Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1884-04-13 / 15. szám

391 PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. _ 392 és következményeiben áldásosabb választást nem tehetett volna egyházmegyénk annál, mint mikor öt kereste fel bizodalmával e diszes állás betöltésénél. — Kétségtelen, hogy mi nálunk már magát az Ujfalussy nevet is évtizedek óta bizonyos egyházias nimbus környezi, ez első találkozás pedig az egyéni tulajdonok által végzett hódításnak oly megnyerő nemét képezte, a mely az egyházmegyénk jövője iránt táplált édes reményeket még fokozta s mindnyájunkat a legnagyobb lelki örömmel töltött el. Már maga a gyülés-tartó egyház] jó hírneve is vonzó erővel birt, s a tiszta napfény és időjárás is kedvezvén, az uj gondnok székfoglalására igen nagyszámú közönség gyiilt össze, s a gyiilést a helybeli lelkész Gergely Károly alkalomszerű ihletett imájával végzett istenitisztelet után közszeretetben álló esperesünk Bencsik István, jeles beszédével nyitotta meg. Utána ifjú, szép, férfias, erőteljes külsővel biró s tökéletes szónoki routinnal rendelkező uj gondnokunk tartá, többször a lelkesedés kitörő éljenzéseivel kisért székfoglalóját, mely méltán sorakozik más hason alkalmu, emelkedett hangulatu beszédekhez, a mit igazol annak következő tartalma: »Mélyen tisztelt nagytiszteletü egyházmegyei közgyűlés ! Jól tudom, hogy midőn valamely uj állást elfoglalunk, mintegy kötelesség programmbeszédet tartani. Azonban én sokkal inkább átérzem és át vagyok hatva uj állásom magasztos és fontos volta által, — sokkal nagyobb tisztelettel viseltetem a nagytiszteletü egyházmegyei közgyűlés iránt, hogysem merő divat és szokásból az Ígéretek azon tere és bő mezejére engedjem magam ragadtatni, a melyeknek beváltására aztán esetleg gyenge vagy épen képtelen lennék — s igy én ugy magán életemben, mint hivatalos pályám folyamán soha sem szoktam szemem elől téveszteni azon egyszerű bár, de jó zamatu magyar példabeszédet: „A ki sokat markol, keveset szőrit4

. De ha elégséges és működésem zálogául kegyesek lesznek elfogadni ama férfias szavam kijelentését, hogy egyházmegyénk java és felvirágoztatására szent vallásunk buzgóságaval fogok közrehatni és bajai, sérelmei orvoslására, védelmére mindannyiszor sietni : akkor talán kijelenthetem azt is — amennyire szerénységem érzete megengedi, — miként egészen érdemetlent nem tiszteltek meg előttem örökbecsű bizalmukkal, amelyért is fogadják az érdemes egyházak legmélyebb hálámat. Szabad legyen azonban fölhasználni a jelen ünnepélyes alkalmat és hangulatot arra, hogy a nagytiszteletü esperes ur példáján okulva, tehessek — habár csak egy futó visszatekintést a történelem egy némely lapjaira. Uraim ! A 16-ik században, midőn édes hazánk egén a legkomorabb és a legsötétebb felhők tornyosultak össze ; a midőn az ultramontánok és olygarchák bűnös üzelmeikkel az ország integritását három részre osztották, úgymint: Osztrák-, Török- és Erdélyi részekre ; a midőn az ország számnélküli tátongó sebekből vérezvén, minek folytán az igaz hazafiak összezúzott kebellel zokogtak a haza reménytelen sorsa felett, a legnagyobb elnyomatás és irtó háború ellenére, a mindinkább tért foglaló protestantismus volt az, amely összeszedve az ország hajójának roncsait, azt biztos révbe vezette. Igy tehát a protestantismus, mint a lelkiismeret- és politikai szabadság nagy kiinduláspontja, a gyökeres és alapos átalakulási eszmék előharcosa, regeneráló alkotássá valt Európa nyugati részének több államaiban, valamint nálunk is. Ha a protestantismus tért nem foglal, legkivált az ősi magyar fajnál : ugy több mint valószínű, hogy a Kárpátoktól Adriáig nem viszhangoznék ma szép zengze' es nyelvünk, szóval, megszűntünk volna a jelenlegi politikai Magyarország lenni. Hogy mennyire igaz ezen történelmi tényekből ös.:eállitott és levont következtetésem, szabad legyen még a hirhedt gróf Thun-féle, autonomiánk ellen irányított merénylef

