Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1884-05-18 / 20. szám

324 Nagyon sok szó férne ugyan ahoz is, hogy a hoszszu hivataloskodási idő érdemesit-e az egyházi téren is ép ugy az előléptetésre, mint az állami hivataloknál ? — a gyülekezetek érdekében üdvöse ez? s az ifjú lelkész alapos készültsége, a pálya iránti nemes lelkesedése nem ér-e fel 10 — 20 szolgálati évvel? — de ennek fejtegetése célomtól messze vezetne. Csak azt kisérlem meg röviden bizonyítani, hogy a fentebbi rendszabály megalkotása által segédlelkészeivel mint mostoha gyermekekkel bánt el a kerület. Tehát jelölhető: (az I. II. osztály állomásokat ide nem értve) „fölszentelt és egyházmegyéjében első segédlelkész4

. Mit tesz ez a szó »első4

? Azt teszi, hogy nálunk dunántúl a káplánok a mint az első vagy kibocsátási vizsgát letették — sorrendbe osztatnak s egyik a másik előtt, mig a „sors reá nem kerül, pappá neiji lehet. — Hát talán jó is volt ez a sorrend eddigelé, mig a válaszfal nemcsak a testvér kerületek ellenében, hanem a kerület egyházmegyéi között is meg volt húzva, mert a fiatal ember jövője biztosítva volt. De most, midőn az egész magyarországi ev. ref. egyház minden rendes lelkésze pályázhat minden — a minősítés szerint őt megillető egy házba, akkor kimondani, hogy segédlelkész pedig csak egy jelölhető : már kérem ezt bajosan fogja valaki a káplánokra nézve előnyösnek mondani. De egy mégis csak jelölhető s igy nincs hiba. Dehogy nincs 1 Hátha — mert vannak még ilyenek is — az az első káplán szerény, e mellett önérzetes és nem népkegyvadászó vagy épen korteskedő : bizony, könnyen elbukik, az egy más — habár idegennel szemben is, a ki meg vagy személyesen, vagy megbízottjai által ugyancsak kínálgatja magát. — Csak nem rég történt — szavahihető embertől hallottam — hogy a m . . . i egyházmegye egyik egyházában a kijelelt első káplán ellenében egy más egyházmegyéből pályázó lelkész válaszlatott meg. Ki tagadhatná, hogy ez a mellőztetés nem csak az elmellőzöttre — a ki más egyházmegyébe nem is pályázhat — de az egyházmegye többi káplánjaira nézve is sérelmes és elkedvetlenítő. Azután van e rendszabályban egy másik szócska is, a mely meg egyenesen útjába állhat a törvény végrehajtásának. — Ez a szó : , fölszentelt4

azt mondhatja az első káplánnak : „te ugyan — mint első — pályázhatnál, de nem jelöltethetei4

. Hogyan?. . . Hát csakúgy, hogy törvény szerint minden egyházmegyéből egygyel több segédlelkész bocsátható felszentelésre, mint a mennyi egyház üresedésben van. Ha tehát a ker. gyűlést megelőzőleg valamely egyházmegyében nincs üresedés : onnét csak 1 segédlelkész szenteltetik föl. — Megtörténhetik azonban, — már történt is — hogy a gyűlés után 1—2 hó alatt 2—3 egyházból elhal a lelkész. Az állomást a törvény rövid idő (2—3 hó) alatt betöltetni rendeli; fölszentelt segédlelkész 1 van — ezt megválasztják ... a másik két állomásra — mert n'ncs fölszentelve — segédlelkész nem pályázhat és akkor csak az elkeseredés női szivökben, midőn látják, hogy valami , vidéki1

