Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1884-04-13 / 15. szám

395 460 k.-gy. jegyzőkönyvének 68. p. III. szakaszában foglalt utasításra, az alapszabályok az e. m.-re s onnan az e. ker. tanügyi biz. elé terjesztetnek föl. A f. é. e. m. k.-gy.-re két képviselő s a gyámint. pénztár vizsgálatára két állandó számvizsgáló választatott. A körfelügyelői járások beérkezett jegyzőkönyveinek felolvasása s azon jelentés tudomásul vétele után, hogy indítványok nem adattak be : elnök a gyűlést d. u. 1

/2

2 órakor bezárta. A gyűlésből mindenki a vendéglő fölteritett termeibe sietett, hol a magyaros egyszerűséggel, csínnal és Ízléssel készitett rövid ebéd elköltése közben felzendült a jóhirü sellyei cigányok zenéje, amit aztán Morvay F. szap.-tésenfai lelkész, dr. Ballagi, Kálmán F., Fejes Zs., Ambrus J. és Zsoldos L. felköszöntői szakítottak meg. A derült szép nap derülten végződött, s a f. bar. tan. test. minden tagja örömmel s megelégedéssel fog visszaemlékezni életének arra a szép pillanatára, midőn közvetlen közelből győződhetett meg róla, hogy a törekvő és hivatásukat ismerő tanítóknak van egy nagy és lelkes barátjuk, kire jó és rossz napokban egyaránt számithatnak. —s—d. KÖNYVISMERTETÉS. Államsegély és autonomia. Ajánlva a konvent figyelmébe. Irta Orbán JózsefJ sárospataki tanár és konventi póttag. Sárospatak. Nyom. Steinfeld a főiskola betűivel. 1884. Kis 8-adr. 48 lap. Ára 30 kr. Az előttünk fekvő röpirat olyan kérdéssel foglalkozik, amely már csaknem minden művelt államban meg van oldva, ahol t. i. az állam és egyház egymáshoz való viszonya törvényesen szabályoztatott. Ha az állam segélyben részesít valamely segélyre szoruló vallásfelekezetet abból a célból, hogy ez utóbbi fenntarthassa egyházi intézményeit és iskoláit : a nyújtott segély fejében lehet-e korlátozni az illető felekezetnek törvény által biztosított autonómiáját vagy sem ? — igy formulázhatnék azon kérdést, melyhez az egyházpolitikai és tanügyi irodalom egyik kiváló protestáns munkása, Orbán József, protestáns szempontból hozzászól, még pedig — előre is jelezhetjük — azzal az alapossággal és eruditióval, ami általaban e jelesünknek minden nyilvános felszólalását jellemzi. Valóban az idők jele, hogy efféle kérdés nálunk még szóba hozható, nemcsak, de bizonyos tekintetben még aktuális jelleggel is bir. Az államsegélynek és felekezeti autonómiának — az én felfogásom szerint — egymáshoz nincsen semmi köze sem. Az egyház és az állam jogait egymás irányában legkevésbé sem alterálhatja az, hogy ez utóbbi segélyezí-e amazt vagy sem ? Ha egyházra egyáltalában szükség van. — aminek ellenkezőjét józan ésszel senki sem állithatja, s ha viszont az egyháznak, existentiája biztosítása céljából szüksége van az állam támogatására: az állam föltétlenül tartozik azzal vagy amennyiben a subventió mégis föltételhez köttetnék, semmiesetre sem lehet az olyan, amely az illető felekezet egyházi szervezetének vagy vallási dogmáinak, szóval létalapjának feláldozását vonná maga után. A protestáns egyház fennállása például autonomia nélkül nem képzelhető. Ha tehát az állam a prot. egyháznak nyújtandó segély fejében annak autonómiáját kérné cserébe : hogy jogi műnyelven fejezzem ki magamat: lehetetlen töltételt állapitana meg, melynek alapján az egyház a segélyt soha el nem fogadhatná, vagy ha elfogadná: a szó szoros értelmében öngyilkosságot követne el. Orbán József a