Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1884-02-24 / 8. szám

239 PROTESTÁNS EGYIIAZI ES ISKOLAI LAP. istenitiszteleteinken: kétségtelen; hanem a mennyiben minden külső istenitiszteletnek leginkább is erkölcsi értéke van, ez okot nem tartom eléggé alaposnak. A gyakorlati érvet ellene épen Hollandia szolgáltatja. Csak egy futó pillantást kell vetnünk a holland protestáns istenitisztelet lefolyására, hogy kellő mértékkel mérhessük hazai protestáns istenitiszteletünket. Mi istenitiszteletünk szaggatottságáról, vontatottságáról panaszkodunk : nézzük a holland istenitisztelet lefolyását 1 Begyülvén a gyülekezet, a Voorlezer által kijelölt ének elzengése nyitja meg az istenitiszteletet, mely alatt felmegy a lelkész a szószékbe s ott helyet foglal. Ez ének után a Voorleser vasárnap délelőtt a tizparancsot, délután a „ Hiszek egy«-et olvassa fel, mely után a lelkész feláll s egy rövid ima után üdvözli a gyülekezetet. Aztán egy fejezetet felolvas a bibliából minden vonatkoztatás nélkül az egyházi beszédre vagy textusra. Majd egy hosszú imát mond (nálunk egy beszéd előtti ima), mely után éneket jelöl ki, melyet elzengvén a gyülekezet, felolvassa a textust s elkezdi az egyházi beszédet, melyet 2 — 3-szor is megszakit ének kijelölésével. Az egyházi beszéd elmondása után ismét hosszú imát mond, mely után ismét éneket jelöl ki, melyet a gyülekezet ismételt megáldása követ s végül ismét ének. „Mi Atyánk'-ot csak itt-ott mondanak istenitisztelet alkalmával r> általán az istenitisztelet berendezésére nézve semmiféle megállapított liturgia nem létezik elannyira, hogy például Utrecht 10 ref. temploma közül kettőben sem fordul elő egyforma istentiszteleti rendtartás, még kevésbbé létezik egyöntetűség az összes Holland egyházak között. Ami már a leggyakoribb fentebb ismertetett liturgiát illeti felesleges szot vesztegetni terjengős vontatottságának minden rendszert nélkülöző unalmas lefolyásának bizonyitgatására, azt nem is említve, hogy a legtöbb egyházi beszéd minő szellemű. Hanem azért telvék a templomok fényes, közönséggel s hasztalan keresnénk köztük öntelt farizeust affectált vallásos buzgóságot az arcokon. A legbensőbb vallásos hit boldogító érzete tükröződik itt vissza minden egyes arcáról s a földi salakjától megtisztult, ihletett lélek hála imája száll fel a végtelen Lírához s a szív nemes érzelmeitől áthatott ének tölti be a boltozatokat. Vagy hogy még egy példát emlitsek: mi sokaljuk az urvacsorának 6-szori osztását évenként s talán van is okunk miért; Hollandia legtöbb egyházában minden hónapban osztanak urvacsorát s mégis gazdagon látogatottak az Úr asztalai. Más helyen meg 3 hónaponkint osztanak urvacsorát. Nem puszta esetlegesség, mondvacsinált, úgy látszó vallásosság ez, hanem a lélek benső szükségérzetének megkövetelt kielégítése. A ki nem érzi szükségét az imának, igaz, hogy azt bármily ékesszólás sem fogja arra birni; hanem azért ki hinni nem akar, éreznie mégis kell, s az istenitisztelet egyszersmind a testvéri közösség, az egy akol s egy pásztorság, az együvétartozóság érzetének is kifejezése. Mai napság mind jobban növekedik azok száma, kik mint mondani szokták, beérik saját vallásos contemplációikkal s pap és templom nélkül is ki tudják elégíteni vallásos szükségeiket s külső maguk viseletében ép úgy megtudják találni az igaz keresztyéni utat, mint azok, kik örökké