Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1883 (26. évfolyam, 1-51. szám)

1883-01-28 / 4. szám

bíró egyházunk e tekintetben, a kor szellemének még nem hódol, annak fényes tanújele, hogy özv. Kolbenheyerné Mária egyházunk pénztárának gyarapítására 200 frtot o. é. adományozott. Hasonlóképen adományoztak egy megszerzendő uj oltárképre özv. Ilenszelmanné Anna 50 frtot, Gründl Ede úr 5 frtot és Westher Gusztáv úr 10 frtot o. é. Francz Vilmos, bártfai ev. lelkész. RÉGISÉG EK. Ismét egy pro aris et focis! — Enektörténelmi excursio. — (Folytatása) íme, az országos tekintélyű Toldy 1711-ig csak 24 prot. énekes könyvet mutat ki. Én falusi elszigetelt helyzetemben is kimutatok ez időről 103 énekes könyvet. Révész Kálmán írja, hogy ugyanaz időről ő is ki tud már eddig 86-ot mutatni. Hogy lehet ez ? én nem ertem. Ha az ember Szabó Károly Régi Magyar könyvtárát figyelemmel végig nézi, hemzsegnek benne a Toldyfele hibák helyreigazításai. Vesse reám bárki a botránkozás kövét, nyilt arccal fogadom ; de a fentebbiek elmondására az igazság és az irodalom történeti hűség jól felfogott érdeke késztetett, mit egyszer már el kellett mondani valakinek, habár az elmondás oly fényes névre vettet is árnyat. Csudálatos, az az ember, ki annyit alkotott, annyit teremtett, annyi adatot hozott napfényre, mint kivűle senki sem, itt, oly sokat botlott, oly sok ferde adatot, téves évszámot irt össze, hogy más figyelmeztetései után volt kénytelen botlásait, ferde és téves adatait, évszámait kiigazítani. Ki is igazított nagyon sokat a Magyar költészet története második kiadásában ; de hogy annyi maradt még igazitatlanul, arra tudós értekező ur bibliographiája is elég bizonyítékot szolgáltat. Es végre még legyen szabad Bogisich urnák is egy-két szót szólanom. Ugy hiszem, minden elfogulatlan itéletű ember előtt kézzelfoghatólag bebizonyítom e lap 1882. I. 2. számaiban, miszerént a pápista atyafiak nagy mérvű eltulajdonítást követének el a kálvinista magyar zsoltárok, hymnusok, halotti énekek, sőt még a Szenczi Molnár Albert féle francia zsoltárok 's Goudimél-féle dallamokból is. Az isten kegyelméből elmúlt 1882-ik év ismét juttatott nékem néhány igen fontos adatot ennek még bizonyosabbá tételére. Nem említve a mar bebizonyított részt, hogy t. i. Illyés István maga beismeri, hogy református énekek énekeltetnek a kath. kántorok által templomban és temetéseken, a következőkre kívánom felhívni becses figyelmét. 1. Régen több szazaddal a reformatió előtt, a magyar keresztyénség első századaiban, találkoztak magyar papok, kik vallasos buzgóság, vagy költői érzés által ösztönöztetve, némely éneket készítettek, melyeket — a kántorok s hívek eltanulván, a templomokban énekeltek. Ez énekek néha talán némi tekintetben a római vallástétellel ellenkeztek is, mert annyi igaz, hogy zsinati censura alá vettettek. Erre nézve méltóztassék megolvasni a Kálmán király alatt ím. vagy 1112-ben Lőrinc esztergomi érsek altal tartott zsinat XLVI. cikkét. »Nihil legatur vei cantetur in ecclesia nisi quod fuerit in synodo collaudatum.€ 2. Ez tehát bizonyos lévén, nagyon természetesen következtethetni, hogy a magyar pápista nép a reformátusok által készített énekeket megkedvelte, s énekelte, habár gyarló eszével nem tudta is felfogni, hogy azok a római dogmaval ellenkeznek; ennélfogva az 1560-ikí zsinat a régi kath. hymnusokat megerősítvén, jövőre csak előleges helybenhagyás feltétele alatt engedett valamely éneket énekelhetni. Mindamellett is az 1629-iki Nagy-szombati zsinat e rendszabályt szükségesnek látta megujitani (természetesen, mert mar akkor több ref. éneket énekeltek.) sőt egy bizottmányilag szerkesztendő énekes könyv kiadását is elhatározni, mely azonban 22 évvel később (1651.) jelent meg Cantus Catholici cím alatt hely nélkül. Erre nézve ismét nagyon téved Toldy Ferenc, ki magy. költ. tört. I. kiad. I. köt. 240. I. azt irja, hogy „ csak félszázaddal utóbb jelent meg,« a második kiadás 302. 1. pedig tévedését névvel és évszammal is megerősítvén, ugy ír : „csak nagy későn Szelepcsényi Gyöngy főérsek kormánya alatt, létesült azon Cantionale, mely N.-Szombatban 1672-ben megjelenvén, a római egyházban a legújabb időig szabályadó lett,* holott 1651-ben jelent bizony az meg. 3. Nemcsak hogy eltulajdonítottak énekeinket, hanem még minden kigondolható furfangossággal térítésre is használták, ugy tettek mint a Franzius historicus farkasa, mely hogy magának prédát kaphasson, zöldelő fűzágat vitt a kecske-nyaj közé, mintha mar a szegény gödölyéket akarna szájából etetni, hogy aztán azokat biztosan elragadhassa. A papok, barátok vállalkoztak az ilyen mesterségre ; a ref. lelkipásztort erőszakkal elkergették, vagy megölték, az ecclézsiát feldúlták, javait lefoglaltak, elragadozták ; azután kevés időre rend szerint megjelent a pásztor nélküli nyáj között a szájában zöldelő fűz ágat vivő farkas, vagy barát, s ugy viselé magát, mint a prot. pap, prédikált, énekelt, halottat temetett ugy, m\nt mi, ugy alkalmazta magat, hogy a szegény község semmi pápistaságot ne vegyen észre a pap, barát, jezsuita szájából, hanem csak azon szép evangéliumot, a mit az elkergetett pap prédikált; könyörögtek ugy, mint a mi prédikátoraink, egynehány szép nótájú Zsoltárt egybeválogattak, halottas énekeinket felkeresték, s mint mi, ők is először ugy énekeitek s temettek, s ezt mindazért cselekedték, hogy a szegény tudatlan község a pápistaságtól ne irtózzék, hanem inkább igy szóljon : Jám a pápista pap is jót mond, ő is ugy könyö-