Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1883 (26. évfolyam, 1-51. szám)

1883-11-18 / 46. szám

esperes ur jelentette, hogy egyházmegyénk gyülekezeteinek nagyobb részéből az ajánlati ivek beérkeztek és pedig oly elismerésre méltó eredménynyel, hogy az to- j vabbi kívánni valót nem hagy hátra. A tett ajánlatokból megállapítható lett, hogy az egyházak többsége lélekszám szerint középszámitással 5 krajcár évi ajánlatot tett ; mire nézve a gyűlés határozatilag kimondotta, hogy a többi egyházakra nézve is ez leend az irányadó, s esperes ur megbízatott, hogy ha a beérkezendő ajánlatok az 5 krajcár minimumot meg fogják közelíteni, vagy azt épen megütik: azokat erősítse meg, az ellenkezőket pedig a szerint javíttassa ki. A tárgyalás folyamán fájdalommal jelenti esperes ur, hogy néhány egyházközségből az ívek hiányosan, sőt az egyházi iigyek iránti indolentiájáról már régóta ismeretes Fülesdről egészen üresen küldettek vissza, hol a közalaphoz való járulása a törvény világos szava ellenére az egész presbyterium a lelkész többszöri sürgetése mellett is egyenesen és határozottan megtagadta. Az egyházmegyei gyűlés a bekövetelt és beterjesztett lelkészhivatalnoki fizetéses levelek alapján a már elfogadott aránykulcs szerint mindazon egyházakra nézve a kivetést az egyházmegyei tanács által azonnal foganatosíttatta ; a törvénynek ellenszegülő presbyterek, különösen pedig a fiilesdi egész presbyteríumra nézve a fegyelmi eljárás a törvény értelme szerint azonnal foganatba vétetni határoztatott. A fiilesdi nép, mely az egyházmegyei határozatok ellenére lelkészi patochiáját még ma is valóságos kótaji pusztának tartja, ott a szükséges kerítések és melléképületek készítését napról napra hanyagolja; iskoláját évek ótai vajúdás után még csak ez évben építette ki teljesen használhatóvá, vallásos buzgalmának nyilvános tanújelét, az Urnák házát annyira elhanyagolni kívánta, hogy abban az istenítisztelet tartás kivált esős és viharos időkben teljesen életveszélyessé vált, s azt is csak e napokban látta szükségesnek fedeleztetni; az a nép, mely a rosszakarat és tétlenség lethárgiájából felébredni még mindig vonakodik : mégis érdemli, hogy az egyházmegyei hatóság valahára megmutassa neki, hogy csakugyan van törvény, a melynek meghódolni ők is kötelesek, m<" gérdemli, hogy a mások rettentő példájára érdemileg példásan megbüntettessék. A kivetési munkálat befejezése után már örömmel konstatálható, hogy 65 egyházunkból a közalapra beadott aláírási ívek 44000 lélekszámunk után a 2200 frtot meghaladják. Az ajánlatok befizetési határidejéül a gyűlés által folyó évi december i-je tűzetett ki. Es ezzel a közalap ügyének tárgyalása befejeztetett. Ezután a hatodik világi tanácsbiróra beadott szavazatok bontattak fel, s a két jelölt közül Vállyi Árpád eddigi e. m. világi jegyző általános többséggel tanácsbíróul elválasztatott, ki is az eskü letételére felhivatván, azt készséggel letette, s székét lelkes szavakkal tett ajálkozás után a gyű'es átalános jókivánata között elfoglalta. E választás megerősítése után az uj egyházi törvények szellemében a tisztikar meg nem újított tagjai állásukról lemondván: a megürült egyházmegyei gondnoki, ügyvédi, pénztárnoki, levél- és könyvtárnoki állomásra az egyházak megszavaztatása elrendeltetett; s végül néhány halasztást nem tűrhető helyi érdekű tárgy elintézése után a gyűlés délutáni I órakor befejeztetett; s a gyűlési tagok nagy része a polgári társaskör helyiségébe közebédre sietett, hol a bucsut vett egyházkerületi főgondnok ur is megjelent s természetes, hogy megeredtek a kedélyes pohárköszöntők, melyek közül kiemelkedett a szatmári segédlelkész ifj. Varga Lajos atyánkfia valódi költői ihlettséggel készített és előadott verses dikciója, a melyet a következő sorokban van szerencsém a nyilvánosságnak általadni: Megálljatok, ti tisztes férfiak ! Nekünk is volna egy Dehány szavunk . . . Ha félve szólunk, ki nem érti azt ? Hisz a ,niinores gentium" vagyunk. Es szólni ott, hol „consulok" beszélnek, Oszszel vegyes fők „patres conscriptik" ... Ah, nem hiába reszket ajakunk, Tolmácsolván szivünk érzelmeit ! De szólni készt ez ünepélyes perc, — S talán ti sem róvjátok fel bünől, Ha megmutatjuk, hogy van bennünk mersz Emelni szót ott. hol minden örül. A legmagasztosabb symphonia Vegyítve zengi a kicsit, nagyot, Azért emel, azért bájol bűvöl, Mert benne minden hang felolvadott. És ünnep ez ! ... Miért mondom nektek ? Hisz ezt beszéli szemsugárotok . . . S az ünnepelt, kit itt körülvesztek . . ? Nevezzem-é őt a főgondnokot ? Muitassak-é rá, hol van ő, ki ő.. ? Hisz érzitek személye varázsát, Hisz kebleinkbe épite fészket, Oly szép időn, negyed századon át ! . . Itt, itt lakik szivünkben, egybe forrt Tisztes nevével áldó szent imánk, A hogy megértük azt a terhes koit, Midőn hitünk vért, életet kivánt. Akkor, midőn boroDgva gyászt üle Hazánk, s Sioa leánya könnyezett, . . Akkor, midőn veszítve hont, királyt, Zúgott a vész szent egyházunk felett. / Ott láttuk ői . . . . jobbjába szent jogunk Tiporhatatlan zászlaját vivén. . . „Föl harcra bátran, bukni nem fogunk! Szavára láng gyúlt annyiak szivén, És ment elől hitünk Mózesivel. „Megálljt" kiálta a duló vésznek . . . Bilincsre szólt ; de álla szent hitén, Pokol hat. Imi bár reá néztek. Nagy volt a harc, nehéz ; a fél világ Csodálva nézte a bajnokokat. . . Elvesztők már honunk oly sok fiát, Elbuknak ők is — volt a gondolat. De mig vihartól félnek a kicsik, Edződik a cser, törzse izmosul. . . Ama viliarral telt idők alatt, Ily cser leve, erős, nagy Vállyibúl. Lecsöndesült aztán a fergeteg, Kezdett virulni jobb lét hajnala . . . Ha jőne már tenyésztő permeteg . . ! Sohajtozék sokaknak ajjaka Ah, mert a béke vésznél vészesebb, Ha nem teremt, csak senyveszt csak rohaszt . . . Ki nem mozog, már élve meghala, Mi ünnepeltünk Vállyi tudta azt. S elmondjam-é, a nagyra nőtt vezér. Miként hatott piciny körében itt . . ? Nem, nem ... Ne érjen engem vád ezér ; Ha hirleni nem hirlem érdemeit ! Hogyan dicsérje lámpa a napot. Mit ezrek ajka áldva emleget . . i> A név, mit annyi dicsfény ékesít : Dicséretétől fölment engemet. Nem, nem dicsérni ; búcsúra jövénk, S e búcsú lám no milyen jól esik, Utolsó ez, hogy igy jövél közénk, S mi lángra gyujtjuk szönk tömjénéit,