Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1883 (26. évfolyam, 1-51. szám)

1883-12-16 / 50. szám

szerint kezelni a roppant tananyagot; — s mindezt „világos érthetőséggel,« „a kor színvonalán." Belevágtam fejszémet a nagy fába. És pedig, gondolva, hogy a ft. egyh. kerületnek a gyűlések szokott izgalmai s ha'mozott teendői mellett talán sem módja sem ideje nem lehetett a pályázati feltételek megfogalmazásában a pályázó előtt okvetlenül felbukkanó nehézségek és ellentétekre reflektálni: a nehézségeket elhárítani, az ellentéteket kiegyenlíteni megkisérlettem — én magam. Vezérelvekül allitottam fel: a helv. confess'o alapjára ál'ani ; de nem adni ebből többet, csak annyit, a mennyi 6 félévi tanfolyamba beszorítható ; kihagyni mindazon nehéz, s a gyermeki vallásos kedély ébresztésére és fejlesztésére mégis igen kétes értékű dogmatikai tételeket, melyeket a gyenge gyermek szellemi gyomra megemészteni teljességei nem képes ; a felölelt tananyagot didaktikailag helyesnek ismert rendben, módszertani elvek szerint, s a lehető legvilágosabb nyelvezettel tárgyalni. Mint sikerült e vezérelvek alapján munkámban a feladat megoldása : azt én magam nem bírálhatom meg. Elég az hozzá, hogy a ft. egyh. kerület a bíráló bizottság véleményezése folytán, bár a munkát dicsérettel méltatta, de egyúttal határozatilag kimondta, hogy »iskolai könyvül a mű nem hasznaiható, mert nekünk eddig vallott hitcikkeinket sem elhallgatnunk, sem azokat csak némileg is módosítanunk nem szabad ; — ha azonban szerző meggyőződésével nem ellenkezik a műnek hitcikkeínk szel'emébeni kidolgozása: a hozzá megküldendő bírálat alapján alakítsa át, mely mű ekként átdolgoztatván, ismét bírálatra adatik ki.® — Igy elutasittatván munkám, a közszabályok szerint nevemnek természetesen hogy rejtve kellett volna maradni; azonban „dicsérettel méltatás* jogcímén jeligés levelemet mégis felbontották. Bár ne bontották volna fel. Igy legalább nevem későbbi meghurcolásanek nem óhajtolt dicsőségétől, mint többi titokban maradt pályázó társa?

