal összesereglett nép őszinte részvéte mellett. A zsúfolásig megtelt templomban nagyt. Tatár János szeghalmi lelkész ur mondott szép beszédet. II. Tim. 4. r. 6, 7, 8 versei alapján, hatásosan fejtegetvén, hogy a valódi lelkipásztornak minő ellenségekkel kell harcolnia, micsoda fegyverekkel, és milyen jutalom reményében; a sirnál pedig az elhunytnak káplánja mondott a veszteség nagyságát tolmácsoló búcsú beszédet. Ezután elzárta tőlünk a sötét sir azon világosságot, ki mig élt, oly sokaknak volt világossága példás papijelleme, s tiszta becsületessége által. Ily nemesen, s áldásos tettekben megfutott életnek sirja felett soha nem fog kialudni az áldó kegyelet szent tüze. Nyugodjanak békével a hű lelkipásztornak, a nemes szívű jó embernek porai 1 Eüzes-Gyarmat, 1884. máj. 11. Felcete Gyula, ref. id. lelkész. ADAKOZÁSOK. Az országos prot. árvaház részére: Weisz Antal dobsinai ev. leik. a helybeli nőegylet részéről 6 frt. — Bocsor Lajos tengődi ref. leik. a confirmandusok részéről 2 frt 6 kr (Ehhez járultak : Boldizsár István 20 kr., Balázsi Sándor 4 kr., Czobor István 2 kr., Balázsi Károly 10 kr., Bocs Ferenc 10 kr., Tóth Sándor 5 kr., Lénáit József 2 kr., Keserű János 3 kr., Tóth Erzsébet 10 kr., Keserű Erzsi 2 kr., Lakos Juli 5 kr., Pető Zsófi 10 kr., Gál István 20 kr., Balazsi Lajos 4 kr., Hajpál István 20 kr., Öcsi Ferenc 5 kr., Imre József 5 kr., Bíró Sándor 10 kr., Bálint József 4 kr., Vécsey Lajos 8 kr., Bene Ádám 10 kr., Nagy Lidia 10 kr., Tóth Lina 10 kr., Bocs Zsófi 10 kr., Tihanyi Zsófi 3 kr., Bölcsföldi Sári 4 kr.) — Neubduer Sámuel szalonaki leik. a confirmandusok részéről 5 frt 30 kr. — Bognár Endre lovászpatonai ev. leik. a confirmandusok részéről 2 frt 94 kr. — Szűcs Mihály, mint a belső-somogyi egyházm. pénztárnoka az 1887.3- ^s egyházi évekről való hátralék fejében 12 ftot. — Kovács József görgetegi ref. leik. a confirmandusok részéről 1 frt. — Petz Gusztáv, medgyesi ev. leik. a confirmandusok részéről 3 frt 50 kr. (Ehhez járultak: Stoiber János 50 kr., Schindler Márton 50 kr., Schranc Teréz 50 kr.. Lang Mihály 10 kr,, Eiedler Ján. Mih. 15 kr., Donner Mihály 5 kr., Schindler János 30 kr , Donner Katalin 20 kr., Fischl Susanna 10 kr., Lang Mih aly 10 kr., Schneeberger Zsuzsa 20 kr., Berghöfer Zsuzsa 20 kr., Rathmann János 20 kr., Halvax Katalin 10 kr., Lang Zsuzsanna 30 kr.) — A körmendi takarékpénztar IO frt. Szerh. Hasonszenvi házi gyógyszertár 24 hasonszenvi gyógyszerrel ára 8 forint. Utasítás ehhez a hasonszenvi háziorvos, dr. J. Paczaktól, ára kötve 60 krajezár. Szállítás postautánvét mellett lv£ OLL gyógyszerész és cs. kir. udvari szállító, Bécs, I. Tuchlauben Nro 2. Kimerítő képes árjegyzék hasonszenvi gyógyszerekről, házi gyógytárakról s az idevágó irodalom, kívánatra ingyen és bérmentve áll rendelkezésre. 1-50 Pályázat a máramaros-ugocsai ref. egyházmegyében levő gyulai lelkészi állomására. Évi javadalom, terményekben és szolgálmányokban 500 frt. E javadalomnak azonban a megválasztott, az egyházmegyének mult évi nov. 2-án Nagy-SzőllősÖn III. szám alatt hozott határozatához képest, csak felét élvezi, fele pedig az elődöt fogja illetni. A kellően felszerelt pályázati kérvények folyó évi junius i-ig Csernák István espereshez T.-Váraljára küldendők, (posta Halmi.) Debrecen, 1884. május 12. Révész Bálint, püspök.