Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1883 (26. évfolyam, 1-51. szám)

1883-10-21 / 42. szám

oldala mellett szolgált feláldozással, ön megtagadással a jobb jövő reményében. A megboldogult volt hajdu-vámos-pércsi ideiglenes lelkész is néhány hónapig, hol a mennyire köre engedte buzgóságát, szorgalmát az egyház javára igyekezett fel áldozni; az anyakönyvet itt jobb karba hozta, a temp­lomtól idegenkedőket vallás és isten iránti szeretetre buz­dítani igyekezett; sőt a templomon némi javítást eszköz­lött. — E kitartó szorgalmának gyümölcsét nem élvez­hette, mert a kevés idő múlva bekövetkezett lelkészvá­lasztásnál átalános szavazat többséget nem nyerhetvén, kénytelen volt ismét szeretetre és tiszteletre méltó főnö­kéhez nt. Pápay Imre úrhoz H.-Böszörménybe vissza­térni Ezért mondta a boldogult egy benső barátjához irt levelében a választás után : „Ez az eset engem meg­tanított arra, hogy jobb az embernek a helyből ki nem mozdulni a bizonytalanért. Veszélyes a világ után való kapkodás, mert bizony e világban az emberek gonoszok lévén, a jóért gonosszal fizetnek/ Istenbeni bizalommal felvette tehát ismét a boldo­gult a káplánság gyönyörűséges terhét. Azonban most következett reá nézve a valódi megpróbáltatás. Az 1882-ik év tavaszán főnökének halála bekövetkezvén, elveszítette leghatalmasabb pártfogóját; nem csoda ha ekképen szólott e vesztés fájdalmának érzetében: »el­vesztettem az én fejemnek koronáját/ Főnökének halála után is H.-Böszörményben ma­radt, részint mint káplán; részint mint helyettes lelkész működvén ott továbbra is ; mig nem végre e folyó év szeptember havában jobb reményében Szováthra ment segédlelkésznek tiszt. Veres Lajos úr mellé, s itt érte őt utói a kérlelhetetlen halál véletlenül és váratla­nul oct. 6-án. Halála megrenditőleg hatott mind azokra, kik őt közelebbről ismerni szerencsések valának. O te­hát el ment halni 10 évi káplánsága után más helyre a jobb jövő reményében. Mindig várt az idvezült istenbeni hittel és remény­nyel. Többször mondta, midőn hallotta, hogy ismerősei volt tanulótársai itt vagy ott lelkésznek megválasztattak »nekem pedig szegény fejemnek még csak kilátásom sem lehet sehol. No de azért nem csüggedek el, és ne is csüggedjünk barátom ! várjuk mi is mindnyájan csendesen a jövőt, talán egyszer valamerről majd hajt a szél nekünk is!4 Az urnák választottja volt ő miként Mózes, mert ő is hallhatta ama szavakat; „megmutattam néked az ígéret földét, hogy látnád szemeiddel; de oda be nem mégy !« A megtestesült jóság és igazi becsületesség példányképe volt ő, társalgásában szeretetre méltó, szerény férfi vala. Egy zugolodó szó sem jöve ki ajakán; az ő ifjúsága kedves volt mindenki előtt. Főnöke egész benső szeretettel és tisztelettel vi­seltetett ő iránta. Nem egyszer történt — főnöke espe­res lévén — körlevél írásakor, hogy a buzgó főnöknek feláldozó tevékenysége igénybe vette a megboldogultnak az egyház és önmaga érdekében felhasználandó idejét is; de ő mind azokat ön feláldozással, egész készséggel teljesítette. O ki a munkának jutalmát itt alant el nem ve­hette, hisszük és reményijük, hogy egy jobb hazában már elnyerte 1 Kedves barát Isten veled 1 csendes le­gyen nyugvó helyed ! Só'rés János, ref. s.