Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1883 (26. évfolyam, 1-51. szám)

1883-09-30 / 39. szám

képeztek az augusztinus zárdáig, s ezen sorfal közt ha­ladt a menet a városi templomba. A menetet a nagy reformátor élő rokonai nyitották meg, kiket a városi ta­nács s a helybeli lelkészek vezettek, utánok mentek a külföldi küldöttségek, az országos egyházi főhatóságok, a reformáció egyes mozzanatairól hiressé vált városok polgármesterei, a hallei egyetem rektora s tanárai stb. A templomba csak jegygyei lehetett belépni; az istenitisztelet elkezdésével vártak a trónörökös Frigyes Vilmos és Albert herceg megérkezéséig, kiket a kivül álló közönség lelkes »Hoch«-al üdvözölt. A gyülekezet énekének elhangzása után az ének s zenekarok hangzot­tak fel, ezután Schulze magdeburgi fősuperintendens tar­tott egy nagy szabású, de nem kevésbé orthodox zamatú egyházi beszédet Málé 21, 42—43. alapján. (A mely követ az épitők megvetettek, az lett a szegeletnek feje stb.) feltüntetvén Luthert mint olyat, ki az egyház sark­kövévé és az egyházi élet próbakövévé Krisztust és val­lását kivánta tenni. Az istenitisztelet végeztével a trónörökös a vár­templomhoz kocsizott, itt Luther koporsója felett meg­állt, csendesen imádkozott, ezután pedig a Luther sír­boltja felett levő nagy érclapra egy nagy babérkoszorút tett, melynek atlasz-szalagaiba egy F betű és a birodalmi sas voltak behímezve. Innen a reá várakozó nagy tömeg között ment a Luther- csarnok felé, hogy ezt ünnepélye­sen megnyissa. Itt őt Diest főtörvényszéki elnök üdvö­zölte, melyre a trónörökös mint mult számunkban is rö­viden érintettük, a következő nagy jelentőségű, s az egész német sajtóban, a német közönség körében nagy érde­keltséget keltett beszéddel válaszolt : Miután benső ájtatossággal időztem nagy reformá­torunk sírjánál, immár ama helyre lépek, hol az erős hitű férfiú törhetetlen munkában kereste az utakat, melyeken vidám bátorsággal haladt előre nagy világtörténelmi tet­téhez. Meg levén bizva, hogy ő Felségét a mai ünnepi istenitiszteletnél képviseljem, első dolgom Luther lakó­házában felolvasni ama szavakat, melyeket a császár és király ez ünnepély alkalmából hozzám intézett. Felol­vasta a levelet, melv így hangzik: ,A folyó év sept. 12 —14, napjain tartják meg Wittenbergában a Luther-ünnepélyt, melyre Luther szü­letése négyszázadik évfordulójának közeledte adott indo­kot. A hozzám intézett kérést, hogy ott személyesen jelenjek meg, nem teljesithettem. De, mint evang. keresz­tyén s mint az egyházi kormányzat legfőbb tulajdonosa, élénk érdeklődést érzek minden olyan ünnepély iránt, a melynél az evang. hitvallás csorbítatlan kifejezést nyer. Teljesen méltánylom is a dus áldást, mely drága evang. egyházunkra abból áradhat, hogy mindenütt emlékeztet­nek a nagy örökségre és nemes javakra, melyekben az ur isten a reformációval részesített bennünket. Főleg Wittenbergában, Luther hatalmas és isten áldotta mű­ködésének legközelebbi színhelyén, nem szeretnék ily ünnepélyen képviseletlenül maradni, annál kevésbbé, mert az túlmegy a csupán helyi ünnepély keretén. Ennélfogva császári és királyi fenségedre és kegyelmességedre aka­rom ezennel bizni képviseletemet az emiitett ünnepi is­tenitiszteletnél. Az istenhez, urunkhoz pedig fohászkodom, hogy a küszöbén álló Luther ünnepélyek az evang. jám­borság ébresztéséhez és emeléséhez, a jó erkölcs fenn­tartásához s egyházunkban a béke szilárdításához járul­janak. Kelt Babelsberg kastélyunkban, 1883. aug. 25. Vilmos.