ember elibök kerül s ők pályájukon 2 — 3 vagy több évvel is visszavettettek. Ez oly anomalía, mely gyökeres orvoslásra vár. Nem akarok azon kérdés taglalásába bocsátkozni, ha vájjon a lelkészi pályára lépett ifjú szorgalmát fokozza-e s mily mértékben ama rendszabály, midőn a jobb egyházakból a segédlelkészeket teljességgel kizárja; vagy inkább lankasztja a buzgalmat, a munkakadvet, melynek egyik s talán — hiába 1 emberek vagyunk — fő rugója az elismerés, a méltánylás. Igénytelen felszólalásommal csak az intéző körök figyelmét akartam fölhívni e rendszabály hiányos és sok tekintetben méltánytalan voltára. Szót emeltem segédlelkészeink érdekében, kiknek bizony szomorú vigasztalásuk az, hogy tűrőké és szenvedőké a . . . nyomorúság. Az igazság és szeretet szent lelke legyen vélünk 1 Egy lelkész dunántúlról. Pápai dolgok. Ajánlva a dunántuli e. h. k. b. figyelmébe. A pápai főiskolánál van egy úgynevezett Szalayféle alapítvány, a mely kizárólag arra a célra tétetett le, hogy ennek évenkinti kamatait külföldön tanuló papi avagy tanári pályára készülők élvezhetik. Mint segédlelkész, s jelenleg a lipcsei egyetem hallgatója, ez alapítvány 1884-ik évi kamatainak élvezhetéseért m. hó 22-én intéztem kérvényt a papai főiskola tanári karához, őt illetvén a jog erre határozni. Kérvényem, a május hó i-sején tartott közgyűlésen tárgyaltatott, s ennek hátlapjára a tanári kar jegyzője, mint határozatot, e következőt irta : »Folyamodó kérelmének tekintettel felhozott okaira hely adatik s számára a Szalay-féle alapítvány kamatai utalváriyoztatnak.4 Ezt elolvasva, az öröm egy bizonyos érzete hatotta át egész valómat, s már mintegy bizonyosnak hittem sanyarú sorsom némi javulását, s mintegy láttam az örömsugárt jó atyám arcán megjelenni, kinek terhei ez által némileg szintén enyhítve lesznek: a midőn kezembe akad Antal Gábor igazgató ur levele, a mely következőleg hangzik: „Itt küldöm vissza kérvényét és okmányait, kérvénye kedvezőleg intéztetett el. Az első félévre eső dijat junius végén minden esetre megkapja, a második félévit is talán kiszolgáltatja Bartlialos pénztárnok ur édes atyja kértére.4 Letettem, majd ismét felvéve többször elolvastam e néhány sort »Édes atyja kértére.« Mi ez? Vájjon miért ? Mily uton s alapon ? kívánja A. G. igazgató, avagy B. J. pénztárnok ur, hogy ősz atyám ez ügyben hozzájuk kérelemmel forduljon. Hisz ez nem a tanári kar határozata, vájjon kitől kapta A. avagy B. ur ilyesmire a felhatalmazást ? Hiszen azoknak, kik ezelőtt ez alapítványt élvezték, egynek sem kérelmezett sem atyja, sem gyámja, hanem elküldték kérvényüket, s beiratkozási okmányukat, és számukra a kamat utalványozhatott. Én is elküldtem beiratkozási okmányom, sőt mi több, hogy azon nt. s tek. tanár urakat, kik egy időben oly nagyon feszegették, „hogy mit is csinálok én külföldön « némileg felvilágosítsam, mellékeltem colloquálási bizonyítványom is, mit a téli félév végén a bécsi theologiai egyetemen kaptam. És ugylátszik, tőlem ez még mind nem elég, követelik, hogy atyám is, mint pap kérelmezzen onnét, a honnét kérni csak tanulók, de papok, önálló emberek sohasem szoktak. Hol itt a jog ? hol itt az igazság ? vájjon szabad-e egy igazgatónak, szabad e egy pénztárnoknak valakitől ilyesmit kívánni? Vájjon hogyan, miért sodortatik atyám ez ügybe bele? Vajon azt nem kivánja az igen tisztelt igazgató ur, hogy egy rokonimból álló deputatio menjen hozzá tisztelegni, azért, mivel azt az alapítványt, mihez Isten s ember előtt jogom van, a tanári kar számomra engedélyezte ? Megvallom nagyon gyanús előttem, vájjon előzőleg tudott-e erről Barthalos pénztárnok ur, ki igazságszeretetéről általánosan ismeretes és bizonyára tud a jogos és jogtalan közt különbséget tenni. És vájjon A. G. ur e kivánata, az összes tanári kai^é-e?