Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1883 (26. évfolyam, 1-51. szám)

1883-09-02 / 35. szám

módokra, eszközökre van szüksége. A gyülekezeti életben jóformán csak a talaj van adva; a módok és eszközök megválasztása, sőt legtöbb esetben megteremtése az egyéniségtől, az illető lelkipásztortól függ. — A szószéket s a prédikációt részemről, kivált kisvárosi, meg falusi gyülekezetben semmi esetre sem tekinthetem elegendő alkalom s eszköznek a jelzett célok elérésére. — A való életbe kell belemerülni, a gyakorlati téren mozogni, emberek közt forgolódni, az életnek minden csinjabinját, a megélhetés és boldogulhatás eszközeit, módjait, feltételeit ösmerni a lelkipásztornak, ha szárazra kitett halként nem kiván evickélni a gyülekezetben, és ha van ambitiója hatni s óhajtja birni az emberekre való irányadó befolyás eszközeit. . . Nem akarom azt mondani, hogy a korpa közé elegyedjék ; sőt óhajtanám, hogy a gyakorlati életben is ugy forgolódjék a lelkész, miszerint meglátszódjék rajta, magaviseletén a papi jelleg, idealisztikus vallása, mint érett gyümölcsön a hamv. De nem óhajtanám a lelkészt oly magas piedestálra emelni a gyakorlati élet felett, hogy sem hozzá senki fel ne érjen, sem ő az életviszonyokot ne érinthesse: mert az ily felfogás igen közel áll a „papirend4

felállításának helyesléséhez, a mi a mellett, hogy a protestantismus elveivel ellenkezik, lehetetlenné teszi a lelkészre nézve, hogy irányadólag működhessék hivei körében. Ilyesmire vezet pedig Rácz Károly tiszttársamnak a ker. vallásról s a vallás szolgáiról adott meghatározása (P. E. Lap 30 sz.) A lelkipásztor tehát, szerény nézetem szerint, igenis a gyakorlati élet embere, a való élet munkása. Állása, hivatala nem mentheti őt fel a gyakorlati élet viszontagságai alól, nem emelheti valami ideális regióba ; nem szabad kirúgnia lábai alól a földet, hogy a levegőben függjön, vagy más szóval tanuló szobájaban ugy elzárkózzék, hogy csak midőn hivatalos ügyben keresik, egyedül akkor érintkezzék a hallgatóival. Nézetem szerint ez hibás felfogása volna a gyakorlati lelkészi pályának. Mig a földön járunk; a kisvárosi s falusi gyülekezetben, az adott viszonyokhoz kell magunkat alkalmaznunk, nem úgy, hogy mi rustikosodjunk el, hanam hogy a rustikálásból élő hallgatókat emeljük magunkhoz s emelkedjünk velők, felebb-felebb vivén őket, minél magasabbra . . . Excelsior 1 Igy fogván fel a lelkészi állást, nem tartom ahhoz méltatlannak, illetlennek a mezei gazdálkodást, kertészkedést, méhészetet. A ki a „készből4

él, nem ismeri, nem méltányolhatja az iparos, gazdálkodó stb. hallgatók küzdelmeinek esélyeit, bizonytalan voltát; birkózását, tusakodását és sokszor sikertelen viaskodását elemekkel, viszonyokkal, emberekkel s hozzá van szokva, hogy soha semmiben szükséget ne lásson ; hogy soha semmiben meg ne fogyatkozzék. Ah! és a hallgatók, kevés kivétellel, mily sokszor küzdenek éhséggel, Ínséggel; mégis teljesiteniök kell tartozásukat; teljesitik is; legalább gyötrik magukat aggodalommal; szenvednek velőt emésztő kinokat, hogy tartozásaikat leróvhassák, kötelmeiket teljesíthessék. Meglehet, hogy egy miniszternek ezt nem szükség számbavenní, latravetni; de egy lelkipásztor nem igényelhet — felfogásom szerint — gond nélkül való életet hallgatói rovására, nem, semmi tekintetben. Gondoktól, aggodalmaktól mentes helyzetben könnyű mértékletességet, takarékosságot, erényt, türelmet, önmegtagadást, áldozatkészséget stb. prédikálni! Ezek neve olyankor nem erény. Ily kiváltságos helyzetet, csekély nézetem s a papi hivatal mivoltáról való szerény felfogásom mellett, valódi lelkipásztor nem követelhet. »Vele, benne küzdve ismerd az életet4

irta hajdan a lelkész-költő Tompa „fiának.4

— »Vele, benne küzdve4

kell azt ismernünk s élnünk nekünk is . . . Különben könnyen úgy járhatunk, mint az egyszeri professor megjegyezte a „papokról4

