Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1884-03-30 / 13. szám

393 PROTESTÁNS emberiség még sokáig fogja érezni. Az ultramontánolc harca a tudományok ellen szintén azon igazolt félelemből ered, hogy az emberi szivek feletti hatalmuk meg fog töretni, mihelyt az emberek tiszta fogalommal fognak birni a mindenségről, arról, ,,a mi a világot legbensejében" öszszetartja. A mit pedig a természettudományok a világ keletkezéséről és fejlődéséről tanit, az oly kirivó ellentétben áll azzal, mit a szentesitett hagyomány a gyermekkel közöl, hogy egy mély benső harcnak kell keletkeznie, melyben fájdalom az erkölcsi erő igen könnyen megsemmisül. Mi mindnyájan most uton vagyunk az uj világnézletet minden gondolkodásunk alapjává tenni, de mig e célt mindnyájan elérjük, az még igen sokáig fog tartani. Különben az épenséggel nem azt jelenti, hogy a természettudományok a vallás helyét fogják elfoglalni, hanem azt, hogy a vallási felfogás a természettudományi meggyőződésen át fog alakulni. íme, igy törekedik a gondolkodó ész a mai téváramlatok megmagyarázásához jutni s bevallja, hogy minden az eddigi általános felfogásoktól eltérő jelenségek nem egyebek, mint egy nagy vajúdás, átalakulás kísérői. A vajúdás nagyon lassan megy véghez; az emberiség fejlődésében egy pár száz év arasznyi idő s épen ez képes a gondolkodó elmék aggodalmait szemben a keletkező fogalom-zavarral enyhíteni, és őket arra birni, hogy a haladó korral vallási kérdésekben is lépést tartsanak. Nálunk a vallástalanság terjedése nem oly nagy és veszedelmes, mint másutt, ha gyakoriak is abbeli panaszaink, hogy templomaink üresek, mert a magyarhoni protestáns egyházban nem létezik kifejlett papi-uralom és bigottság. Nálunk a világi elem is befoly minden egyházi kérdésbe s azért ez a kor igényeihez simult vallási haladást is tetemesen megkönnyíti. Mindazáltal nem felesleges, ha mi figyelemmel tartjuk a beéúlott vajúdás kísérőit és szerintem ^Brutus* is hasznos munkát végzett, midőn minket azokra figyelmeztetett, mert a ki a kor jogosult követeléseivel nem halad, azt a fejlődés kereke összezúzza. Bierbrunner Gusztáv. ISKOLAÜGY. Az u. n. „gyermek isten-tiszteletek" kérdéséhez. A mai időknek sokat hánytorgatott erkölcstelensége ellen, sokféle intézkedést javasoltak már; de bármely újszerű gondolatnak is, e dologra nézve csak egy a lényege, a történeti fejiődésnek egy régi tanulsága, hogy ugyanis : ha a jelent a jövő biztos alapjává akarjuk tenni, az uj nemzedéknek erkölcsi alapokon nyugvó neveléséről kell gondoskodnunk. ÉS ISKOLAI LAP. 394 Kétségtelen, hogy a szóbahozott „gyermek istentisztelet4

is ezen célra szolgáló eszköz kíván lenni. Közvetetlen céljának iránya felé azonban, — mint nt. Isó Pál urnák e b. lap 10. számában közölt felszólalása tanúsítja, — nyitva áll a tévedések utja. Nem polémiaképpen, csak mivel nt. Isó Pál ur fölszólalásával kapcsolatosan fogtam hozzá a magam nézeteinek vázolásahoz, föntebbi állitásom alkalmi igazolása céljából utalok arra, hogy nt. I. P. ur fejtegetéseiben már maga a kiindulási alap téves lévén, Ítéletének sem lehet kellő ereje. És ennek kimutatásával jellemezhetem egyszersmind a magam álláspontjának lényegét is. Ha a ,gyermek isten-tiszteletnek* célja mint nt. I. P. ur gondolja : ,nem lehet más, mint a gyermekkel a szükséges vallásos ismereteket közölni s azok alapján bennük az erkölcsi érzést felébreszteni4

, — ez esetben csakugyan fölösleges az; még pedig nemcsak azért, mert az iskola e cél elérésére eleget tehet; hanem azért is fölösleges, mert általa ezt a célt semmiképpen sem lehetne elérni. Vagyis én e következtetések dolgában teljesen egyetértek nt. I. P. úrral, jóllehet egyéb „káros® hatást nem tudhatnék felróni az ily célzatú »gyermek isten tiszteletnek4

sem, mint hogy a pap, jórészben hiábavaló munkával töltené, hasznos célokra is fordítható idejét. Az ismeretek közlése nehézkes, hosszadalmas eljárást igényel gyermekek között minden tárgyban ; de többszörösen nehéz föladat oly elvont dolgokban, mint a vallás. Nagyon jól ismeri tehát ezt a tényt az, a ki az iskolázásnak összes befolyásától várja csak, vallási ismeretek dolgában is a kívánatos eredményeket. Egyes ritka alkalmak ehhez nem elégségesek. Tanítással foglalkozónak, a ki nemcsak az ismeretek szellemét érti át; de a tanuló lelkének természetét s belső functióinak törvényszerűségeit is folytonosan figyelemmel kiséri és szem előtt tartja, valóban számtalan alkalma van oly érzéseket kelteni a gyermekben, melyek a legbensőbb hitnek gyökereivé válhatnak, ha van ismét a ki gondoskodik róla, hogy tovább ápolás által folyton erősbödjenek azok. Valóban joggal mondhatta egy lelkes fiatal pap : „adjatok kezembe egy fűszálat és én megmutatom a gyermeknek az Istent4

. A tanítónak minden munkája végső eredményében ide vezethet. És ennél magasztosabb hivatás tudata alig hevíthetne valakit lelkiösmeretességre és éber buzgalomra föladatainak teljesítésében. Hogy elegen vannak-e a kik ezt fölfogják, tagadhatatlanul életbevágó dolog s már e tekintetből is szerfölött kívánatos magoknak a tanítóknak minél alaposabb képzettsége és igaz bensőségü, mély vallásos érzülete; még ha az u. n. elemi tudnivalók közléséhez nem tartaná is valaki okvetlen szükségeseknek ezeket. Hanem ha ily irányban az iskola nem felel meg hivatásának ; a mi akkor is megtörténhetik, ha a pap egyes látogatásai alkalmával ugy járna el, mint a nagyérdemű esperes; mivel igy is csak főleg az értelemre való hatás által s csak időnként ritkán szolgálná a célt; tehát valamely erőteljes mélyebb nyomot a gyermek lelkében nem igen eszközölhetne ; de másrészről a községi iskolákban még ily közreműködésre is kevesebb a tér, itt a szűken kiszabott időben csak éppen a vallási ismeretek: hittételek, szertartások, hitfelekezeti kötelességek képezhetik a közlendők főtargyait; tehát ha a másnemű ismeretekkel kapcsolatban kínálkozó alkalmak j a szóbanlevő cél javára föl nem használtatnak : mit | tegyünk ekkor e jelentékeny hiányok pótlására ? 25*