a templomot lakják. Hogy lehetnek s vannak is ily önmagoknak is elég lelkek : a tapasztalás mutatja ; hanem a vallás közelebbről a templomi életben való részvétel a közös eszmék, közös célok bevallása is levén: az afféle magának valóság nem keresztyéni magaviselet, hanem legtöbbször önteltség vagy épen közönyösség eredménye. S igazán feltűnő nálunk 240 az a körülmény, miszerint ép a műveltebb osztály az, mely legkevésbé akarja jelét adni vallásos érzületének ; az a rész, mely egykor legfőbb büszkesége volt egyházunknak s szívbeli szent buzgósággal ékeskedett. Mikor következik be nálunk az a szépkor, a melyben mint Hollandiában ép a művelt osztály legbüszkébb vallásosságára is s ez adja a jó példát, melynek hatása meg is látszik az egész egyháztársadalmi életen, is. Felvetik továbbá mint az egyháziatlanság közvetlen okát azt is, hogy az egyház sok anyagi terhet ró hivei nyakába, melyek csak súlyosbítják az a nélkül is terhes megélhetést. Elannyira általános e panasz nálunk, miszerint csaknem közmondássá vált már az a jellemzés, hogy „jó kálomista, csak papbért nem szeret fizetni. * Hogy az egyház terheinek könnyítésében, céljai megvalósításának anyagi eszközökkel való előmozdításában ma jóval hátrább állunk mint pár századdal előbb, tagadhatatlan. Az a kifogyhatlannak nevezett forrás, melyből tanintézeteink s egyházi intézményeink éltető vize fakadt, ma már bizony apadó félben van s sokszor megtörténik népes gyülekezetekben is, hogy az egyházszükségeinek fedezésére kitett jelek csupán az ürességtől konganak. A hollandot nem zavarja vallásos elmélyedésében, hogy egy ugyanazon istenitisztelet alatt 3—4 külön célra hordanak perselyt, azt nem is véve figyelembe, hogy a templomon kivül mennyi más humánus, vallási-társadalmi intézmény fenntartása veszi igénybe áldozatkészségét. Mi teljesen megzavartnak mondanók istenitiszteletünket e perselyezés által s a régi erszények azóta vagy muzeumokba vagy a lomtárba kerültek. Az érvek jól tudom, elég nyomatékosak ellene, hanem hát a puszta érvek mellett maholnap oda jutunk, hogy se vallásosság se áldozatkészség. Hogy többet ne emlitsek : itt van a vágyaink leghőbb tárgyát képező »l)omesztika«, maholnap 2 éve leend, hogy nyitvák a sorompók az áldozatkészség előtt a legnemesebb cél előmozdítására s ime alig szólhatunk számbavehető eredményről ez ideig. (Folyt, köv.) Szalay Károly. BELFÖLD. Két rövid észrevétel .1 Szilády Áron ur cikkére. Szilády Aron ur t. kollegámnak e lapok legközelebbi mult számában e cim alatt : , Az első szavazás után* megjelent cikke kötelességemmé teszi, hogy azon korlátok között is, melyeket egyrészről jelen helyzetem, másrészről ezen lapoknak a püspökválasztás kérdésében elfoglalt ismeretes álláspontja elém szab,*) két rövid észrevételt kockáztassak. A kérdéses cikknek ugy két végső pontját, melyben annak célja formulázva van, mint egyéb szakaszait itt teljesen mellőzve s a jobbra balra intézett vágásokat ís, mint ilyeneket figyelmen kivül hagyva, vagy legalább nem viszonozva, első észrevételein a cikknek azon szakaszára vonatkozik, mely az orthodoxia és modernisme s szomorú versenygéséneh perspectivájával fenyeget azon esetre, ha az általa u. n. két szélsőség akármelyike jutna a kormányra. — E két theol. irány létezését csakugyan senki sem tagadhatja ; s ha létezik e két irány: meg is *) Csak szabhatna, de nem szab. Szerh.