Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1883 (26. évfolyam, 1-51. szám)
1883-11-11 / 45. szám
Dénes és Bányai Sándor külömböző predikátiói ékesítik még e füzetet. A dunamelléki reformált egyházkerület névtára az 1883-ik évre. Kiadla Farkas József egyházkerületi aljegyző. Igen csinosan, célszerű alakban kiállított és még ügyesebben szerkesztett évkönyv. Rovataiban a főcímek a legszükségesebb kérdésekre szorítkoznak, de épen e miatt, a kerület egyházmegyéinek s egyes gyülekezeteinek állapota könnyen áttekinthető. A kerület 8 egyházmegyéje 248 anyaegyházában a lélekszám 340.936. Házasodott 3569 pár; a szülöttek száma 2627-el multa felül az elhaltakét. Confirmáltatott 4850. Tanulók száma: 17890 fiu, 16956 leány. A füzet ára 30 kr. Ifjabb Nágel Ottónál Budapesten megjelent a Magyar általános levelező 5-ik és 6-ik füzete. Szerkeszti Knorr Alajos, (kiadta ifj. Nagel Ottó Budapesten.) E füzetben folytatja a szerző az ajánló levél minták közlését és az e nemű levelekből még kilenc példát hoz. Ezután ismerteti a felmondást tartalmazó leveleket és tiz példával világosítja. A felmondást tartalmazó levelek után ismerteti a feddő, dorgáló és szemrehányó leveleket, azok kellékeit, ezekre adandó válaszokat és az e nemű levelekből huszonegy példát közöl. Ezek után szól a mentő és igazoló levelekről, meghatározza a kettő közti külömbséget, ismerteti azok tartalmát, az adható válaszokat és tizennyolc felvilágosító példát hoz. A mentő és igazoló levelek után értekezik baratságos levelekről, ismerteti azok rendeltetését, azok tartalmát és figyelmeztet mindazokra, a mikre a hasontartalmu levelek írásánál különösen figyelnünk kell. A barátságos levelekből e füzet 16 példát tartalmaz. E füzet ára 30 kr. KÜLÖNFÉLÉK. * Személyi hirek. Dobos László szalkszentmártoni ref., Moravcsik Mihály aszódi ev., Sárkány Sámuel pilisi ev. lelkész Pestmegye bizottsági tagjává választatott. — Ferencz József unit. püspök Kolozsvár városa iskolaszékének elnökévé választatott. — Bökényi Dániel viski ref. tanitó máramaros-szigeti állami iskolai tanítóvá neveztetett ki. — O felsége, a vall. és közokt. miniszter előterjesztésére, megengedte, hogy a budapesti tudomány egyetem, Vandrák András eperjesi ág. h. kollégiumi igazgató-tanárnak, a tanitás és irodalom terén 50 éven át kifejtett tevékenysége elismeréseül, a tiszteletbeli bölcsészet-tudori oklevelet kiszolgáltathassa. * A somlyóvidéki evang. tanitó-egylet őszi közgyűlését Veszprém-Nagy-Szőllősben f. hó 14-én tartja. A gyűlésnek tárgyai: Elnöki megnyitó. Gyakorlati előadások : Borbély Sándor alelnök a magyarnyelvtanból a IV., Kovácsics Gyula a földrajzból a III. osztályban. A gyakorlati előadások bírálata. A mult gyűlés jegyzőkönyvének felolvasása. Jelentés a III. orsz. képviseleti tanitógyűlésről : Kovácsics Gyula képviselőtől. — A miniszteri leirat felolvasása a tanfelügyelő levelével. A megerősített alapszabály bemutatása. Intézkedés, hogy az alapszabályok a kormány által is megerősíttessenek. Indítványok. — A gyűlésnek programmját a választmány szept. 