Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1883 (26. évfolyam, 1-51. szám)

1883-09-30 / 39. szám

képeztek az augusztinus zárdáig, s ezen sorfal közt haladt a menet a városi templomba. A menetet a nagy reformátor élő rokonai nyitották meg, kiket a városi tanács s a helybeli lelkészek vezettek, utánok mentek a külföldi küldöttségek, az országos egyházi főhatóságok, a reformáció egyes mozzanatairól hiressé vált városok polgármesterei, a hallei egyetem rektora s tanárai stb. A templomba csak jegygyei lehetett belépni; az istenitisztelet elkezdésével vártak a trónörökös Frigyes Vilmos és Albert herceg megérkezéséig, kiket a kivül álló közönség lelkes »Hoch«-al üdvözölt. A gyülekezet énekének elhangzása után az ének s zenekarok hangzottak fel, ezután Schulze magdeburgi fősuperintendens tartott egy nagy szabású, de nem kevésbé orthodox zamatú egyházi beszédet Málé 21, 42—43. alapján. (A mely követ az épitők megvetettek, az lett a szegeletnek feje stb.) feltüntetvén Luthert mint olyat, ki az egyház sarkkövévé és az egyházi élet próbakövévé Krisztust és vallását kivánta tenni. Az istenitisztelet végeztével a trónörökös a vártemplomhoz kocsizott, itt Luther koporsója felett megállt, csendesen imádkozott, ezután pedig a Luther sírboltja felett levő nagy érclapra egy nagy babérkoszorút tett, melynek atlasz-szalagaiba egy F betű és a birodalmi sas voltak behímezve. Innen a reá várakozó nagy tömeg között ment a Luther- csarnok felé, hogy ezt ünnepélyesen megnyissa. Itt őt Diest főtörvényszéki elnök üdvözölte, melyre a trónörökös mint mult számunkban is röviden érintettük, a következő nagy jelentőségű, s az egész német sajtóban, a német közönség körében nagy érdekeltséget keltett beszéddel válaszolt : Miután benső ájtatossággal időztem nagy reformátorunk sírjánál, immár ama helyre lépek, hol az erős hitű férfiú törhetetlen munkában kereste az utakat, melyeken vidám bátorsággal haladt előre nagy világtörténelmi tettéhez. Meg levén bizva, hogy ő Felségét a mai ünnepi istenitiszteletnél képviseljem, első dolgom Luther lakóházában felolvasni ama szavakat, melyeket a császár és király ez ünnepély alkalmából hozzám intézett. Felolvasta a levelet, melv így hangzik: ,A folyó év sept. 12 —14, napjain tartják meg Wittenbergában a Luther-ünnepélyt, melyre Luther születése négyszázadik évfordulójának közeledte adott indokot. A hozzám intézett kérést, hogy ott személyesen jelenjek meg, nem teljesithettem. De, mint evang. keresztyén s mint az egyházi kormányzat legfőbb tulajdonosa, élénk érdeklődést érzek minden olyan ünnepély iránt, a melynél az evang. hitvallás csorbítatlan kifejezést nyer. Teljesen méltánylom is a dus áldást, mely drága evang. egyházunkra abból áradhat, hogy mindenütt emlékeztetnek a nagy örökségre és nemes javakra, melyekben az ur isten a reformációval részesített bennünket. Főleg Wittenbergában, Luther hatalmas és isten áldotta működésének legközelebbi színhelyén, nem szeretnék ily ünnepélyen képviseletlenül maradni, annál kevésbbé, mert az túlmegy a csupán helyi ünnepély keretén. Ennélfogva császári és királyi fenségedre és kegyelmességedre akarom ezennel bizni képviseletemet az emiitett ünnepi istenitiszteletnél. Az istenhez, urunkhoz pedig fohászkodom, hogy a küszöbén álló Luther ünnepélyek az evang. jámborság ébresztéséhez és emeléséhez, a jó erkölcs fenntartásához s egyházunkban a béke szilárdításához járuljanak. Kelt Babelsberg kastélyunkban, 1883. aug. 25. Vilmos.* (A német birodalom és Poroszország trónörökösének, ő cs. és kir. fenségének.) E levél felolvasása után a trónörökös így folytatta: Szellemesen vannak e helyiségekben a reformáció napjaiból mindenféle emlékek egyesitve, melyek szaporításának és kiegészítésének én szerencsés folyamot kívánok. Mert népünket nem lehet elég gyakran és elég élénken az áldásokra emlékeztetni, melyeket ama férfiúnak köszön, kinek nevét e csarnok viseli. Ki nem emlékeznék itt és ma arra, a mit Luther Márton szelleme és működése a német nemzeti élet nem egy terén mi nekünk szerzett ? Az ő emlékezetének szentelt ezen ünnep legyen mi nekünk szent intés, hogy a dicső javakat, melyeket a reformáció nekünk szerzett; ugyanazon bátorsággal és ugyanazon szellemmel tartsuk meg, a melylyel egykor szereztettek: különösen azon elhatározásban szilárdítson meg bennünket, hogy mindenkor síkra szálljunk evang. hitvallásunkért s vele a lelkismereti szabadságért s türelmességérti És emlékezzünk mindenkor arra, hogy a protestantizmus ereje és valója nem a betűben nyugszik, nem a merev formában, hanem az egyszersmind élő és alázatos törekvésben a keresztyén igazság ismerete felé. Ez értelemben üdvözlöm a mai s a még következő Luther-ünnepélyeket azon benső óhajjal, hogy vajha odahatnának ezek, hogy protestáns öntudatunk szilárduljon, német evangelikus egyházunk a viszályoktól megóvassék és ennek békéje szilárdúl és tartósan megalapittassék. Ezen beszéd végeztével a trónörökös a Luthercsarnokot megnyitottnak nyilvánította, következtek a bemutatások ; majd nagy érdekeltséggel végignézegette a trónörökös a Lutherre és korára vonatkozó gyűjteményeket, melyeket ő maga ís gazdagított egyes darabokkal. Luthercsarnokul azon ház első emeletét rendezték be, melyben egykor a nagy reformátor lakott. Ide gyűjtötték és gyűjtik azon ereklyéket, melyek Lutherről, vagy reá vonatkozólag fentmaradtak. Ott van Luther szószéke, egy hatalmas, fehérre meszelt állvány latin felirásos jelképes medaillonokkal; erről hirdette a nagy reformátor az uj evangéliumot. Üvegszekrényekben Luther első kiadású iratainak teljes gyűjteménye; a negyedrétü röpiratok száma egész legio. Luther arcképei mellett (régi fametszetek és másolatok) ott láthatók szüleinek és elvtársainak, továbbá sok hires kortársának arcképei. Egy Luther-biblia, egy Tetzel-féle bűnbocsátó levél, hires Lutheremlékek gypszmintái, a reformatió korszakából való pénzek és érmek két nagy szobát töltenek meg. Cranach Lukács jobb festményei közül ott vannak: S

