Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1883 (26. évfolyam, 1-51. szám)

1883-10-07 / 40. szám

irója a maga korabeli eseményekkel s kortársai sorsával foglalkozik s mivel ő az első században élt, az első századot kell megkeresni. Bizonyos volt előtte, hogy a fenevad nem lehet más, mint jelkép, még pedig, a rossz megtestesülésének jelképe s minthogy az iró keresztyén volt, a fenevad alatt nem érthetett mást, mint a keresztyének főellenségét, a római birodalmat, megszemélyesítve császáraiban s közöttük a legkegyetlenebbet: Nérót. H'sz mindaz, a mi a fenevadról mondatik, teljesen Néróra illik. A Fenevad egy hét fejű szörny (XVII r.), melyen egy asszony ült s maga az iró megmondja, hogy az a szörny egy birodalom, az asszony : a birodalom fővárosa. A hét fej az a hét domb, melyre az a főváros (Róma) épült s egyszersmind hét király, kik közül öt már elesett, a hatodik az iró idejében uralkodik, a hetedik csak kevés ideig uralkodand, ezután jön a nyolcadik, mely a hét közül való s egyszersmind maga a Fenevad. Persze ez a mi gondolkozási módunk előtt nagyon zavaros; mert különösnek talaljuk, hogy a fejek a fővárost tartó dombokat is jelentsék, meg az uralkodó fejedelmeket is, s hogy az egyik fej, meg az egyik fejedelem egyszersmind maga a szörnyeteg is legyen. Csak hogy ne feledjük, hogy épen ilyen allegória jellemzi a többi számos apocalypsisok tudományos rendszerét is, így azt is, mely az uj testamentom végén szerepel, mely csak nem egyedül ismeretes a hivek tömege előtt Ezek a hasonlatok tulajdonképen sokkal egyszerűbbek és világosabbak, mint azt első tekintetre gondolná az ember. Mindig az utált római birodalom személyesittetik majd fővárosa, majd uralkodói vagy legalább ezek egyike által. Neró, a keresztyének hóhéra, egyik feje a fenevadnak, mivel egyike volt azoknak a fejedelmeknek, a kik az irót megelőző korban uralkodtak ; mint a rossz megszemélyesítője s mint a fenevad egyik feje, az egész fenevad helyett vétetett. Suetonius, Tacitus, Dio Cassius stb. történészek beszélik, hogy Neró halálát nem is birták sokan elhinni ; annyira népszerű volt, hogy a tömeg, — melynek ő szenvedélyeit legyezgette, gyűlöletének tért adott, — sokáig azt reményiette, hogy még visszajön elfoglalni birodalmát*) abból a titokzatos nyughelyből, a hova elrejtőzött. Efféle vélekedéstől még a keresztyének sem voltak mentek, csakhogy ők az ő visszajövetelét az Antikrisztus megjelenésének vagyis az utolsó idők szerencsétlenségei előhírnökének képzelték. Ezt a magyarázatot határozottan megerősíti az is, hogy ha Neró császár nevére alkalmazzuk azt az általánosan ismert eljárást, melyet a zsidók Gematrid nak neveznek, — midőn t. i. a betűk egymás alá iratnak s azok számoknak vétetnek (a zsidónak nincs számjegye, a számokat betűk képviselik s minden bttünek meg van a maga allandó s megfelelő értéke), — s ezeket összeadjuk, pontosan kijön a 666. Ez az állítás annyira igazolva van, h:>gyReuss M. magyarázata mellett semmiféle más nyakatekert okoskodásnak helyt nem lehet adni, Nem tettem talán felesleges dolgot, midőn annak a sokak előtt rejtélyes jelenések könyvének kulcsát ekként megismertettem. A Renaissance után Hetessy Viktor, • lelkész. János evangéliumának isagogikai ismertetése. Bevezetés. Az uj testamentumnak kétségtelenül egyik legérdekesebb könyve fekszik előttünk.

