Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1883 (26. évfolyam, 1-51. szám)

1883-09-23 / 38. szám

zunk iránt, akkor ennek törvényei előtt feltétlenül meg- kell hajolnunk. Mi — mint emiitők — küzdöttünk az utolsó percig saját meggyőződésünk mellett; de most, midőn a többség másként határozott, azt hisszük, hogy minden becsületes hitrokonunknak a kötelessége az, hogy lelke egész erejével a megalkotott törvény valósításán munkálkodjék. Felejtsük el most már mindazon érveket, melyeket álláspontunk helyessége mellett felsoroltunk, ezeket megdöntötték, vagy legalább leszavazták; hanem most már karoljuk fel egy szívvel-lélekkel a domestika nagy gondolatát, és tegyünk meg ennek valósítása érdekében mindent lelkiismeretes hűséggel, nem lankadó buzgósággal. Azok az idők, melyekben a pia desideriák világba röpitésével, fájdalmas sóhajokkal, az irántunk ellenséges indulatu, erőnket lenyűgöző, elzsibbasztó államhatalom ellen emelt keserű panaszokkal, a hatalmas hierarchia ellen hangoztatott kifakadásokkal egyházunk iránti kötelességünket leróhatni véltük, elmultak, még a scopae dissolutaet sem emlegethetjük, mert hiszen immár egységes egyházzá lettünk, most már nem vénasszonyos sopánkodásokat vagy kis korúakhoz illő siránkozásokat vár tőlünk egyházunk, hanem férfias munkát, tetteket, áldozatkészséget. Az egyik főalkalom itt van; mutassuk meg, hogy érettek vagyunk a szabadságra, az egyházi alkotmányosságra, hogy megtudunk hajolni az önmagunk által, ha talán nem is teljesen egyéni Ízlésünk szerint hozott intézkedések, törvények előtt, mutassuk meg, hogy méltók vagyunk a nagykorúságra s tudunk férfiakhoz illőleg munkálkodni, ha kell, áldozni. Egyik legfőbb dologról, a nervus rerumról van most szó, ha ezt szerencsésen megalkotjuk, sok minden javulni fog az egyházban. A közalap intézménye tisztán az anyagiakra vonatkozik ugyan közvetlenül, de szoros összeköttetésben áll ez az egyházi és vallási élet bensejével is. Ha ez szerencsésen sikerül, sokat lehet tenni ez által a valláserkölcsi élet fejlesztésére is. De hát sikerül-e ? Minél inkább közeledünk a valósitásra kitűzött időponthoz, annál komorabb alakban ismétlődik előttünk az a kérdés. Nem lesznek-e majd a lelkészek között is, kik közömbösen fordulnak el ezen édes remények között világra jött újszülöttétől egyházunknak? s még inkább nem lesznek-e majd egész egyházak, melyek határozottan megtagadják a támogatást? A ki kezét az ekére tette, az ne tekintgessen hátra. A ki magában lelkesedést, tetterőt érez, az ne vizsgálja, hogy mit mivelnek szomszédai jobbról vagy * balról. Az illető kormányzó hatóságok kétségkívül teendnek majd intézkedéseket, hogy a meghozott törvényeknek szerezzenek érvényt, de nekünk egyeseknek csak az a feladatunk, hogy haladjunk csüggedetlenül előre, küzdve, fáradva azon az uton, melyet előttünk a törvény s egyházunk jobb jövője iránti szent szeretetünk kijelölt. Az Isten országa nem úgy jő el, hogy ember azt eszébe vehetné és nem mondjuk, hogy ime az itt, vagy amott vagyon, mert az ti bennetek vagyon. Urunknak ezen mondatát, azt hiszem, egyházunknak újjászületésére, avagy egyik vagy másik üdvös intézmény létesítésére is alkalmazhatjuk. Közöttünk is számosan vannak öreg Simeonok, kik már évtizedek óta kegyes lélekkel várják egyházunknak újjászületését. Nem ugy történik az, hogy ember eszébe vehetné. Önmagunkban van az uj jászülő erő, A hol az egyház élére egy-egy munkás, hivatását felfogó, hivatalát lelkiismeretesen betöltő lelkész áll, már ott megkezdődik az újjászületés; és ha ez — mint örömmel tapasztaljuk — mindig több és több helyen történik, akkor lassankint ujjá születik egész hazai prot. egyházunk. A közalapnál is ne azt tekintsük, mikor lesz együtt az évi jövedelemül felvett talán 200.000 frt; hanem először is mi magunk hozzuk el az áldozat oltárára a mi szent fillérünket, azután hozassuk el híveinkkel is az övéiket, és ezzel megtettük a közalap létrehozása iránti kötelességünket. Ha kezdetben találkoznak is hideg keblek, a célt fel nem ismerők, avagy azért lelkesülni nem tudók, de a nemes példa majd felmelegíti, s a rövid idő multán tapasztalható áldásos hatás áldozatkészségre buzditandja őket. A testvér ev. egyházban már több mint két évtized óta fennáll egy ehhez hasonló (habár igaz, hogy nem orsz. törvényerejű) intézmény, s talán ennek épen közelebbi közgyűlésén hallottuk a panaszt, hogy százakra megy azon gyülekezetek száma, melyek konokul vonakodnak azt gyámolítani. S ennek dacára a testvér egyház vezérférfiait és jobbjait ez egy pillanatra sem lankasztotta, sőt kitartóbb tevékénységre ösztönözte, s ennek dacára meglepő azon áldás, melyet azon intézmény 20 éves fennállása alatt a hazai evang. egyházban szétárasztott. Nekünk nem volt okunk hosszú pá1

yánkon keresztül bizalmunkat népünk iránt elveszíteni. A magyar nemzetben s az e nemzetiségű protestáns egyházban ismeretes gyengeségei, tán bűnei mellett is sok jóravalóság, sok nemes jellemvonás van. Ennek köszönheti mint nemzet ezer, mint prot. egyház negyedfél száz éves életét. Ezen jóravalóság, meg vagyunk győződve, ez alkalommal is hatályosan nyilatkozand, és a minden kezdettel