* (A német birodalom és Poroszország trónörö­kösének, ő cs. és kir. fenségének.) E levél felolvasása után a trónörökös így folytatta: Szellemesen vannak e helyiségekben a reformáció nap­jaiból mindenféle emlékek egyesitve, melyek szaporítá­sának és kiegészítésének én szerencsés folyamot kívánok. Mert népünket nem lehet elég gyakran és elég élénken az áldásokra emlékeztetni, melyeket ama férfiúnak kö­szön, kinek nevét e csarnok viseli. Ki nem emlékeznék itt és ma arra, a mit Luther Márton szelleme és műkö­dése a német nemzeti élet nem egy terén mi nekünk szerzett ? Az ő emlékezetének szentelt ezen ünnep legyen mi nekünk szent intés, hogy a dicső javakat, melyeket a reformáció nekünk szerzett; ugyanazon bátorsággal és ugyanazon szellemmel tartsuk meg, a melylyel egykor szereztettek: különösen azon elhatározásban szilárdítson meg bennünket, hogy mindenkor síkra szálljunk evang. hitvallásunkért s vele a lelkismereti szabadságért s türel­mességérti És emlékezzünk mindenkor arra, hogy a pro­testantizmus ereje és valója nem a betűben nyugszik, nem a merev formában, hanem az egyszersmind élő és alázatos törekvésben a keresztyén igazság ismerete felé. Ez értelemben üdvözlöm a mai s a még következő Lu­ther-ünnepélyeket azon benső óhajjal, hogy vajha oda­hatnának ezek, hogy protestáns öntudatunk szilárduljon, német evangelikus egyházunk a viszályoktól megóvassék és ennek békéje szilárdúl és tartósan megalapittassék. Ezen beszéd végeztével a trónörökös a Luthercsar­nokot megnyitottnak nyilvánította, következtek a bemu­tatások ; majd nagy érdekeltséggel végignézegette a trón­örökös a Lutherre és korára vonatkozó gyűjteményeket, melyeket ő maga ís gazdagított egyes darabokkal. Luthercsarnokul azon ház első emeletét rendezték be, melyben egykor a nagy reformátor lakott. Ide gyűj­tötték és gyűjtik azon ereklyéket, melyek Lutherről, vagy reá vonatkozólag fentmaradtak. Ott van Luther szószéke, egy hatalmas, fehérre meszelt állvány latin felirásos jel­képes medaillonokkal; erről hirdette a nagy reformátor az uj evangéliumot. Üvegszekrényekben Luther első ki­adású iratainak teljes gyűjteménye; a negyedrétü röp­iratok száma egész legio. Luther arcképei mellett (régi fametszetek és másolatok) ott láthatók szüleinek és elv­társainak, továbbá sok hires kortársának arcképei. Egy Luther-biblia, egy Tetzel-féle bűnbocsátó levél, hires Lu­theremlékek gypszmintái, a reformatió korszakából való pénzek és érmek két nagy szobát töltenek meg. Cranach Lukács jobb festményei közül ott vannak: S A tíz pa­rancsolat,* >Krisztus keresztelése,* „Az ur szőlője,4 < C A jó pásztor* stb. Érdekesek a Luther templomi szószéké­ből fennmaradt darabok, melyek régiségét elárulja a faragás durvasága. Ott van az óra is, melyet Luther használt, mikor szónokolt; több homokórából áll, melyek két aranyozott fadarab közé vannak kifeszítve. Luther nejének hímzései igen ügyes kézimunkák és egy ősrégi szekrényben vannak kiállítva. Van aztán egy eltört bil­likom, a melyből Luther inni szokott; ezt Wittenbergá­ban jártakor Nagy Péter cár törte el bosszúságból, ami­ért nem akarták neki ajándékozni az emléket. A kiállított ereklyék közt láthatók végül Luther ezüsttel kivert sörös kancsója, jegygyűrűje, továbbá egy bilikom, melyet an­nak a fának törzséből faragtak, amely fa alatt Luthert Wormsból visszajövet elfogták, hogy a Wartburgba vi­gyék. — A Luther-szoba fapadlóval van burkolva, egyszerű padok húzódnak a fal mellett, a hatal­mas kemence képekkel van diszitve; egy a férgek­től össze-vissza rágott asztallapon van a vendég­könyv, melybe a trónörökös beirta a nevét. A Luther­csarnok megtekintése után a trónörökös az indóházba haj­tatott, hol száz terítékű ebéd volt. Délután 3 órakor Vilmos császár érkezett meg külön vonaton ; a trónörö­kös beszállt a vonatba, mely aztán Merseburgba ment.

Next

/
Thumbnails
Contents