Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1883 (26. évfolyam, 1-51. szám)

1883-11-11 / 45. szám

zőbb helyzetben, sőt, hogy számokra hivatkozzam, a papok átlagos fizetése, beleértve a lakást is, többre megy a harmadosztályú állami hivatalnokokénál s a vidéken élő ügyvédek, orvosok (leszámítva egyes szerencsésebbeket) éppen a nagy verseny miatt még nehezebben élhetnek. S ezeken, ne szégyeljük bevallani, még sem érzik annyira a világtól elmaradottság, mint sok falusi lelkészeinken. De van egy nagy különbség: ezeknél inkább megvan az akarat fenntartani az összeköttetést a nagy világgal s inkább hivatásuknak élnek. Arról ma nem álmodhatunk, nincs is rá szükség, hogy papjaink tudósok legyenek; de igen is kívánhatjuk, hogy szívvel-lélekkel papok legyenek s azzal az egész ref. egyháznak de a hazának is legtöbbet használnak. A legkisebb egyházközségben is szép munkatere van a lelkésznek, ha azon téves hitben nem él, hogy híveit csak e t emplomban vagy csak akkor kell látni és ismerni, ha hozzá mennek. Éppen a mai korban, mikor annyi ámító s nyerészkedő élődik a szegény nép — hiszékenységén s használja fel annak tapasztalatlanságát s pillanatnyi szorultságát, kell a papnak, mint okosabbnak védeni a népet a csalók ellen is s mint olyannak, ki maga érdekében is megismerkedik az okszerű gazdálkodással, ebben is oktatni a népet, egyesületeket hozni létre, melyek a szorult embert kölcsönpénzzel ellássák, takarék magtárakat állítani, olvasóköröket alakítani, szóval a nép atyjává lenni. A ki ily nemes munkával elfoglalja magát, az nem ér rá politizálni s híveit is elvonja a politikától. De az sem áll, hogy neki magának íel kellene hagyni a tanulással, az önképzéssel. >A jó pap holtig tanul * -— ez még ma is igaz mondás s a tanulás eszközeit — nem én találtam fel-—ha magától nem telik, megszerezhetik egyesületi uton. Csak akarat kell! Mindennek a politika áll útjában, mely félek, jobban bevette magát a papság vérébe, sem hogy még sok csalódásra nem volna szükség. S ez a politika olyan betegség, mely érzéketlenné teszi az embert más érdekek iránt különösen oiyan foglalkozás iránt, mely nem jár izgalommal. D e ha nem csalódom s ha nemcsak kivételek azon papok, kikkel én e tárgyról beszéltem, azon választások, melyek az ország különböző vidékein a szeméfyes érdemekre való minden tekintet nélkül csupán a politikai jelszóért történtek, kezdik felnyitni az emberek szemét' s feltárni az örvényt, mely felé egyházunk közeledik. Még jobb jel, hogy néhol a nép is keservesen kiábrándult s papját, kit látatlanba megválasztott, mert pártjabeli, most látja egész közönséges mivoltában s szívesen tuladna-rajta, ha valakinek kellene. Egyébiránt ahhoz szerintem kell bizonyos táglelküség s öntulbecsiilés: pályázni oly állomásra vagy csak el is fogadni, melyre nem azon pályán szerzett érdemei, de attól egészen idegen szereplése segítették. Épen ilyen ratioval lehetne megválasztani egy jó muzsikust physikai tanárnak s egy asztalost épitő mesternek, mert hát a zene is természeti tünemény, s az asztalos is szerkeszt. De félre a tréfával és gunynyal. Ezekben csak arra akartam rámutatni, hogy a bomlásnak, melynek szomorú tünetei egyházunknak testén mint sűrűbben mutatkoznak, fő oka abban van, hogy az erő, idő, buzgóság idegen célokra tordíttatik; az egyház vezérei hivatalukat hanyagolják s a vallásiránti közönyük átterjed a népre. Ezek mind szoros összefüggésben vannak egymással. A nyugalmas állapot, melyben legtöbb pap él, a kevés teendő, mely néha egész napját szabadon hagyja, unalmas volna, ha valamivel nem lehetne tölteni az időt. A kinek itt a fővárosban kenyérkereső munkával el van foglalva minden ideje s kevés órája jut, hogy szabadon magának dolgozzék, az olyan irigykedve gondol arra a vakációra, mennyit lehetne az alatt kedvére valót csinálni! Itt az embert az bántja, hogy nem képezheti magát nagy lekötöttsége miatt tovább, úgy a mint óhajtaná. S a papokban is feltételezi ezt az ösztönt s a kielégítés könnyűnek látszik. Ha épen theologiával nem akar foglalkozni, olvasson encyklopaedice az ismeretek minden ágaiból. Az átalános műveltségnek senki sem veheti ugy hasznát, mint akinek mindenféle emberrel kell érintkezni már állásánál fogva. Folyóiratainkból a tudományok népszerűsitését célzó vállalatok (akadémiai kiadások, term. tud. kiad.) kiadványaiból annyit lehet tanulni, hogy akár tudóssá legyen az ember, feltéve, hogy nem sietve, de gondolkozva ólvas, a mire a papnak van ideje. Változatosság kedveért jó regényeket sem árt olvasni. Tekintve papjaink közönséges készültségét, mely az átalános műveltségre nézv.e alig több a középiskolában szerzettnél, a tovább tanulásra, az önképzésre nagyon szükségük van, de ami fő, nemes háládatos foglalkozás az, mert tisztább öröm nem lehet, mint érezni, mint tágul lassanként szellemi látkörünk. S a ki erőt érez magában tevőleg is működni, irjon, járuljon az ismeretek, a helyes nézetek gyarapításához. A tárgy sehol sem hiányozhatik. Ott van például a nép élete, erkölcsei, szokásai, nyelve, ezeken még mindig van tanulmányozni való, s a lelkésznek módjában van. Szintén fordul elő majd minden vidéken valami közérdekű esemény, egy véletlen felfedezés s lelet, históriai, geographiai nevezetesség, mely még eléggé ismertetve nincs. S e közhasznú tevékenység nem zárná ki a gazdálkodást, kertészkedést, méhes-tartást, sőt kellemes s egészséges