Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1883 (26. évfolyam, 1-51. szám)

1883-02-04 / 5. szám

PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. SZERKESZTŐ-és K1ADÓ-HI V ATA L : IX. ker. Kinizsy-utca 29. sz. 1. em. Előfizetési dij: Helyben házhozhordással s vidékre postai küldéssel félévre 4 frt 50 kr., egész évre 9 frt. Előfizethetni minden kir. postahivatalnál ; helyben a kiadóhivatalban. Hirdetések dija: 4 hasábos petit sor többszöri beiktatásáért 5 kr., egyszeriért 7 kr. sorja. — Bélyegdij külön 30 kr. U^*Teljes számnpéldá-n^ol^a,! mindig1

s:z;olg'áJtLa/tia.n.l£_ ÍM Ábrándozás nélkül. Az alig elmúlt karácsoni ünnepek, hol szokás, a sylvester-esti istentisztelet alkalmával és újév napján, úgy tartom, minden protestáns lelkész hazánkban meggyőződhetett, hogy hitsorsosainkban a vallásosság még nem aludott el egészen, ámbár azon ajánlatok, melyek a mult év folytán a vasárnap és ünnepek megszentelése tárgyában tétettek, még nem léptek életbe. Létesittetnek-e ez év folytán ? Nem tudom. Hiszen az álláspontok, melyek ez ügygyei szemben elfoglaltatnak, számtalanok és igen eltérők egymástól. Magam is furcsán vagyok e kérdéssel. Valahányszor felette gondolkodom, mindannyiszor eszembe jutnak bold. helybeli róm. kath. collegámmal való találkozásaim. Az Öreg úr minden ily öszszejöveteliinkkor keservesen panaszolkodott arról, hogy hívei sem misére, sem letániára nem járnak, és hogy a fiatalság csak tánc után néz. Aztán szemrehányásokat tett, hogy én mért nem tiltom be a vasárnap délutáni tánc-zenét, mert egyháza fiatalsága (magyarok) „csak a svábok példáját követik." >Vagy talán4

e kérdéssel fejezte be jeremiadját „öcsém népe szorgalmasabb a templomjárásban Mire rendes válaszom ez volt: ,,Nem tudom; de először a zene betiltása rendőri ügy s a törvény értelmében a bíróhoz tartozik ; másodszor, ha a nép a prédikatióban és a vecsernyében volt, a többi vasárnapi óráit mért nem forditaná mulatságra, hiszen hétfő reggeltől szombat estig dolgozhatik eleget.4

>;

>

Eh, önök lutheránusok*, — mert más protestánst nem ismert az öreg úr, — csak rontják a világot*, kaptam viszsza bókul. Mindamellett e találkozásaim a különben tiszteletre méltó ősz úrral mindig újra gondolkodóba ejtettek, váljon helyesen ünnepeltetik-e a vasárnap és más ünnepnap ? Visszagondoltam fiatal koromra, az ötvenes évekre. Akkor a vasárnap és ünnep megszentelése egyházi kívánalmak szerint rendesebb volt. A mívelt osztály is, különösen nagy ünnepeken, pontosabban, nagyobb számban látogatta az istentiszteletet. A szigorúbban kezelt törvény és az, hogy az aranygalléru hivatalnokok is kötelezve voltak megadni az Istennek a mi az Istené, nagy hatással volt e tekintetben a népre. A templomok többnyire telvék voltak. Később igaz, onnan is magyaráztam magamnak a nép nagy áhitatossági buzgalmát, hogy érezte, miszerint az absolutismus gyepliije sehol sem hull le róla oly tökéletesen, legalább pár órára, mint a templomban, hol háborítlanul átengedheti magát kedvenc ábrándozásának. Boldogult Székács egyszer Jairus leányjárói prédikált zsúfoltig megtölt templomban; a hallgatóság lelkesülten hagyta el a szenthajlékot, mert Jairus leányja alatt a hazát értette, ámbár ez egy árva szócskával sem volt megemlítve, s örült, meg volt vigasztalva hogy a haza nem volt halott, csak aludott. Ez mindig ugy szokott lenni válságos időkben; midőn a társadalmi élet kopár, a templomokban keresünk eszményi életet. Miután azonban az absolutismus idegen kora lejárt volt és az elmúlása feletti öröm csillapult és mi a szabadság szárnyain előre haladtunk annyira, hogy a munka, a gyakorlati élet egyedüli alapja is szabad lett, a templomok mindinkább üresebbek lettek, s a panasz, hogy a vasárnap megszentelése hanyatlik, folyton nőtt, míg általános megdöbbenést idézett elő a papságnál. Egészen természetesen, mert hol a vasárnap meg nem szenteltetik, ott ürülnek a templomok, s hol a templomok ürülnek, ott hanyatlik a papi tekintély és elharapódzik a veszedelmes nézet, hogy nem keil pap, nem kell Isten sem. Ha pedig a nép odáig eljutott, erkölcsisége ^ ö vo naglásához közeledik. E kétségbeejtő tények el-