Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1884-03-30 / 13. szám

391 PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. _ 392 TÁRCA. Mint készültek e század elején a ref. papok hazánkban ? Pápán a szegényebb sorsú hittanhallgatólc számára tápintézetet rendezett a főiskola, 40 frt fizetéssel, mit a diák négy szakaszban fizetett. Az első 10 frtot novemb. i-ső napjától karácsonyig. A másodikat karacson után egy héttől húsvétig. Á harmadikat húsvéttól pünköstig; a 4-iket pünkösttől aratásig. Kapott érte tányér nagyságú cipót, egy héten kettőt. Délben levest, főtt húst, főzelé­ket, hetenként kétszer száraz tésztát. Estve levest és marhahús pecsenyét. Gond volt rá, hogy meg ne ter­helje gyomrát éjszakára. Szolgatanulók voltak 15—30-an. Ezek estvénként főtt, vagy sült burgonyát pecsenyéztek. Ezek hordották fel a konyhából az ételt. A diákok 12 szo bábán laktak. Háromban 12— i2=3Ő-an. Kettőben 6—6. A többiben 4—4. — Az egy szobaban lakók mint együtt ettek, a sokszor ízetlen főzeléket fűszerezve mulatságos tréfával és élccel. Legációba már a 6-ik osztályú (logikus) is mehetett. Igy e sorok irója is háromszor volt, először 5 írtért (sájn), másodszor 8 írtért, harmadszor Bara­nyában 12 frtért 24 mértföldnyi gyaloglással. A mikor a csizma feltörvén lábait, bocskort volt kénytelen venni visszamenőre. Tandijt a tógás, valamint a szolgatanuló sem fizetett. A többi, a köztanitónak négy, a privát ta­nítónak két frtot fizetett váltóban. Gyalog jártunk legacióba is, haza is, és ismét vissza az iskolába. A nyári kérege­tők (suplikánsok) bejárhatták majdnem egész magyar hont, mindig gyalog 70, 80. jövet-menet 160 mértföldig. Neki edződtünk melegnek, hidegnek. 1822-ben karácsony előtt Baranyaba megindultunk öten, szolgagyermek nél­kül. Öten 30 frtot tettünk össze úti költségre ; sáfárnak engem választottak. A Balaton jegén csúszkálván Ti­hanynál keresztül, Szárszón háltunk, hol az előkönyörgő Visolyi nevű Borsodból, igen szívesen látott mindnyá­junkat. Jókor megindulván, reggeli 8 óra tájon már Mocsolád fölött haladtunk a hegyen, honnan a völgyben fekvő faluban, több udvaron disznó perzselést látván, ellenallhatlan vágyunk támadt pörkölt káposztara friss sertéshússal. Lementünk egy olyan házhoz, hol már a leölt állatok húsát betakarították. Előadtuk kérelmünket azzal a bensőnkben élő reménynyel, hogy kálvinista helységben az ur gyalog apostolainak kérelmét ingyen is teljesitik. El is láttak bennünket illendően. Becsületből kérdést tettünk, hogy mivel tartozunk. Csak két forint ; 60 kr. lévén az akkori frtban, egy személyre 24 kr. nem is lett volna sok. De a mi erszényünkre, kik előtt még 15 —16 mértföldnyi messzeség nyújtózkodott, kegyetle­nül sok volt ez is. Kértük hogy engedjenek. Nem en­gedtek.'") Szerencsénk a volt, hogy a bor, az egész úton mindenütt csak 2 kr. lévén, egy pár itcét behörpentve, estig biztosítva hittük az éhségtől magunkat. Mindenütt pápista helységeket hagyva utánunk, estvére Kaposvárra értünk. Itt egy-egy zsemlyét, és ismét két itce bort el­fogyasztva, a vendéglőstől nyughelyet kértünk. Zsúpot teritett és fejpárnát adott. Reggel 20 krt fizettetett ve­lünk. Még volt 26 krunk. Ebből egy-egy zsemlyével útnak indultunk. Olyan útnak, mely 10 öl szélesen az erdő közt kivágva, egyenesen vezetett ugyan Hárságy felé ; de nyom nélkül. Nem volt sem fogadó, sem csőszkuny­hó, de még csak ivóvíz sem egész napi utunkban. Éjjel 11 óra táján értünk Ilárságyra. Zörgettünk a vendéglő *) Itt német evangélikusok is laknak s mi szerencsétlenül épen ilyen házba vetődtünk. ajtaján; még