Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1884-05-04 / 18. szám

569 PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. 570 kitanulni sikereinek titkát, s kinek most kedvező tere nyilik mindazt, a mit látott és tapasztalt érvényesíteni uj állásában, szép és áldott hivatalában. Mert szép és áldott a ref. lelkészi hivatal minden igénytelensége mellett is. Hirdetni az igaz hit és meggyőződés melegségével az evangyéliom azon örök elveit, melyek 19 század alatt meggyőzték s reformálták az ellenök irtó háborút folytató világot, s a régi romjain egy uj, keresztyén culturát hoztak létre ; hirdetni az igazság, béke és testvériség tanát, ebben a sokszor igazságtalan, békételen, önző és szeretet nélküli világban; örülni az örülőkkel, sírni a sírókkal; megáldani isten nevében a kis gyermekeket, a confirmáltakat, az uj házasokat ; kiszolgáltatni a keresztségét, mint az erkölcsi tisztaságnak, az úrvacsoráját, mint ajézussali lelki egyességnek kiábrázoló sacramentumait. Rámutatni minden működésnél amaz égi dicsfénytől környezett magasztos, eszményi alakra, kiben testté lett az. ige, hitünk, szivünk, életünk dicső fejedelmére az áldott Jézusra ; odahatni szóval és példával, hogy a magunk és gyülekezetünk életében mind jobban jobban kiábrázoltassék a Krisztus az ő hite, reménye, szeretete, kötelességérzete s önfeláldozó hűségével : mondjátok nem szép, nem áldott, nem szent hivatal-e ez ? Vedd fel s viseld ezt a szép és áldott hivatalt e fényes egyházban tisztelt lelkésztársam 1 Hirdesd az igét, az evangyéliomot, mely istennek hatalma minden hívőnek idvessegére. Vedd s használd eszközül az igehirdetés gyámolitására a sacramentumokat, melyeket vállá, sunk isteni szerzője maga rendelt szent vallása legfőbb szertartásainak. Es ha látni fogod majd szép, de nehéz hivatalod viselése közben az akadályokat, melyekkel meg kell küzdened ; ha érezni fogod a nagy erkölcsi felelősséget, melylyel önlelkednek, ezen gyülekezetnek s az élő istennek tartozol, és ezen felelősség súlya alatt kezd megrendülni hited s önbizalmad: akkor halld meg azt a mennyei biztatást: „ne félj, mert én veled vagyok, meg ne rettenj, mert én vagyok a te istened, ki téged megerősitlek, annak felette megsegítlek és az én igazságomnak jobbkarjával támogatlak téged 1* Oh nagy Isten, mennyei szent atyánk 1 áldd meg szolgádat, kit kegyelmesen ide vezéreltél, e gyülekezet lelkipásztorául. Dicsőítsd meg isteni erődet, az ő emberi erőtlenségében 1 Add, hogy legyen hódító erő és meggyőző hatalom az ő szájában az ige, midőn majd az evangyéliom örök igazságait hirdeti; legyen kétélű fegyver, ha a biint ostromolni, legyen szelíd, biztató jézusi hang, ha a bűnbánót fölemelni és a sírókat vigasztalnia kell 1 Add hogy e gyülekezet haladjon erőről-erőre, nyereségről nyereségre a virágzás azon fokára, mely azt megilleti. Áldd meg a nyájat, áldd meg a pásztort, hogy a nyáj pásztorában, a pásztor nyájában, mindnyájan pedig megáldva és megszentelve legyenek te benned teremtő, megtartó és gondviselő istenükben és mennyei atyjukban. És most nincs egyébb hátra szeretett lelkésztársam mint, hogy foglald el hivatalodat, vedd a könyvek könyvét, menj, lépj a szószékre és hirdesd az igét istennek dicsőségére, a hivek lelki örömére és épülésére. Ámen." Ezután az uj lelkész lépett a szószékre. A mint megszólalt nyugodtan s örömmel lélegzettek fel az őt régóta nem látott s nem hallott egykori ismerősei, hogy ő még mindig a régi, . . . legalabb hangja szépségét, a szív húrjait átrezgő ércességét s erejét tekintve. Mikor pedig kathedrai