Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1884-05-04 / 18. szám

283 PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. _ 392 a viharba, delejtű nélkül, reménység nélkül. Mi lesz belőle? Mint a hajótörött bukdácsolva élet és halál között kétségbeesetten kapkod minden korhadt deszkadarab után, hogy magát a felszínen fenntarthassa. Ha már a más életet elvették tőle, igyekszik biztositani legalább ezt az életet; ha már a szenvedésekben nincs többé az a vigasztalás, hogy vau egy igazságos isten odafenn, egy édes atyánk a ki nem hagyja el az igazat nyomorúságában, igyekszik minden áron, minden eszközzel elejét venni minden lehető nyomornak; ha már nincs egy legfőbb erkölcsi lény a kihez hasonlóvá küzdeni fel magát legmagasztosabb feladatának ismerte, akkor hát félre ti jellem, becsület, erkölcs, ti chimarák, ne gátoljatok utamban! Ily eszmékkel telve rohan az ember, megszerezni az élet és jólét legfőbb biztositékát megszerezni : a vagyont. Mindenki e pontra irányozza figyelmét, e cél elérésére szedi össze minden erejét, mert ettől várja életét, boldogságát, idvességét. — Csoda-e azután, ha ezen eszeveszett rohamban elütik, elgázolják egymást, s ha egy elesett, százakat, ezreket ránt maga után. Csoda-e, ha nem irtóznak semmi eszköztől egész a gyilkosságig, csak céljukat érhessék. Csoda-e, ha e cél elérésére reményüket vesztve eldobják maguktól e reménytelen, annálfogva haszontalan életet. Igen, mert ma már senkisem akarja e földi életet ugy elfogadni a mint van; bajaival, küzdelmeivel, szenvedéseivel. Az emberiség kedélye lázas, izgatott felakarja forgatni az élet törvényeit, —, békén tűrni, önmegadással szenvedni nem tud, nem akar. Élni akar baj nélkül, örülni bánat nélkül, élvezni unalom nélkül. Hinnétek-e k. h. hogy ezelőtt nem voltak szenvedők, nem voltak szerencsétlenek? Ne higyjétek! Ez a földi élet nem volt, nem lehetett sohasem ment a szenvedésektől, de elődeink tudtak tűrni, bizalommal reményleni és békével szenvedni. Maguk előtt látták egy Jóbnak, a Krisztusnak, egy Pálnak a példáját s e példákból erőt merítettek. Tudom én k. h. hogy ezek a sötét képek kellemetlenül hatnak tirátok, nekem pedig fájdalmasan esik, hogy ilyet kell vázolnom. Vagy azt kivánjátok-e, hogy csak ez újongó tömeget lássam a jeruzsálemi uton, mely körülrajongva Jézust, azután befogjam füleimet, behunyjam szemeimet, ho gy ne halljam a rémletes kiáltást: feszitsd meg, ne lássam a keresztet, ne lássam a megkinozottnak vérét, ne halljam a gunykacajt a kereszt alatt? Ne kívánjátok; mert akkor nem láthatnám a kereszt dicsőségét sem, nem látnám istennek hatalmát és szeretetét sem, mely az üres sirból győzedelmet, vigasztalást int nyugtalankodó lelkemnek. Hadd hangozzék hát ma is a keresztyénség j ellenségeinek ajkairól a ^feszitsd meg* kiáltás, nek ünk meg k ell államink s követnünk a mestert a kereszt alá. És mi megállunk k. h. csak isten legyen velünk, és ti ne hagyjatok el. Igen mert a Jézus-Krisztusnak szüksége van mindnyájotokra kivétel nélkül. Halljátok ti ifjak, sorakozzatok a kereszt alá, szüksége van a megváltónak a ti szabadságért o o o lángoló sziveitekre, a nemes eszmékért mindent o áldozni kész buzgóságtokra. Jertek! itt lobog a valódi szabadság zászlója, ez a szabadság zúzza szét az anyagiság lenyűgöző rabláncait, s biztos diadalra vezet titeket, ide sorak ozzatok! Halljátok ti munkások, a megváltó hív titeket! Ne feledjétek, hogy hajdan is hozzátok fordult először, a ti soraitokból toborzottá első tanítványait; mert tudta hogy ezeknek egyszerű, de romlatlan szivében, legkönyebben megfogamzik az elhintett nemes mag, tudta hogy ezeknek a munkában edzett ereje elbírja a nélkülözéseket, szenvedéseket, melyekkel e harc együtt jár. jertek! a megváltó hív titeket, ne féljetek, nem irtózik ő a ti munkától megkeményedett kezeitekbe tenni kezét. O szeret és becsül ma is titeket, csak ti is szeressétek őt. Jertek ti családapák ! hozzátok ide legféltettebb kincseiteket, családotokat a kereszt védelme alá, melyet isten oltalma fedez. Adjátok gyermekeiteket a megváltó kebelére, ki oly szeretettel nyájaskodott velők életében, — ti pedig menjetek harcoljatok a Krisztusért, hogy harcaitokkal ostromoljátok meg az egeket azon áldásokért, melyeket családotokra árasztani kívántok. Jertek ti öregek és e gyülekezetnek vénei, őrállói! ha ti nem lesztek velünk, pótolhatatlan hiánya lesz a harcoló seregnek. Mert hiábavaló a legnagyobb erőfeszítés, a leghevesebb harc, ha a harcosok tanácstalanok s vaktában rohannak a csatába. Jöjjetek azért, ti legyetek a tanácsadók, a vezérek, igazgassátok a harc folyamát, hogy a biztos diadal reményével harcolhassunk. Jertek ti családanyák !... De még sem, ti ne jöjjetek, maradjatok! Ti otthon építsétek fel a családi szentélyben a vallás oltárát. Fűzzétek körül a békeség olajágával. Gyújtsátok meg rajta a szeretetnek örök tüzét, mely kebleitekből nyerve táplálékát, visszaható erejével mind nagyobb lángra gyújtsa kebleitekben, hogy szivetek, lelketek, egész lényetek legyen a jóltevő, az áldó, a boldogító szeretet. Jertek ti özvegyek, árvák, borítsátok gyászfátyolaitokat a keresztre, hogy az ott szenvedett megváltó segítsen elhordozni kebleiteknek terhét s példájával tanítson békén hordozni a rátok bocsátott keresztet. Ti hajadonok, legyetek ti mindannyian a Jézus-Krisztusnak felszentelt papnéi, ápoljátok nagy gonddal kebleitekben a tisztaság és ártatlanság vesta tűzét s arcotok bibora fölött a buz-