Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1883 (26. évfolyam, 1-51. szám)

1883-12-16 / 50. szám

egyetértő seregnek maradnunk, melyre ezen kemény állású előőrsök ottkin vi-szavonu'tokban támaszkodhassanak. Ha magunk lankadtak, közömbösök és viszálkodók leszünk, akkor térnek vissza azon nyort orult idők, melyek egyhazunk tehetetlenségét és romlását vonták magok után. Luthernek igaza van, nvkor jellemzőleg mindjárt Genesis I, I - hez mondja: »Országokban és társadalmakban (az egyházban is) n;ncs gyalázatosabb csapás mint a meghasonlás.« Bármilyen í-zigoru és kérlelhetlen is volt Luther — a mint ezt mindnyájan tudjuk — a hit központi kérdései körül : nehéz lelki és akkor testi harc után, mégis aláirta 1537. rrájus 25-én a wittembergi concoidiát e városban, és azóta mennyivel közeledtünk egymáshoz mindenek előtt német evangelikus földön! Edes testvéreim ! Ha személyes meggyőződésemet kérditek, akkor az lényegében specifice lutheránus : de mindamellett és épen ezért bizonyos vagyok abban, hogy a hitből származó segitő szeretet müvének a G. A. egyletnek elegendő e közös szép hitvallása a református heidelbergi káténak: »Krisztus, Isten fia, a mi egyedüli megváltónk4

és »az ő benne való hit egyedüli vigasztalásunk éltünkben és halálunkban.4

Ennyi elégséges arra, hogy szorongatott testvéreink beteg- és halálos ágya koriil végzendő közös munkára és védelemre nyújthassunk egymásnak kezet és ez alapvető hitvallás közös a lutheri, református és egyesült protestáns egyházzal. Hiszem, Luthert ismerem, nemcsak munkáinak sok éven át folytatott olvasása után, hanem — a mit mindenkor kiván azoktól, kik vele részletesen kívánnak megismerkedni — élte utánzása, fölötte való elmélkedésem és hozzá felkiizködésem után, legalább abban a kis részben, melyben belső világára nézve, örvendező hitre tett szert. Ezenfelül még a pózeni G. A. főegylet gyűlésén, Brombergben nem rég, Luther örökké dicső »A keresztyén ember szabadságáról4