dolog lényegét illetőleg hasonló nézetben van, csakhogy érvei — szerintem — nem eléggé sikerültek arra nézve, hogy bebizonyítsa általuk a protestánsok részére nyújtandó állami segély föltétlen megadásának szükségességet. »A segélyezésért — irja ő — sem az államkormány sem a törvényhozás nem kívánhatná autonómiánk föláldozását. Az államkormány nem, mert a segélyt nem ő, hanem a törvényhozás adná ; a törvényhozás nem, mert annak, már természete szerint, egyházunk belszervezetéhez semmi köze s hivatása az, hogy az állampolgárok törvényes jogait védelmezze, nem pedig, hogy megcsonkítsa.« Ez csak olyan íbis-redibis-féle okoskodás. A kormány nem csorbíthatja meg az autonomiát, mert a segélyt nem ő adja. Hát állitotta-e azt valaha okos ember, hogy alkotmányos kormány, saját szakállára rendelkezik az ország pénztára felett s abból segélyeket utalványoz tetszése szerint ? A parlament pedig nem korlátozhatja az autonomiát azért, mert a parlament hivatása az, hogy az állampolgárok törvényes jogait védelmezze, nem pedig, hogy megcsorbitsa. Ezzel sincsen semmi se mondva. Mert ha az önkormányzat joga — amint tudva van — egyike a törvényes, vagy — helyesebben — törvényen alapuló jogoknak: akkor Orbán állítása annyit tesz, hogy a parlament nem nyúlhat egy törvényes joghoz azért, mert semmiféle törvényes joghoz nern szabad nyúlnia. És ez a szentencia amellett, hogy nem érv, még nem is egészen igaz. Nem szándékozom azonban ilyen szőrszálhasogatásnak látszó kifogásokkal hitelét rontani annak a munkának, mely alapjában és egészben véve a protestáns körök teljes elismerését érdemli ki. Orbán a leghelyesebb álláspontot foglalja el, midőn a fölvetett kérdés kielégítő megoldhatása céljából a protestáns egijházi és iskolai autonomiát különválasztja egymástól. Hogy az egyházi autonomia az államsegély megadása által csorbát nem szenvedhet, ennek bizonyítására Orbán az 1848 : XX. törvénycikkre hivatkozik. Álláspontját mi protestánsok, mindannyian, bátran magunkévá tehetjük, dacára annak, hogy fejtegetéseinek nem minden pontját hagyhatjuk észrevétel nélkül. A protestáns püspökök főrendiházi tagságára nézve például nem mindenben értünk egyet Orbánnal. Hogy összefüggésben van ez a kérdés az államsegély kérdésével, arra nézve Orbán a kellő fölvilágosítást megadja. Ha t. i. püspökeink a főrendiházba meghivatnak: az államnak gondoskodnia kell illő dotatiójukról; de mihelyt a püspök állami dotatiót élvez : joggal kérdésbe tehető, váljon ez által nincs-e veszélyeztetve függetlensége a kormány irányában ? Ha a magyar főrendiház ujjászerveztetik : a prot. püspökök mindenesetre fölveendők lesznek a törvényhozás tagjai közé : ebben egyetértünk Orbánnal, sőt aki csak foglalkozott ujabban a főrendiház újjáalakításának kérdésével, például Szögyény, a főrendiház jelenlegi elnöke, Trefort miniszter stb., mindannyian ebben a nézetben vannak. Csakhogy ezt a nézetet nem exclusiv protestáns felekezeti, hanem magasabb politikai szempontból kell megvilágítani. Hiszen igaz, hogy a prot. püspök, mint a törvényhozás tagja, sok és üdvös szolgálatot tehet felekezetének; de nem csak és nem is főképen azért van ő rá szükség a főrendiházban. Hanem azért, mert a főrendiház utján az érdekképviselet eszméjét kell megvalósítani, s ebből folyólag a törvényhozó testület ezen házában a társadalom minden fontosabb érdekkö-I rének, tehát első sorban a vallásfelekezeteknek is képvi-