20-án Nagy-Alasonyban tartott ülésében határozta meg. Az indítványok között több érdekes is lesz, melyek előreláthatólag élénk eszmecserére adnak alkalmat. Egy ilyen indítványról szólt már e lap mult száma ; ilyen továbbá a következő : Hogyan dolgoztassanak ki a JI. orsz. képv. tanitógyűlés által kitűzött tételek ? Ismét más indítvány állandó előadó választását ajánlja. Az egyleti közlönyöket illető indítvány is be van terjesztve a t. elnökségnél. A gyűlésen a tanügy összes barátai szívesen láttatnak. Gyűlés után közös ebéd lesz. * Ember a talpán Nemes József, nagyküküllőmegyei kóbori ref. segédlelkész. Félszázad, kerek 50 esztendő óta káplán a községben, s ez idő alatt, egészen díjtalanul, csupán nemes érzésétől s lángoló hazafiságától vezettetve, már közel 350 egyént tanított meg a magyar nyelvre. Az oláhság tengerének közepette valóságos magyar szigetté varázsolta Kóbor községét. Áldásos tevékenységéről naplót vezetett és vezet ma is, mert még most is, hajlott kora dacára, lankadatlan hévvel apostolkodik a magyar nyelv terjesztésében. * A kézdivásárhelyi kebli egyház Székely János ev. ref. lelkész urnák és Szacsvai János ref. kántor urnák 25 éves szolgálatok évfordulóján f. hó 4-én lélekemelő ünnepélyt rendezett. Az ünnepély rendezésére kiküldött tekintélyes bizottság már egy héttel előbb erélyesen megkezdte működését s a programm megállapítása mellett arról is gondoskodott, hogy nevezett jubiláltak nevei megörökíttessenek. Ugyanis a jubilálok nevére teendő alapítvány beszerzésére Szőcs Jószef, Molnár Józsiás, Kovács István s. pap, Baló László tanár, Ambrus Albert, Nagy Károly, M. Székely János, Török Bálint urak, mint a kinevezett bizottság tagjai, felkérettek s a ref. hívek örömmel adakoztak, ugy hogy szép összeg gyűlt össze. Nov. 4-én, az ünnepélyes istenitisztelet után díszebéd tartatott, melyen felköszöntők nagy számban mondattak: az ünnepeltekre, Nagy Péter püspökre, Szász Domokos közfőjegyzőre stb. * A mezőberényi németajkú ev. egyház négy uj harangjának felszentelési ünnepe m. hó 21-én ment végbe. Az egyház lelkésze Dax György, alkalmi beszédének szövegéül a harangok eme föliratait vette : Istennek dicsőség ; Engedjétek hozzám jönni a kisdedeket; A szeretet soha el nem fogy; Az igaz ember a halálban stb. E beszéd után Dax úr Jeszenszky Károly lelkész úrral együtt urvacsorat osztott. Ünnepély után a harangok átadattak a közhasználatnak. A harangok összhangja F-dur, melynek domináns akkordját a harangok szépen adják vissza, t. i. F. A. C. és F-et. Összes súlyok felszereléssel együtt 35 mázsa. A haranglábakkal együtt 3250 frtba kerültek, s ez összegnek kétharmada önkénytes adakozásból folyt be. * Mező-Turon m. hó 31-én egyik leggazdagabb izraelitának, Schreiber Pálnak 16 éves leánykája Heléna meghalván, a család felhívására s kértére a gyászudvaron a németül beszélt helybeli főrabbi után Turgonyi Lajos ref. lelkész tartott magyar gyászbeszédet, a mi nagy hatást tett a nagyszámú gyászközönség között. Ez előtt 9 évvel a családfejét is szintén, Sclneiber Mórt Turgonyi lelkész ur temette. Ugyanő pár hónappal ezelőtt egy 22 éves férfit és egy 19 éves nőt, testvéreket keresztelte meg, a kik az izraelita vallásból tértek át hozzánk. * Ausztria ev. községeinek zsinata, mely minben hatodik évben szokott-összeülni, megkezdette tanácskozásait. 43 ág. h. ev. és 21 ev. ref. delegátus vett részt a gyűléseken. Az utóbbiak egyik külön tanácskozásán nemzetiségi összeütközés is történt, amennyiben a cseh-ajkú többség elhatarozta, hogy a jegyzőkönyvek csehül verificáltassanak. * Haliéból e sorokat vettük: A halle-wittenbergi egyetemet sűrűn látogatják e semesterben a magyarok : 14 theol., 2 gazdász, és egy jcgász íratta be magát a főiskola anyakönyvébe. Oly számosan sem ezen, sem a mult évtizedben nem voltak a magyarok Halléban. A Gusztáv-Adolf-egyletbe valamennyien beiratkoztak. Jéná-