A tíz parancsolat,* >Krisztus keresztelése,* „Az ur szőlője,4 <

C

A jó pásztor* stb. Érdekesek a Luther templomi szószékéből fennmaradt darabok, melyek régiségét elárulja a faragás durvasága. Ott van az óra is, melyet Luther használt, mikor szónokolt; több homokórából áll, melyek két aranyozott fadarab közé vannak kifeszítve. Luther nejének hímzései igen ügyes kézimunkák és egy ősrégi szekrényben vannak kiállítva. Van aztán egy eltört billikom, a melyből Luther inni szokott; ezt Wittenbergában jártakor Nagy Péter cár törte el bosszúságból, amiért nem akarták neki ajándékozni az emléket. A kiállított ereklyék közt láthatók végül Luther ezüsttel kivert sörös kancsója, jegygyűrűje, továbbá egy bilikom, melyet annak a fának törzséből faragtak, amely fa alatt Luthert Wormsból visszajövet elfogták, hogy a Wartburgba vigyék. — A Luther-szoba fapadlóval van burkolva, egyszerű padok húzódnak a fal mellett, a hatalmas kemence képekkel van diszitve; egy a férgektől össze-vissza rágott asztallapon van a vendégkönyv, melybe a trónörökös beirta a nevét. A Luthercsarnok megtekintése után a trónörökös az indóházba hajtatott, hol száz terítékű ebéd volt. Délután 3 órakor Vilmos császár érkezett meg külön vonaton ; a trónörökös beszállt a vonatba, mely aztán Merseburgba ment.