Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1884-02-24 / 8. szám

248 tal s atyai gondoskodását a jövőre nézve is megígérni kegyeskedett. Az idei költségvetés i) tétele alatt szeretve tisztelt h. lelkészünk javadalmazásaként mult évi költségvetéstől tltéiőleg IOO frt javitást mutat fel, mely összegnek megszavazását annál inkább is bátor vagyok a tisztelt közgyűléstől kérni, mert a mostani drágasági viszonyok közt csekély 300 frtnyi fizetésből állásához mérten magat fenntartani képes nem lehet és mert erre nemcsak az eddigi lelkiismeretes buzgósaggal teljesített eljárásával, hanem különösen az alabb érintendő missiói útban tett hasznos szolgálatainak magát teljes mérvben érdemesítette is. Kis egyházunk életében ezen most érintett missiói út a legnagyobb fontosságú momentumként jelentkezik s azért méltó helye mindjárt jelentésem kezdeten lett volna ; miután azonban az időszaki sorrend itt következett rea, bátor vagyok annak méltatását itt e helyen eszközölni. Hogy a mélyen tisztelt közgyűlés mindenek előtt az iránt legyen kellőleg tajékozva, hogy kis egyhazunk miként jutott a missioi út eszméjéhez, mely végeredményében oly áldasthozó lett egyházunkra, erre nézve az igazsaghoz mérten bátor vagyok előterjeszteni, hogy ezen nagyfontosságú eszme az egyházunk iránt minden jóért, szépért s nemesért lelkesülő s tettekre kész előkelő származásánál fogva mint borsodi születésii Borsod, Zemplén, Bihar, Heves, Debrecen, Szabolcs, Gömör, Abauj, Torna s más egyébb megyékben, nagy rokonsággal s széles körű ismeretséggel biró, kis egyházunk alapitója s megteremtője, tekintetes Bodogh Kálmán ügyvéd úrtól származott, ki bennünket annak gyakorlatilag várható eredménye felől is kellőleg tájékoztatván, ezen életre való eszmét elfogadtuk, miután annak keresztül vitelétől tiszt. h. lelkészünk Széki Aladár úr nemcsak hogy nem idegenkedett, de sőt azt örömmel üdvözölvén, egész készséggel kijelentette, hogy egyházunk érdekében nem kiméivé sem időt sem fáradságot a tervbe vett missiói utat, amidőn arra a püspöki engedély megérkezik, azonnal megkezdeni s isten segélyével sikerrel befejezni fogja. Ezen örömmel fogadott nyilatkozat folytán, miután az engedély főt. Pap Gábor püspök urunk altal teljes készséggel megadatott, s altala a többi püspök urak is hasonló engedély megadására felkérettek, — szeretve tisztelt h. lelkészünk nagyfontosságú körútját mult évi september hó 9-én megkezdte, s miután a Fel-és Alföld számos kisebb s nagyobb helyeit meglátogatta s ott az isten igéjének hirdetése mellett, a befolyásos köröket s közrendű hitsorsosainkat kis egyházunk fontosságával megismertette, az évi december hó 18-án történt hazaérkeztéig egyházunk részére nem kevesebb mint 1645 frt 72 krnyi segélyösszeget gyűjtött, mely ebbeli eredménydus eljárásért annál inkább is a legmélyebb köszönetünk és örök há'ánkra tette magát teljes mérvben érdemessé; mert egyhazunk vagyonat nemcsak anyagilag gyarapította a gyűjtött tetemes összeg értékével, hanem e mellett kisded gyülekezetünket útjában mindenfelé meg ismertetvén s mindenütt pártfogásba ajánlván, az ebből származott erkölcsi haszon a jövőre nézve örök időkre szóló megbecsülhetlen kincsét fogja egyházunknak képezni, miért is bátor vagyok indítványozni, »hogy hálánk és elismerésünk jeléül tiszt. Széki Aladar h. lelkész úr nak hervadhatlan s