m, én is megkímélve lettem volna. Vártam a »hozzám megküldendő bírálatira három negyed évig: nem jött. Nem tudván mire magyarázni e nagy hallgatást, — másrészt erkölcsi kényszer alatt is állván az egyh. kerületi végzés ama nyílt kijelentése által : „ha azonban szerző meggyőződésével nem ellenkezik a műnek hitcikkeink szellemébeni kidolgozása*, tehát azon sújtó Ítéletnek sem akarhatván kitenni magamat, mintha én tán, mert hitcikkeinket eléggé nemiespektálom, azért vonogatom magamat az ügy tovább lendítésétől : kértem a ft. kerületet egy tágabb körű bíráló bizottság kinevezésére, mely, ha lehetne, plenáris ülésében s az én jelenlétem s meghallgatásom mellett tüzetesen tárgyalná pályaműveimet. A ft. kerület kérelmemnek helyt adott. Váltam ismét több mint egy évig az ujabb biraló bizottság életjelenségeire : hiába — Ekkor vettem baráti kézből Kiss János hittanár urnák a dogmatika súlyos lövegeivel pályamíivecskéim ellen támadó, azokat mindenestül elkárhoztató, igen éles hangon tartott birálatanak egy hektographozott példányát, azon értesítés kapcsában, hogy ilyenekkel a befolyásos körök kerületszerte elárasztvák. Elolvastam; s bár ugy valék meggyőződve, hogy nem egészen diskrét dolog egy ellenszenves bírálatot sokszorozott példányokban terjeszteni akkor, mikor a mű melyre vonatkozik, csak egyetlen példányban létezvén, nincs alkalom az összehasonlításra : mindamellett csendes lélekkel fiókomba zártam azt, mint tiszta jóakaratból származott munkálkodásom kedves emlékjutalmát. Nem sok időre másik baráti kézből kapom a tudósítást, hogy műveim ellen erős agitatió indult meg, s a cél nem kevesebb, mint végkép agyonütni azokat. — Ekkor már fajdalon borult az én lelkemre is, s nem minden keserűség nélkül felsóhajtottam : jertek hát haza szellemi mag/.atocskaim, ily csúf halál még se érjen benneteket! Viszavettem azokat. Szépen aludtak azóta. Kár volt meghaboritani nyugalmukat az ujabb vitával. Ez ujabb vitával ; melyben n. t. Kiss J. hittanár úr Panique-nak válaszolva, nem feled juttatni még egy utolsó kemény oldalvágást nekem is. Pályaműveim sorsának történetét vazolva, s régi bírálatához még egy kis kodicíllust toldva, azt mondja ugyanis: »ref. egyházunk nem akarja életét kockára tenni s a felforgató elemeknek áldozatul vetni/ E kemény beszédre nt. úr ! nyugodt lélekkel csak annyit válaszolok, hogy vérmérsékletem, korom, gondolkozási irányom, tetteim, egész nyilvános életem kiáltó cáfolata annak, mintha én akár tarsadalmi, akár egyházi, akár politikai téren felforgató tudnék vagy akarnék lenni. Semmit többet. „Egyes túlzók izlése itt — t. i. a káté-ujjáalakitás kérdésében — irányadó nem lehet,« ez is mondatik sentenciakép a kodicillusban.— Ez persze a n. t. ur álláspontjáról annyit tesz, hogy az ultraliberálisok és ujitók még ki nem forrt eszméi és elveinek egy népiskolai kátéban érvényesülniök nem lehet, alairom ez értelemben a sentantiát én is. Hanem hát kedves nt. ur, minden pólusnak van ám antipolusa is ! Az e'fogulatlansag álláspontjáról tekintve ama sententia azt is teszi ám : hogy a st?gnacióban túlozó, korszellemmel, józan reformokkal alkudni nem akaró konok repristinizmus izlése sem lehet itt irányadó. Ilát ily értelemben alairja-e nt. ur is a sententiát?. .. . Pedig csak igy alkudhatunk meg a káté-kérdébben ; mert az igazság mint mindenütt, itt is a középen van. Ennek az igazságnak szent nevében és »ízlése* szerint követeljük mi a józan haladás emberei, népiskolai káténk reformját. A struc-politika itt nem ér semmit; nemcsak, hanem határozottan veszélyes. Mi gyakorló lelkészek, kik a népiskolai vallásoktatas nyílt sebeit ismerjük; kik ugy a serdülő nemzedék mint népünk hitéletének elszomoritó jelenségeit naponta észleljük: mi látjuk a »sötét pontok^-at a valláserkölcsi közélet horizontján. Méltóztassék csak kedves nt. ur megszívlelni Brutusnak az ön »Panique* cimü válaszát közvetlen megelőző „Hannibal ad portas« cím allati nagyon figyelemre méltó sorait: lehetetlen hogy ön is mélyen meg ne döbbenjen. Míg ama „sötét pontokéból a vihar trombitája nem harsog alá: addig »provideant consules«. Mert én onnét rettegek ám az igazi »felforgató elemek^-től ! Hogy ezek ránk ne zuduljanak : azért voltam bátor alázatosan figyelmeztetni ft. egyh. kerületünket a dunamelléki uj vallástani kézi könyvekre. Körmend, 1883 dec. 5. • -' Kerecsényí János, lelkész.