Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1883 (26. évfolyam, 1-51. szám)

1883-11-25 / 47. szám

mények között — a vártnál kedvezőbb eredmény. Megjegyzendő, hogy a konvent azon határozata, miszerint az aláírási íven 10 kros rovat is nyittassék, nem volt ugyan hivatalos körlevélben tudatva, de azért mind az egyházmegye által elfogadtatott, mind legtöbb helyen a mint látszott, alkalmazásba vétetett. Csak három egyháznak ajánlata találtatott oly csekélynek, hogy az iv kipótlás végett határozatilag visszaadatott, — s fájdalommal kell jelentenem, hogy a magasabb középosztályban találkozott oly nagybirtokú egyéniség, a ki nem csak hogy maga jószántából (?) az i frtos osztályba iratkozott, hanem másokat, sőt más egyház híveit is arra ösztönözte, hogy minél csekélyebb mérvben járuljanak ezen uj adózáshoz. Ugy látszik, nem sok egyháziás érzület és jóakarat maradt az illetőben azon korból, melyben ő is az egyházmegyei tanácsbirói székben ült. Újévre törekedni fogunk a közalap pénzét illetékes helyére juttatni. Sokra tanít bennümcet az ügy körül a kezdet, többre fog a kitűzött három év, szükséges is lesz az okulás és némi részben a nagy reményekből való kiábrándulás, — hiszen az előleges középszámitasoknál kétszázezer forint évi bevételről beszéltek többen. Várjuk és féljük a positiv e'redményt! Kis kezdet is szülhet j nagy eredményt, de legalább lesz már! Többi tárgyaink részint helyi, részint egyéni érdekűek voltak. Torzsalkodás, visszavonás egyházi hívek és belhivatalnokok között, a mit eszély, szeretet, jóakarat oly könnyen kikerülhetne, vagy orvosolhatna otthon, azt az egyházmegye, sőt kerület zöld asztalára hurcoltatják, hogy ország-világ tudja, lássa a szomoritó példákat s terjedjen a közöny, lrdegség, sőt sokaknál a gúnyos kiesinylés az egyházi ügyek s személyek iránt. Hogy ügyeink rohamosan, néha félúletesen és hiányosan tárgyaltatnak le, — hogy az idő rövidsége, egybegyűltek oszladozása miatt alig marad végül néhány tag, — hogy a tanácskozási szabályokhoz még mindig nem tudnak legtöbben alkalmazkodni ; sajnos, rendes tünemény; több higgadtságra, rendszeretetre van még szükségünk, igyekezzünk rajta, hogy megszerezzük, mert ugy alaposságot, időt nyerünk s egyházmegyénk kül- és belélete épülni fog a jóban. Ugy legyen jövőben. Soltész János, egyhm, főjegyző. Az endrédi ref. egyház örömünnepe. A külső-somogyi ref. egyházmegye egyik kisded egyháza, a számban ugyan erőtlen, de keresztyéni buzgóságban és vagyonilag annál erősebb Endréd, e hó 4.én egyszerű és mégis megható ünnepet ült. Ugyanis még e század elején épült, alacsony és sötét templomát magasabbra emelvén, egészen új tetővel és szép sugár toronynyal látván el, s összesen mintegy 4000 frtr.yi költséggel renoválván: a valóban meglepő csínnal s ízléssel kiujitott szent hajlékot, régi jó kálvinista szokás szerint, e napon szenteltük fel s adtuk át magasztos céljának. Az ilyes templomszentelési ünnepélyek, ezen túlnyomólag reformátusoktól lakott vidéken, va'óságos epochalis^ események levén, egész népvándorlást szoktak okozni; s hogy ezen esetben nem történt igy, és az endrédi jó kálvinista családok nem mindegyike kaphatta meg a maga várt vendégét, ennek oka a ködös-borongós időjáráson kivül, részben az intéző férfiak késedelmes eljárása volt, melyet a vidék értesítése körül tanúsítottak, holmi kicsinyes okokból még a szomszéd lelkészeket is csak egy-két nappal elébb tudósítván az ünnepély napjáról. Ennek dacára is azonban, lelkészek ugyan kevesen, de kíváncsi vidéki hívek elég szép számmal jelentek meg az ünneplő egyházban, s a kicsiny templomnak minden zúga megtelt az örvendezők és imádkozok seregével. 