örök időkig fényesen tündöklő érdemei az utókor számára megörökités végett jegyzőkönyvbe iktattassanak s nekie részünkről hálás köszönet nyilvánitassek. Ezzel kapcsolatban indítványozom: hogy a missiói út nagy eszméjének megteremtője, egyházunk megalkotója s annak mindenekben hú támogatója tek. Bódogh Kálmán ügyvéd úr részére köszönet szavaztassék s érdemei az utókor szamára jegyzőkönyvbe vétessenek. Megemlitendőnek tartom még, hogy a domestika ügy nálunk is szép sikerrel lőn keresztül vive, mert dacara annak, hogy kis egyházunk alig számlál 60 fizető tagnál többet sorai közt, mégis évenként 30 frtra menő | összeget ajánlott fel, amely nagy részben immár be is fizettetett. Mint az év folyamaban történt örvendetes eseményt szintén felhozandónak s bar jelentésem már úgyis hoszszura nyúlt, mégis ennek keretébe beillesztendonek találtam, hogy tekintetes Konkoly Thege Béla kir. albiró ur egyházunk iránti kiváló buzgalmaból kifolyólag 50 frtos alapitvanyt, — tekintetes Szabó Titusz párkányi ügyvéd ur és tisztelt neje Hegyessy Irma urnő a már előbb tett 50 frtos alapítványon tul ujabbi 50 frtos, — és végül tekintetes Bódogh Kálmán esztergomi ügyvéd ur és tisztelt neje Erős Janka urnő 100—100 frtos alapítványt tettek, miért is indítványozom : hogy a fenti tisztelt alapitóknak egyhazunk részéről ünnepélyes köszönet nyilvánitassék. Ezzel évi jelentésemnnk befejezéséhez jutottam, nyugodt lelkiismerettel bocsátom eljárásunkat a tisztelt közgyűlés bölcs bírálata alá, kérvén, hogy ezen jelentésemet tudomásul venni, engemet pedig a külön beadott lemondásomban felhozott nyomós indokaim alapjan a gondnoki állástól felmenteni s eddig tapasztalt becses jó indulatába továbbra is megtartani kegyeskedjék . . Esztergomban, 1884. év január hó 28-án. Beliczay Gyula, gondnok. Nyílt levél az »Uj magyar Athenás« t. szerkesztőségéhez. Az »Új magyar Atlienás4

302-ik lapján Nagy Lajos m.-pércsi lelkész ur életirataban ezeket olvastam a napokban: „javaslatot dolgozott ki a debreceni ref e. megye lelkészi gyámintézetére vonatkozólag, mely kidolgozolt javaslat eredménye, hogy a nevezett e. megye egy özvegynek immáron 300 frt segélyt nyújthat®. A kegyelet, melylyel a nagyérdemű elhunytak iránt mindenkor tartozunk s az élők iránti kötelesség érzete elutasithatlanul parancsolják nekem, hogy ezt, a való ténynyel nem mindenekben egyező közleményt az igazság érdekében annyival inkább igazítsam helyre, mert ebből az életiratnak minden olvasója azt következ telhetné, mintha a nevezett e. megye gyámintézetének jelen allása körül, a különben altalam tisztelt Nagy Lajos barátomnak volna legtöbb érdeme. Nem ugy all a dolog. Hanem : Igaz, hogy Nagy Lajos m.-pércsi lelkész ur a debreceni e. megye egyik lelkészértekezleti körének megbízása folytán adott be gyámintézetünkre vonatkozólag egy indítványt az 1875-ik év július hó 2-án tartott egyetemes lelkészi értekezletünkhöz, melynek célja volt az özvegyek és árvák nagyobb mérvben segélyezhetésének előmozdítása. Igaz, hogy az egyetemes értekezlet ez indítvány elvben elfogadása után 15 sz. alatti határozatában ki is küldött egy küldöttséget egy, a lelkészértekezleti körök megállapodasa után hozandó tervezet készítésére, hogy az az e. megye elé terjesztessék. De a bennünket lelkészeket nagyon érdeklő s mar az előtt is sokszor megbeszélés tárgyát képezett ugy