re utalnom, a mely ha sikerül: a germánisatio mai napság aligha be nem lenne fejezve. Az 50-es években is tehát, midőn a hazát elveszettnek hittük, ; midőn az alkotmánynak minden sáncai össze voltak omolva és egymásra dőlve : ismét a protestantismus volt az, amely menedéket adott az elveszett hazának. Ne csudálja azt tehát senki, ha mint magyar, áldom sorsomat, hogy protestánsnak születtem ; és kétszeresen áldom, hogy érdemeim túlbecsülése mellett ezen nagy, diszes és hazafias egyházmegye gondnokává választattam. Azonban ez uj állás" kötelességeket szabván elém, hadd adhassak általánosságban egy általam melegen átérzett kérelmemnek kifejezést. Egyházmegyénk, a mely elnevezését a politikai megye legszebb gyöngyétől, Nagy-Bányától nyerte, geographiailag különböző fajú és vallásúak közé van beékelve. Nem ignorálhatok tehát ama nehézségek, amelyekkel az élet mezején itt-ott találkozunk, valamint elvitázhatlan tény az is, hogy itten a protestáns lelkész, tanitó és világi elemre sokkal nemesebb, hazafiasabb, de egyidejűleg nehezebb missió is vár, mint másutt. De ezen hozzánk kötött remény és méltó várakozásnak, nézetem szerint, csakis ugy és akkor fogunk igazán megfelelni tudni, ha distingvált állásainkban a pártszenvedélyek által vezetett tusákba vehementiával nem keveredünk, ha érett és hazafiúi higgadt érzülettel veendiink részt a napi politikai kérdések tárgyalásaiban ; de annál fokozottabb hivatással, hévvel és törhetlen kitartással gondozandjuk hiveink lelki épülését, gyermekeink oktatását és nevelését, mely ténykedésünk által fentartói, conserválói maradván a nagy ősök erényeinek, egyházi és hazafiúi legszentebb feladatainkat oldottuk meg. Az egyházmegye, protestantismus és a haza jól felfogott érdekében kérem tehát önöket, miszerint eme felfogásomat komoly megfontolás tárgyául tenni szíveskedjenek. Isten segítségével nagy elődöm nyomdokain haladva azon leszek, hogy sem ez állás diszét ne csökkentsem, sem az avval összekötött hivatás követelményeitől nagyon el ne maradjak. De tehetném-e azt anélkül, hogy a nt. esperes úr és mélyen tisztelt elnöktársamat meg ne kérném, hogy — ha ugyan egyáltalán arra érdemesnek találand — adja által nekem drága örökségképen ama meleg barátságot és benső viszonyt, amelyben nagybátyámat hosszú évek során keresztül kegyes volt részesíteni. Tehetném-e azt anélkül, hogy az igen tisztelt tanácsbirói testület bölcs tanácsadásait különösen ki ne kérném ? De térhetek-e addig napirendre, mig a diszes lelkészi-, tanítói testület és az egyházak jóakaratát magamnak nem biztosítottam ? Azon biztos reményben, sőt hitben tehát, hogy minden oldalról kellő bizalom és jó irányú támogatásban részesülendek, ég áldását kérve munkálkodásunkra, gondnoki fontos állásomat ezennel tényleg elfoglalom 1* Ekkor a szivből nyert éljenzések lecsendesülése után esperes úr bemutatja gr. Degenfeld Sándor világi tanácsbiró és id. Böszörményi Sándor világi aljegyző urakat, mint szintén újonnan választott tisztviselőket, a kiknek