szolgálatát bevégezte, meggyőződött mindenki, hogy a régi szónok ő még most is, hogy teljes mértékben uralkodik hallgatóinak szíve, lelke felett, hogy az ő szónoklata, mint azt több napilap jellemzé, »művészi formája, nyelvezete, tartalmassága által® megragadó hatást gyakorol. Ezen utóbbi jellemző vonások illustrálására nem szükséges bővebben szólanunk. Az egyházi beszédet megtalálja az ez iránt érdeklődő olvasó lapunk elején, az előimát pedig itt közöljük, mely is ekként hangzott: Szólítottál engem sorsomnak, életenmek Ura Istene 1 Itt állok te előtted reszkető térdekkel, mint egykor Mózes az égő csipkebokor előtt, félelemtől elfogódott szívvel, mint Ilyés a Hórebhegy barlangjának szájában, midőn parancsoltad neki: Jöjj ki a barlangból s állj meg itt e hegyen én előttem. Itt állok uram én is, a te erőtelen szolgád, tétovázva, merjek-e tovább lépni a csipkebokor, a te oltárod szentélye felé, melyben a te megközelíthetetlen szentségednek tiszta lángja ég? De te magad hivtál engem óh Uram 1 hogy álljak meg előtted e hegyen. Remegő ajkaimon lebeg a kérdés, melyet Mózes ejtett ki, midőn nagy feladat megoldására küldötted : Kicsoda vagyok én Uram ! hogy engemet ide küldesz ? De avagy én magyarázzam-e neked, kicsoda vagyok én, holott te jobban ismersz engem minden gyengeségeimmel, mint önnön magam; mert te látod szivemnek minden dobbanását, ismered lelkemnek minden gondolatát, s az én életem és sorsom nem az enyém, hanem a tied. Oh/an vagyok én a te kezeidben, mint a sár a fazekasnak kezében. Cselekedj, rendelkezzél velem és sorsommal tetszésed szerint 1 Csak azt engedd meg, hogy miképen Ilyés palástjával fedezte be orcáját és úgy hallgatta parancsolatodat, hadd fedezzem be én is gyengeségem érzetének palástjával saját akaratomat, mikor te szólasz, hogy csak azt halljam, a mit te akarsz, azt cselekedjem, a mit te parancsolsz. Azért te magad mutasd meg az utat, melyen akarod, hogy járjak. Igazgassad lelkemnek gondolatait, szivemnek érzelmeit, ajkaimnak szólásit, mint a vizeknek folyásit, hogy mindenekben téged szolgáljalak és az én egész életem legyen a te dicsőségedre szentelve. Amen. Istenitisztelet után az egyháztanács üléstermébe mentek fel az egyháztanács tagjai, élükön a főgondnokkal, gr. Tisza Lajossal ülést tartandók. Az ülés megkezdése előtt azonban a helybeli magyar evangelikus egyháznak az istenitiszteleten is jelen volt üdvözlő küldöttsége fogadtatott. A küldöttség elnöke és tagjai: Győry Vilmos, Sárkány I., Falvay és Jakobey urak voltak. A küldöttség részéről Győry V. üdvözölte egy tőle megszokott csinos, szabatos beszédben az uj lelkészt, kiemelvén mindkettőjük sorsának s rendeltetésének hasonlóságát. Mindkettőjük — úgymond — nagynevű s érdemű elődök utódaivá lettek, s mindkettőjüket azokhoz a mély tiszteleten kivül erős rokoni szeretet is kapcsolja. Nagy elődök nyomdokaiba léptek, nagy hivatás, nagy feladat várakozik reájuk, hogy ennek miként felelhetnek meg, hogy elődjeik nagy szellemének ők minő mértékben örö kösei, ez nem tőlük függ, a talentumok Istennek ajándékai ; de hogy egymás irányában testvéries szeretettel, szívélyes jó indulattal viseltessenek, ez rajtuk áll, s őt azon meggyőződés s azon óhajtás vezérli, hogy mint nagynevű elődeik a legszivesb baráti s testvéri egyetértésben mozdították elő a két protestáns egyház javát, őrizték jogainak épségét, s versenyző, de egyetértő erélylyel törtek előre a haladás és cultura utain, ugy nekik is szent feladatuk e magasztos példát követni, s testvéri egyetértésben munkálni a testvéregyházak javára. Papp 36