; prédikálnak — u. m. — hogy : siralom völgyében járunk afiai! inség veszen körül mindenfelől4

stb ; holott a „pap4

oly jó állapotnak örvendett, hogy alig fért el a szószékben. Persze ! megmosolyogták az oly siralomvölgyet, hol igy lehet táplálkozni ! A lelkészi fizetés többnyire naturalékból s szántóföldből és kaszálóból, meg legeltetési, faizási stb. jogból áll. Itt aztán természetesen döntő körülmény, hogy az efféle fizetésnemet, ki miként értékesiti; minő gyakorlati bölcseséggel kezeli. S kétségtelen, hogy célszerű, helyesen vezetett és okszerű gazdálkodás altal az efféle fizetésnemek jobb jövedelmet adnak, mint különben. A gazdálkodás, kertészkedés, méhészet pedig a lelkészi hivatallal nem ellenkezik. Nekünk az életben is, de a természetbeli még inkább szükséges forgolódnunk; annak erőit, törvényeit, titkait, vagy ha tetszik, csudáit, tanúlmányozgatnunk; mert e nélkül pl. egyházi beszédeink is, szinetlen szobai elmefuttatások és tudóskodó fejtegetések leendenek. Osmerek hírneves, nagy papokat, kik mint ilyenek példányképül vehetők s mint gazdák is mintaszerűek. De ismerek kitűnő gazdát a theologia tanárai közt is. Egyiknek sem von le. Természetesen mindennek van határa. A gazdalkodásba való elmerülésnek is. Üzérkedés, uzsoráskodás, trágyahordás nem paphoz való, ezt talan mondanom is felesleges volna. Ha megemlítem még, hogy a kath. alpapság szintén gazdálkodás utján jutt szép jövedelméhez és azt, hogy az angol papság mind, mint Felméritől már idéztem, rengeteg elfoglaltsága mellett még bérelt földben is gazdálkodik, s ez uton jut jövedelem és társadalmi összeköttetéshez s ha felemlítem, hogy a nagy jövedelmű s nagy népesség mellett nagy mértékben elfoglalt alföldi papjaink is, tudomásom s értesülésem szerint, gazdálkodás utján jut szép jövedelméhez, mindent elmondtam, részben ismételten, a magunk, csekélyebb jövedelmű papok megnyugtatása s jövedelmeink gyarapítására nézve. Aztán a könyves emberek többnyire szeretnek a természetben forgolódni, mezeigazdalkodással foglalkozni, a mint ezt Jókai, Gönczi Pál, Gyárfás István életrajzaiból közelebbről olvashattuk, hogy a világirodalom kiemelkedő nagy alakjait és tudósait most mellőzzem és nem mondta senki, nem olvastuk sehol, hogy az írói stb. foglalkozásuk méltóságával, természetével összeütközésbe jött volna. Általában én, a ki magamat idealistának ösmerem és tartom, irtózom attól, ha valaki a lelkészi állást, mint valami légi tüneményt fogja s tünteti fel s eljárását tévesnek Ítélem. Nem szükség, hogy, mert lelkészék vagyunk, a tudóst az élhetetlenségig negélyezzük ! s a külvilágtól, a gyakorlati élettől a gazdálkodástól elzárkózzunk. Másrészről nincsenek-e papok (meg más hivatalnokok is nagy számmal), kik nagy helyen laknak, nagy jövedelmet húznak s mégis fülig vannak merülve az adósságba és alig-alig tudnak élni?! . . . S megforditva, nincsenek-e falusi, kis jövedelmű papok, kik gazdálkodás által jólétre, függetlenségre tesznek szert. Szükséget nem latnak; sőt vagyont szereznek ! de azért hivatalos, papi teendőiket is lelkiismeretesen végezik. Hogy is ne ?! hisz nyárban, midőn a gazdálkodás igénybe veszi a lelkészt, mások, a hallgatók is ugy el vannak foglalva, hogy a legbuzgóbb pap sem igen talál hivei gondozása körül teendőt; mert otthon sem találja őket. Ezt Lévay Lajos barátom leginkább bizonyíthatja és tu-