című iratára hivatkozott szónokkal (dr. Gesz general-superintendenssel) egyetértve, bizonyos vagyok abban, hogy a messzelátó, hivő szeretettel teljes történelmi Luther a mi részünkre állna, egyletünk tagjává lenne. A mi Lutherünk, — ezt hiszem az Úrban valamennyi e munkában állóknak ezt hangoztatná: .Ne rontsd el! áldás rejlik benne! látható rajta Istennek pecsétje, gazdag, meg nem érdemelt áldásnak pecsétje! és Németalföldnek igaza van, mikor jeligéjeül választotta e mondatot: „Egyetértés hatalmat szül.® Nemcsak politikai tekintetben áll Luthernek hazafias, hála Istennek, most már bete'jesedett szava: ^Németország szép, pompás mén, melynek takarmánya és mindene, a mi csak kell, bőven van. De a lovasa hiányzik. Valamint erős ló lovas ember nélkül fékezetleniil tévelyeg ide s tova, úgy Németország is elég hatalmas erőben és emberekben ; de hiányzik neki jó feje és kormányzója®, hála Istennek, most már nem többé ! És joggal emlékeztet minket a Luther-kutatás ez idő szerinti nagy mestere, Köstlin Gyula (»Luther®, I. k. 658. 1. 2-ik kiadás) nem rég arra, miszerint a porosz fejedelemség és ez által Isten akaratából az európai kontinens legnagyobb protestáns hatalmassága és ezáltal ismét a birodalom és az első protestáns császárság megalapításában legnagyobb mérvű íésze van Luthernek és a reformátiónak. De egyesítést hirdető ama szava szól a német evang. egyháznak is. Ez német földön — az én hitem szerint — lényt gében túlnyomóan lutheránus lesz, de úgy, hogy óva legyen a kiilön hitvallás és testvérietlen kizárólagosság és különválás ne történhessék azok közt, kik velünk együtt Krisztust ismerik el egyházunk láthatlan fejének, kik mindenek előtt egyesítvék a felkereső és mentő szeretet munkáiban ; de minden izgatás, a kath. egyház elleni támadás nélkül, csupán az érettök is áldást kérő imában egyesitvék velünk is, ha kell az önvédelemnek éles kardját, Isten erősítése mellett, készek forgatni a világon szétszórt evangy. testvéreink támogatásara ! 5. Mert Luthernek is, ámbár mint legnagyobb és legjobb német férfiúnak szelleme, egyházi fogalmába beleölelte az egész világot. Hogy is férhetett volna lelkéhez akkor valamely kis tartományi egyháznak fogalma. Dacára konfessionáHs lelkiismeretének, érzülete és szelleme, törekvései, munkái és reményei mégis oekuméni természerüek voltak, egészen rgy mint a konfessionalis külön hitvallást és a kijelölt korlátokat tiszteletben tartó egyletünk szelleme is oekuméni. A létesülés és növekedés ama nagy idejében Lutherre nézve a közös hitnek és a közös szeretetnek eszményi köteléke, még az alig lehetségesnek bizonyodott mértékig is, hátra téve a látható egyház külső formáját, elégséges volt. Hisz akkor Luther épúgy, mint barátja Melanchton és az akkori egész roppantúl forrongó kor úgyis már küszöbön állónak gondolta az utolsó ítéletet. A történelem azonban megtanított minket, hogy hitet és tanítást ne tartsunk még elégségeseknek, hanem hogy szilárd külső alakra és alkotmányra, a közreműködő gyülekezeteknek egyetemes papságára is van szükségünk. Erre támaszkodott bizalomteljesen a lutheri egyházban keletkezett Gusztáv-Adolf-egylet egészen Luther szellemében és papokat s laikusokat, férfiakat és nőket hívott szeretetbéli munkájába. Szükségünk is van a látható alakra és a rendezett közösségre, hogy nyilvánulhasson a láthatatlan egyház, melyből ered a látható, nem lévén máskép semmi becse és semmi ereje az élet megtisztítására, megteremtésére és hordozására. De igazán is Luther szelleméből való szellem, ha a mi egyletünket csupán hite és szeretete eszményi köteléke fűzi össze és befelé s kifelé szilárd központja mellett, könnyű, szabad és különféle formákban gyakorolja ezen szeretet a testvérekért való könyörgést, vigasztalást és erősítést. A történelmileg létező és rendezett egyházban, mint az egyház szerény szolgája akar a mi egyletünkben dolgozni, épúgy mint Luther tudta, hogy újra felállított egyházával csupán a régi keresztyén egyház, magának Krisztusnak és az apostoloknak alapján áll. Az Ur töltse be munkánkat és mindnyájunkat és mindinkább Luther hiterős mélyszeretetii, nagy és általános szellemével ! Ekként váland művünk á'dott békemunkává az Úrban, ugy mint eddig és még nagyobb mc'rvben mint eddig, maga részéről szerényen közreműködve az egyház szolgálatában, míg ez ezen kötelességszerű egyházi munkát is ép úgy átveheti, mint Pal apostol a maga gyülekezeteiben. Egyletünk ellenségeit — ha csakugyan létezhetnek ilyenek — Isten hovatovább barátaivá fogja változtatni. Legyen tehát Istenre bízva, — reá, kiért állunk és elesünk ! És ha mi szerény köveket hordunk ki, templomokat és iskolákat építünk, az uj evangeliom prédikálására papokat és tanítókat segítünk beállítani és elvből bele n^m nyulunk rendezett egyházkormányzatukba és mégis azt mondják rólunk : jEz csak külső munka® ; akkor Luther és Pál szellemében feleljük: >Hogy higyjenek olyat, a miről mitsem hallottak ?« hogy imádjanak közösen, ha hiányzik számukra a hely, hol Isten dicsősége lakozik ? Ellenkezőleg minden házra, melyet építünk, és minden testvéri szívre ott kinn, melyet épiteni akarunk, állítjuk a Krisztus keresztjét, a mi megbékéltetésünk és a mi békességünk keresztjét. —