-lelkész. ADAKOZÁSOK A kaposvári ref. egyházra tett kegyes adako­zások. X közlés. Kökös egyház (erdély) 4 frt 85 kr. (Ehhez járultak : Biró A. lelkész 10 kr., Györbörö D. 10 kr., Ref. egyházközség 50 kr., Molnár Józs. 10 kr., Bagoly L. 10 kr., Bartha Bálint 10 kr., Bagoly F. 2 kr., Szakács L. 5 kr., Jantó György 5 kr., Egy ember 10 kr., Bartha Pál 4 kr., Ürmösi Bálint 10 kr., Ürmösi F. 4 kr., Kökosi Ist. 10 kr., Ürmös Ist. I kr., Teleki Józs. 10 kr., Kovács Józs. 4 kr., Jakócs Bálint 5 kr., Mihályfalví Mária 20 kr., Kovács F. 5 kr., Feninger J. 20 kr., Vas Ján. 10 kr., György Ján. 10 kr., Ürmös Ist. 5 kr., Kelli Józsefné 10 kr., özv. Nagy Ferencné 10 kr., Erdélyi S. 5 kr., Jakots Józsefné 5 kr., Jakots F. 30 kr., Bartha Józs. 5 kr., Illés Ján. 20 kr.. Manási F. 5 kr., Molnár F. 5 kr., Tóth Bálint 4 kr., Molnár Mózes 4 kr., Bartók Józs. 5 kr., Komenicz M. 10 kr., Veres F. 5 kr., Reznek Gy. 2 kr., Zsigmond Bálintné 10 kr., Pataki Mózes 4 kr., Zsigmond M. 10 kr.. Mal­rinetz Ferdinánd 8 kr , Nagy K. 5 kr., Györgybiró Gy. 4 kr., Gidófalvi Ist. 5 kr., Györgybiró Ádám 4 kr., Pu­logár Sándorné 5 kr., Takács Rozália 18 kr., Molnár Kálmán 10 kr.. Bartha M. 10 kr., Fastó Józs. 6 kr., Makai Józsefné 5 kr., Vas Anna 5 kr., Nagy L. 5 kr., Makai Ist. 10 lcr., Molnár Antal 4 kr.) — Kolozsvári egyház (erdély) 1 frt 14 kr. — Görgény egyház (er­dély) 3 frt 50 kr. — Fogaras egyház (erdély) 3 frt 90 kr. — Tiszáninneni kerület 100 frt. — Kajdacsi egyh. 1 frt 46 kr. (Ehhez járultak : Molnár Ján, 2 kr., Keserű M. 2 kr., Kulcsár Ján. 2 kr,, Retsiy Benő 2 kr., Nagy Józsefné 2 kr., Imre M. 2 kr., Keserű Ján. 2 kr., Nagy Ján. 2 kr., Marka Józs. 2 kr., Verőczei Ist. 2 kr., Ko­vács Józs. 2kr., Dombi Gy. 5 kr, Imre Józs. 5 kr., Szalai Józs. 10 kr., Bonnyai Ist. 2 kr., Hacz Józs. 2 kr., Balog M. 4 kr., Vaszari Ist. 4 kr., K. Nagy Ján. 8 kr., Molnár A. 4 kr., Ács Ist. 4 kr., Barbí Ist. 20 kr., Dernóczi Ján. 3 kr., Szabó Ján. 10 kr., Tar Ist. 4 kr., Czakói Józs. 5 kr , Keserű F. 4 kr., Király Ist. 10 kr. Kasza Ist. 4 kr, Barbé Józs. 4 kr. Kulcsár Ján. 4 kr, Vaszari Józs. 5 kr., Kecskeméti Ján. 8 kr. Juhász Józs. 5 kr.) — Mocsai egyház 3 frt 73 kr. — Szomodi egy­ház 1 frt. — Bokodi egyház 1 frt 20 kr. — Aszári egy­ház 3 frt. — Ácsi egyház 5 frt. — Ó-Szönyi egyház 3 frt 20 kr. — Kocsi egyház 1 frt 66 kr. -- Nánási egyház 50 kr. — Felső-Őri egyház 5 frt. - Sziget­várról Ódor Sándor pénztárnok ur adománya 1 frt. — Hoboli egyház 9 frt. (Ehhez járultak: Almási Ist. 8 kr. Kelemen F. 10 kr, Pál Józs. 5 kr, ifj. Sós F. 5 kr., Bujtár Ján. 4 kr. Kelemen F. 5 kr, ör. Varga Ist. 5 kr, Gobi Ist. 5 kr. Nagy F, 10 kr, ör. Nagy Józs. 6 kr, ifj Majda Ist. 5 kr. Kelemen Ján. 5 kr. Egyház 1 frt, Németh Zsig. lelkész 1 frt 27 kr.) — Ezenkívül a ga­bona ára 6 frt, mihez adakoztak: Sértő Gábor, Baki Ist, Bujtár Józs, Sós F., Domián Imre, Domian Dani, Máté Józs, Máté Ján, Sós Ján, Fodor Ferencné, Ke­lemen F, Kelemen Ján, Pál Ist, Gobi Ján., Gal Ján, Mencseli Józs, Bojtár Józs, Bojtár Ist, Lukács Ján, Szabó Ján, alsó Nagy Ján, Varga Jozs, Bojtár Ist, Magda Józs, Bojtár Ján, Csokona Józs, Csokona Ján, Csordás Ist, Góbi Józs, Varga Ján, Varga F, Varga Ist, ifj. Nagy Józs, Nagy Istvánné, öreg Magda Ist, Varga M , Kovács Ist, Molnár Ján, Kelemen Ist, Ke­lemen Ján, Lukács Ján., Vargha Józs, Kis Kelemen Ist, Kóra Józs, Kelemen Ján, Gál Ist, Kelemen S, Pál

Next

/
Thumbnails
Contents