10 órakor, a harangok elnémulása után, megnyíltak a szentély ajtói az ünneplő gyülekezet befogadására. Megzendült ekkor egyszerre százak ajakán, a szívből jövő s hatalmas dallamú 74-ik ének: „lm bejöttünk nagy örömmel, felséges Isten ! A te szentidnek gyülekezetébe, a te templomodba, Felséges atya isten !' s mialatt ennek néhány verse énekeltetett, a gyülekezet tagjai elhelyezkedtek a templomban. Az úgynevezett felálló vagy kezdő ének után énekeltetett a szintén gyönyörű, s magasztos lelkesedést kifejező 75-ik ének : „Örül mi szivünk* stb, melynek 3-ik verse elhangzásával egyházmegyénk derék esperese, nt. Szalay Ferenc ur lépett az urasztalához, s hangulatteljes rövid beszéddel és igen szép imaval nyitotta meg az ünnepélyt. Most a 74-ik díoérete versét: „Prédikáltasd szent igédet, Felseges isten !* kezdte rá a kántor, melynek utolsó során Kálmán Gyula ságvári lelkész felmenvén a díszes új szószékbe, az ünnepély céljához alkalmi egyházi beszédet tartott. Jelenések könyve XI. részének i-ső verse alapján : Ac/ának nékem kezembe egy nádszálat, mely hasonlatos vala - vesszőszálhoz, és mellém álla egy Angyal és mondá: Kelj jel és mérd meg az Isten templomát, és az oltárt, és azokat, a kik a templomban imádkoznak. Kiindulva a János vízióiban látott uj Jeruzsálem csodás templomának megnyitásából s párhuzamot vonván azon valóban mennyei jelenés és ezen nem kevésbbé mennyei látvány között, midőn egy ker. templom megnyittatik: igyekezett szónok, az evangelium mérő vesszőjével megmérni elsőbben a templomokat és oltárokat, majd a templomban imádkozókat vagyis a híveket; fejtegette bővebben azon napjainkban nem feleslegesnek látszó kérdést, hogy váljon az istennek templomai megfelelnek-e igazi magasztos feladatuknak, és ehez képest a mi vallásos életünk kiáilja-e az evangelium szigorú bírálatát ? Az elég figyelemmel hallgatott prédikáció végeztével a helyi lelkész, tiszt. Kiss József úr tisztes ősz alakja emelkedett fel a világ legtiszteletreméltóbb emelvényén, hogy felolvassa az endrédi ref. egyház és templom küzdelmes, viszontagságos történetét. Az egyház régi okmányai s jegyzőkönyveiből érdekesen összeállított adatok sok fájó emléket tártak fel a múltból; láttuk elvonulni szemeink előtt a múlt századok sötét árnyait, a római klérus beolvasztásra irányuló zaklató politikáját; hallottuk, hogy az endrédi egyház egyike a legrégibb ref. ekklézsiáinknak, mely dacára, hogy a vallás szabad gyakorlatában egész a mult század végéig háborgattatott, és pedig egy hatalmas papi földes úr, a tihanyi apátság által, mely az egyház oratoriumát s papházát megyei karhatalommal elfoglalván, földig rontotta, a prédikátort elkergette stb. — a vallásához való ragaszkodásban soha meg nem tántorodott, hanem tűivé és szenvedve hű maradt az ő régi szerelméhez. Meghatón vezette be az ősz lelkész ur érdekes felolvasását, midőn előadta, hogy a mostani templomot a század elején ifjú Kiss József akkori lelkész épitteté s most neki, öreg Kiss Józsefnek jutott a szerencse, hogy élte alkonyán ugyanazon szent házat renováltassa; s buzgó hálát rebegett Istenhez, hogy lelkipásztori tevékenységét ily magasztos ténnyel engedte megkoronáztatni. S valóban sajátságos találkozása a véletlennek 1 Kiss József építteti a templomot, s most Kiss József renoválja. Akkor is nagy-szokolyi lelkész az espe-