Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1884-05-11 / 19. szám

606 PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. _ 392 tizmust és nazarénizmust össze szokták zavarni, s majd az üldözött nazarénus baptistának nevezi magát s mi majd a külföld előtt vallásüldöző szinben fogunk fel­tűnni. Szerinte minden traktusnak tanulmányozni kell ez ügyet és a konvent hozzon határozatot a védelemre, melyet az unitárismus ellen még inkább kellene folytatni. Az indítványozók ismételt felszólalásai után a kon­vent kéretett fel, hogy ez ügyben mind a belügyminisz­tériumnál, mind az angol bibliaterjesztő társulatnál te­gyen lépéseket. Az egyházkerület, illetőleg a főiskola nevében, az Apa ffy alapítvány érdekében az államkincstár ellen meg­indított per egyelőre félbenhagyatik, mivel a pénzügy­miniszter is hajlandónak nyilatkozott az egyezkedés terére lépni. Minekfolytán az államkincstár megbizottaival való egyezkedése az egyházkerület által gr. Rádai Gedeon, gr. Dégenfeld József, Ritoók Zsigmond, Sápi Sámuel és a főiskolának ez ügyben már eddig is felettébb sok ér­demet szerzett derék ügyésze K. Tóth Antal küldetnek ki és hatalmaztatnak fel. Koronázza óhajtott siker önzet­len fáradozásaikat! Ioó Istvánné sz. Széles Irma asszony, mint a bol­dogult Lugossy általános örököse, előlegesen is jelenti, hogy a megboldogult tudós könyvtárából s az ő drága emlékéhez méltó becses könyvgyűjteményt* fog a főis­kola részére felajánlani. Ugy ezen adomány, mint K, Tótli Antal és neje Simonffy Polyxena asszony nagy ala pitványa, mely szerint kösélyszegi és szepesi, összesen 174 holdnyi birtokukat általános oktatási célokra a főis­kola részére örök tulajdonjoggal átruházzák, — az őszinte hála és köszönet meleg érzelmeivel fogadtatott. Ezen­kívül több kisebb nagyobb, részint a debreceni, részint más egyházkerületi tanintézetek részére tett adományo­zások vétettek örvendetes tudomásul. Igen sok időt foglalt el az egyházkerület és főiskola pénzügyeinek tárgyalása. Hiába, a „nervus rerum geren­darum * mindenütt követeli a maga előjogait s sokszor a szellemiekben sem lehet addig haladni, mig az anya­giakkal számot nem vetettünk. E tárgyat illetőleg legyen elég annyit felemlítenem, hogy az elhunyt Gelencei Tál helyére főiskolai és egyházkerületi számvevőül Tóth Jó­zsef debreceni főiskolai tanár egyhangúlag választatott meg. A gyűlés negyedik napján ápr. 30 jelenté be a tankerületi főigazgatóvá kinevezett Békési Gyula eddigi állásáról, a debreceni főgymnáziumi igazgatóságáról való lemondását. Midőn a közgyűlés őszinte fájdalmát fejezé ki e derék tanférfiunak a debreceni főiskolától megválása felett, egyszersmind szerencsekívánatokkal bocsátá el őt az uj pálya szélesebb mezejére. Fontos határozat hozatott az üresedésben levő ta­nári székeket illetőleg is. Ugyanis kimondá a közgyűlés hogy három gymnáziumi s a theologiai V-ik tanszékre mihamarább nyilvános pályázat hirdettessék, ugy hogy az elválasztandó tanárok a jövő tanév elejen már meg­kezdhessék működésüket. — A tanitó-képezdéhen is egy év múlva fel fog állíttatni a negyedik évfolyam számára a negyedik tanszak. A hittanhallgatóknak ezentúl a ne­veléstani tudományok oly mérvben fognak előadatni, hogy a 2-ik év végével a kötelezőleg behozott tanitóképes­ségi vizsgát letehetik, illetőleg az oklevelet megszerezhetik A különféle fellebbezett peres és törvényszéki ügyek elintézése a délutáni és esti órákat több napon át igénybe vette. Bővebben szólani