csak nem is szóltak belőlrül. Már a széles tornácban egymásra borongatott nyári asztalokat kez­dettük leszedni, hogy azokon nyujtózzuk ki fáradságun­kat, midőn ott toppan két cifra szűrös ember; a szép hold világon fénylő baltával, mindenik egyet koppant a korcsma ajtóra. Tüstént kinyílt az, mi is hamarosan be surrantunk. Enni kenyeret kértünk. Nincs. Két itce bort kelletlenül csipegetve néztük keservesen, mint vesz elé a két cifra szűrös, szép fehér kenyeret és szalonnát a szer­dásból.Egyszer az egyik fölugrik; elém tol egyjó darab szalonnát ,ne eb —ta zsidója egyél, de egyél ám! mert a t.— dat stb. Én alázatos engedelmességgel, fogom a késemet s levágtam az egész darabnak a bőrét. Hatalmas fogaim voltak hozzá, melyekből 16 éve már, hogy egy sincs. A borocska mindjárt jobban csúszott. Az én gróf­jaim is (latinul comes útitárs) igy címeztük egymást, hozzáláttak kenyér nélkül a szalonnához. Ekkor oda lép hozzám ismét az elébbeni emberem. „Eb—ta ! tán nem is zsidó vagy te ? Nem bizony bátya, mert mi pápai kálvinista diakok vagyunk. Ej haj ! hát miért nem mond­tátok? Mert nem kérdezte senki®. — No! itt a kenyér, itt a szalonna, korcsmáros bort ide! de aztán danoljatok. Ha énekeltek sem bánom, én is kalv. vagyok. Reggel elvezettek a gyalog ösvényre, mely az erdőben Sziget­vár felé vezetett. Áz erdőből kilyukadva járt útra talál­tunk. Meghagyták embereink, hogy ünnep után egy hétre ismét ott legyünk Hárságyon. Akkor lesz friss hurka, kolbász stb. De visszamenet, Pata felé mentünk, hol a lelkész*) mind azzal, mit a két betyár igért, dúsan el­látott, még útra is adott eleget. Ép egy év multával ismét Baranyaba utaztam mint ünnepi követ másod magammal. Karádon mar elestve­ledtünk. De szép holdvilág lévén, a már előttem ismert uton Fiadra igyekeztünk. Azonban az út elfogyott elő­lünk, mely az erdőben egy domb felé, a fahordó sze­kerek által töretve, a dombon többfelé vitt. Irányt vet­tem s mentünk ut nélkül, mignem a hold felhők alá bujt, s mi alig láttunk az, erdő sűrűjében. Azonban egy vizmosta árokhoz jutván, annak vezérlete mellett, bejutot­tunk Fiadra éjji 12 orakor. Majd az egész kisfalut ház­ról házra jártuk be szállást kérve. Felelet : a jó lélek nem jár ilyenkor. Péntek estve lévén, egy zsidó ház mellett többször elmentünk. De látván égni a sokágú lámpát, nem nyitottunk be. Végre is kénytelenek voltunk oda szólni be. Szívesen ! lőn a válasz. Az ünnepi kalácsból és igen jó szilvoriumból megelégített, jó ágyat adott, és másnap reggel a szomszédban számunkra kömény magos levest főzetett. No lásd ! mondám az útitársam­nak, ha nem ellenkezel, egy órával hamarább megpi­henhettünk volna ennél a jó zsidónál. Ismét egy év múlva szinte másod magammal Ba­ranyába utazásunk közben, Pápáról a szóládi lelkésznek, Veres nevűnek, levelet vittünk, melyben tudósíttatott, hogy egyetlen fia beteg. — Jól van ! válaszólá ; bennünket, kik egy kis reggelit is vártunk, meg csak üléssel sem kínálván meg. Viszszatértökben ünnep után jöjjenek be, majd én is küldök levelet Pápára. Várhatsz minket, gondolánk s aztán mondánk is magunk közt. Visszajövet a köcscsei csárdánál már elestveledtünk. Az odavaló kocsmáros erősen marasztott, ijesztett is, hogy Szóládig baj érhet. Végre kérdé, hat aztán kihez szállunk Szóládon, Én felelém, hogy a rektorhoz. Ez után a kocsmáros többé nem erőltetett a maradásra. Eljöttünk hat órakor, Szóládra értünk fél nyolckor. A rektor, Győri nevű, szives örömmel fogadott, jó veres borral és hideg pe­*) Erős nevű; áldásom lengjen nyugvó porai fölött! PÁPA

Next

/
Thumbnails
Contents