Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1884-04-27 / 17. szám

265 azok is, a kik részint a Jézus, részint pedig az első keresztyének önfeláldozó és önmegtagadó buzgóságát véve fel, azt szenteskedéssé, és álpietismussá változtatták, mint némely protestánsok, s ezek között a methodisták és baptisták. Ezeknek módja magyar protestáns vagy nem protestáns embernek módja nem lehet, nem szabad hogy legyen. Mi szeretjük az önálló Ítéletet és meggyőződést mindenben, nem mellőzhetjük ezt az Isten megismerésében és az Istennel való társalkodásban sem. Nagy hiba volna tehát megengednünk, hogy gyermekeink a fanatismusra vezető eme nevelési módnak esnének áldozatul. Epen azért hangsúlyozni óhajtjuk, hogy mi nem helyeseljük ama, főleg Németországból — importált vasárnapi iskolázást, a mely abból áll, hogy a bibliát és csak is a bibliát olvassuk és olvastassuk a gyermekekkel eleitől végig, még pedig az énekek-énekét is épen azon a rezgő és áhítatos hangon, (csupán a hatásvadászat kedvéért), a melyen olvassuk a hegyi beszédet. Ez nagy mértékben nem egyéb szemfényvesztésnél, melynek célja nem más, mint hogy a gyermeket vagy az ifjút félelemszerü, szendergő, zsibbadt állapotba ringassa. Ennek lehet jó hatása némely leány- s tán még fiúgyermekre is, de a legtöbb előbb-utóbb csak gyermekes vakbuzgóságnak fogja látni s nemcsak ezt, hanem az egész vallást elhagyja. Ilyen eledellel a mi ifjainkból, a mostani időben buzgó, vallásos, és éperkolcsii embereket nem fogunk nevelni. Ezzel az ügyet nem sokkal visszük előbb. Tán nem lenne túlmerész a következtetésünk, ha azt mondanók, hogy mult alkalommal idézett cikk iróját, és a gyermekeknek tartandó istenitiszteletek ellenfeleit az úgynevezett ^vasárnapi iskolákhoz* kötött fooalom indította ellenszenves o fellépésre. Ezeket mi sem követeljük olyan értelemben, a hogy Angliában és Németországban gyakorlatban voltak és vannak. Mi csak azt kívánjuk, a mi nekünk szükséges, abban az értelemben, a mint első cikkünkben kimutattuk. És igy már csakugyan mintául lehet választanunk némely angol és amerikai hasonnemü intézményt. A par excellence modernnek nevezett Amerikában, Bostonban már 1832 óta van'egy templom, mely tisztán a gyermekeké. Szervezete és felszerelése teljes, pap, énekvezér, tanitó, felügyelő és minden van benne, valamit csak a gyermekek igénye megkövetel. Az intézmény fokozatosan virágzik s olyan focusa a vallásnak és erkölcsnek, melyből annak áldó sugarai kihatnak az egészre! De itt nem szorítkoznak csupán arra, hogy a gyermeket kathekisaltassák, énekeltessék, vagy a bibliával megismertessék, hanem a szellemi táplálékon kivül ellátják minden lehető élvezettel, az év szakainak megfelelőleg. Ha tavasz van szép és illatos virág disziti az Istenházát, énekjök arról szól, a morált abból vonja le a pap, és a leckét abból tanulják meg. Nyárban a halász és őszszel az érett gyümölcs szolgáltatnak tárgyat a lelkiélvezetre és épülésre. A vasárnapi iskolák célja az volt, hogy az irni és olvasni nem tudó gyermekeket arra megtanítsák. E cél ellőttünk nem lebeghet, s azért nem is szeretnők, hogy tervünk azokéval összetévesztessék, de azt még sem helyeseljük, hogy innen a tanítás egészen kizárassék, s csak az áhítatra fordítsunk gondot.*) Hiszen a felnőttek istentisztelete is nagy részben tanitó és oktató. Azt még szerencsétlenebb ideának tartjuk, hogy falusi gyülekezetekben, hol a gyermekek eljárnak a templomba, ilyenre szükség ne volna. De hadd lássuk röviden, milyen módon tartassék az istenitisztelet ? Mindenek előtt hangsúlyozzuk azt, hogy ez istenitiszteletben résztvevésnél nem szabad csupán az iskolábajáró, még nem confirmált gyermekekre szorítkoznunk, hanem és főleg figyelmet kell fordítanunk azokra, a kik már azon túlléptek és az elromlás esélyeinek leginkább ki vannak téve. Tapasztalati tény, hogy a 15—20 éves fiu és a 14—16 éves leány legkevésbbé hallgat szülői szavára, leginkább próbálgatja a nagyos dolgokat, legtöbbször gúnyolja ki azt, a mi tiszteletet követel. Az ilyeneket kell szem előtt tartani. Hogy történjék ez? Ugy, hogy megnyerve, és ha szükség kötelezve az énekvezért, (s lehetőleg a tanítókat is) a kisebb gyülekezetben egyszer délelőtt vagy délután, a nagyobbakban mindkétszer, korszerint kétfelé osztván a növendékeket, tartsunk istenitiszteletet. Ez alakjában feleljen meg annak, a mi a felnőtekkel gyakoroltatik. Berendezése legyen a következő: 1. Egyházi ének, melyben részt vegyen az egész. Mi erre különösen nagy súlyt fektetünk és óhajtjuk, hogy az arra hivatott szakférfiak az egyházi énekeket négyes hangra is áttegyék, hogy azt az ifjak minél hatásosabban énekelhessék. Emlékztetjük olvasóinkat arra az éneklési módra, melyet a hires Zwingli éppen e téren oly magas fokra emelt. 2. Igy remélnünk lehet azt is, hogy különben kissé rideg szertartásaink vonzóbbakká lesznek. 3. Ima. Egyszerű, szép és magasztos. 4. Tanitás. Ennek tárgya legyen a) a biblia, de jól vigyázzunk arra, hogy abból csak azt adjuk elő, a mi valóban szép és hatásos. Fő célunk ez észszerű eljárásban legyen az, hogy a bibliát ismertessük ugy meg az ifjakkal, hogy abban az élet minden szükségeinek megfelelőleg találhatnak áldó, vigasztaló, megható és nemes tettekre indító részeket, hogy igy az ifjú önként *) A mint ezt a »Protestáns egyházi és iskolai lap« 395. lapján hangoztatni látjuk.