rólok nem feladatom. Csak any­nyit emlitek meg, hogy az illető vidéken igen nagy port felvert s sajnálatos következményeket előidézett püspöki-i papválasztás megsemmisíttetett, s uj választás rendelte­tett el. Nagy Bálint holdmezővásárhelyi segédlelkész ügye pedig, kit a békésbánati egyházmegye tudvelevőleg lelkészi jellegétől megfosztott, — bár a tárgysorozaton jelezve volt — jelen gyűlés alkalmával nem került tár gyalás alá. S midőn ezekben, lehető rövidséggel — azt hiszem — előadtam a mostani gyűlésen tárgyalt közérdekű dol­gokat, bocsánatot kérvén s remélvén a tisztelt olvasótól e közlemény irályának sok kedvezőtlen körülmény ösz­szejátszása által okozott darabosságáért, még a nyár fo­lyamán a papszenteléssel együtt tartandó egyházkerületi gyűlésig, nyugalomba helyezem tudósítói tollamat. Az ó-budai reformált egyház tiszteletreméltó presbyteriumához. » Köszöntsetek minden atyafiakat* II. Thess. V. 26, 27, 28. És lőn, hogy mikor azt hittem már, hogy engem ezen a földön minden elfeledett, hogy a nyolcvan évet betöltött vén ember senkinek eszébe nem jut már; és sötét magányban majd az élet mécse lassan-lassan leég : akkor támadt nyugoton — születésem helye fölött — egy szép csillag, mely bevilágolt hozzám és fényt vetett or­cámra, keblemre hajlott ősz fejemre. Megérkezett hozzám az ó-budai reform, egyházta­nácsának, az én legeltetésem első seregének levele, mely­ben köszönti nyolcvan évet betöltött lelkipásztorát, és neki még hoszabbra terjedő életet kiván. A levél itt van előttem kiterjesztve és ezt a levelet olvasva, annyi édeskeserü emlékezés lepi képzelődésemet; annyi érzés szállja meg fáradt keblemet, hogy lelkem el­merülve közöttük nem bir felszínre vergődni ; le kell tenni a levelet, egyszerre nem bírom felemelni azt, a mit ez a levél nyolcvan éves életem után kötött és fűzött. A hely, hol hajdan bölcsőm rengett; hol boldo­gult anyám kétszer készité a szemfödelet, melylyel fia hulláját beterítse. Es a fiu még él 1 — a hely, a szoba, hol apám, anyám hideg tetemei ki voltak terítve, hol kedves nővérem halálát sirattam. A ház, melynek viselt kapuján ki és bejártam, hova nőmet szállítottam, apa lettem 1 Az egyház, melyből imám Istenhez emelt és Is­tennek lelke szólni készített, beszélni tanított 11 Vagy ki­tudná mind elmondani, a mi a levél olvasása után és köz­ben elborított, sok helyen felemelt, több helyen megalázott, a mult minden kínja és öröme arra a lapra volt kifeszítve. Negyven esztendeje mult már annak, hogy hazám­ból távoztam, hogy elhagytam a fészket, melyben a vi­lágra jöttem és felnevekedtem, elhagytam az egyházat, mely Budavára bevétele után — Bakonyi pásztorkodása alatt — Ó-Budára telepedett és a legnemesebb reformá­tus családok, a Víg, Koczka, Kónya, Nemes, Écsi, Kob­rányi, Devecseri és több családok töredékeiből egy fész­ket rakott egy régi földvár romjai között — ott, abban a fészekben születtem én is nyolcvan esztendővel ezelőtt. A fészek már régen kihűlt már, de nem hűlt ki az utódok kebele, kik az ősi fészket szárnyaikkal takar­ják mai napig s keblök melegét a távolban ülő vándor­madárral is megosztják. Negyven esztendők immár az én bujdosásomnak esztendei 1 És ha visszatekintek a lezajlott negyven esz­tendőre, melynek hullámai engem is magukkal sodortak, és egy zátonyon kivetettek : fel kell sóhajtanom, hogy bár ne távoztam volna soha a fészektől, hol szeretet környezett és melegített, és melegít negyven esztendő

Next

/
Thumbnails
Contents