Nem hét pecséttel *) Hasonló nézet uralkodott Napoleonról is. lezárt könyv ugyan, de mégis titokzatos, talányos s bár nem mondja ki, hogyha valaki a benne elmondottakhoz hozzátészen, „arra e könyvben megíratott csapásokat veti Isten; és ha valaki elvejétid e könyv beszédiből az Isten annak részét eltör i az életnek könyvéből' (Apok: XX: 18, 19): mégis félve nyul hozzá a mélységei felett elszédülő lélek s kétkedve kérdi: »kicsoda volna méltó arra, hogy megnyitná a könyvet?' s kicsoda fejtené meg, a nélkül, hogy hozzá tenne, vagy beszédiből valamit elvenne, hozzá méltólag a kérdéseket, miket felvet, olvasásakor a boncoló kutató ész a maga kételyeivel, melyeket elhallgattatni nem tud a gyermekiesen hivő kedély. Olyan ez is mint ama megynyittatott könyvecske, „mely a tengeren és a földön á'ló angyalnak kezében vala,« melyet az apokalyptikusnak e szavakkal ad át az angyal : »Vedd el és nyeld el, és megkeseríti a te gyomrodat, de a te szadban édes lészen, mint a méz. (Jelen. X. 8, 9.) Elolvasva a művet, csakugyan édes az a Krisztusán csüggő, hivő léleknek, mely belemélyed az isten egyszülött fia dicsőségének szemléletébe és az istenségnek az emberiség üdvére célzó gondolataiba, a mely gondolatoktól különben oly távol érzi magát, mint a mily távolban van a menny a földtől. De a mint a kutató ész veszi at a maya reflexióival a szerepet s összehasonlítja ez evangéliumnak tudósításait a synoptikus evangeliomok tudósításaival, kérdés késdésre tolul: vájjon csakugyan ilyen lehttett-e Krisztus egyénisége? ilyen volt-e nyilvános szereplése? ezeket és igy tanitotta-e ? Vájjon az az iró, ki szemtanuként tünteté fel magát oly sok helyen, hol volt} 1 mikor más annyi fontos esemény történt Jézus életében, melyeket ő elhallgat s melyek mind tanulságosak? miért hallgatja el ezeket ? S azután, mert más felfogást tanúsít mesteréről mint a többi tanítványok, vájjon egyedül csak ő tudta megérteni azt a fenséges alakot, az ő lelke tudott csak igazán belemélyedni annak az isteni léleknek szemléletébe ? Kiegészíteni akarta-e többi apostol tarsainak tudósítását, vagy azok helyébe mást akart adni, hogy náluknál jobban feltüntesse a ,testté lett ige' magasztos nagyságát ? És még egy csomó kérdés, melyekre a keresztyén tudós világ már annyiszor próbált felelni és e feleletek annyira eltérnek egymástól, hogy tömkelegükben alig tudjuk megtalálni a kivezető utat, egyik sem adja Ariadné fonalát kezünkbe. »Boldog! a ki nem lát és mégis hisz 1 * Az egyházi hagyományos nézetnek féltve őrzött kincsei ez evangelium gondolatai és értékükből látszanának veszteni, ha azokat nem a szent hagyományok szelíd apostola szállította volna reájok s irtóznak a gondolattól is, hogy pillanatig is kétkedjenek valódiságukon, hogy csak kérdésbe is tegyék, hogy a hagyományozó más is lehetett volna, mint a szeretett tanítvány', ki »Jézus keblében pihent'. »Félnek attól a gondolattól, hogy idegen bölcsészeti tanokat véve át az evangeliom szerzője, azokkal akarta volna összhangzásba hozni a Mester tanításait, azokat akarta volna testbe öltöztetni, reális alakban personifikálni, hogy a bölcselők is higyjenek a Krisztusban, a testté lett igében.« Viszont a modern theologia könnyen feladja hitelességét, tudva azt, hogy valamely igazság értéke nem attól függ, vájjon kitől tanultuk azt, hanem attól, hogy bir-e önmagában oly erővel, hogy igazság meggyőződését szülje bennünk; bir e azzal az isteni erőve', hogy önmagával ragadva lelkünket, készek vagyunk mellette bizonyságot tenni ? A tiszta szeretet fenséges parancsai akkor is kötelezők, ha azokat nem János közvetítésén át nyertük is a mestertől s a nagy Mester isteni dicső-