Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1883 (26. évfolyam, 1-51. szám)

1883-08-19 / 33. szám

ben, vidáman társalogva; sokan gyermekeiket vállaikra eme­lik, hogy jobban láthassanak, mert ott a chorus megett egy érsek ül, mellette püspökök aranytól ragyogó orna­tusban, s közöttük az alsóbb papság sorai. Mindannyian mozdulatlanul hallgaltják az éneket, mely elbájolólag hangzik egy állványról s valóban megragadó is volna, ha nem zajongna ott a kevergő néptömeg s nem hábo­ritná meg az ember belsejét a tudat, hogy a soprán hangot heréltek viszik. Hasonló ünnepélyt láttam a ka­pucinusok templomában, és a jezsuiták pazarul ékesített nagy templomában is ; itt oly nagy volt a néptódulás, hogy rendőrség és carabinierik ellenőrzék a ki- és be csődülést. Nem kevésbé sajátságosan hatott szt. Kelemen em­lékünnepe is a már fentnebb emiitett templomban nov. 23-án. Az alsó templom ki volt vilagitva, minden erek­lyék kiállítva, és ezek tartói rendre forró. A tribünről hangzott az ének s fenn a chorusban ott ült ismét a clerus némán mozdulatlan, míg lenn a nép jókedvüleg s csevegve járt kelt és az idegenek százan­ként sétálgattak keresztül-kasul a templom hajóján s chorusán. A komoly szemlélőben önkéntelen fel kelle me­rülni a kérdésnek : váljon templomban van-e, vagy szín­házban, Isten házában-e, vagy a forumon? Hogy mily jelentősége lehet itt a buzgólkodásnak és lelki épülés­nek, azt könnyű elgondolni, és ha az ember Németor­szágból jön, előtte e teljes áhitatnélküli szertartás, a nyugalom és csend hiánya az Istenházában a legnagyobb mértékben visszataszító. Bizonyos, hogy a német katho­licismus sok s mély vallási tartalommal bir, istenitiszte­lete a gyülekezeté, s mindazt, bár nem ismeri el, ki ta­gadhatná, mégis csak a reformatió hatásának köszönheti: mind ennek azonban ellentétét tapasztalja az ember, a mint Rómához közeledik, s legfőkép itt és Nápolyban. Az egyház tényei objectiv hatnak, minek is aztán az ünneplőnek subjectiv felbuzdulása ? Innét a robotszerű­ség a papok rituális tetteiben, kik mig az áhítat óráin liturgikai feladatukat végezik a templomban, nyugodtan köröztetik maguk között a . . . burnótszelencét. Itt egy gyermek szertartásos ruha nélkül assistál, ott — Péter templomában •— egyszerre mondanak misét három, négy oltáron, egyiknél hangosan, a másiknál csöndesen, és e közben az idegenek százanként futkosnak körül a temp­lomban, kezükben a vereskötésii Baedekkerrel, mig a ve­zetők Európa minden cultur nyelven csevegik magyará­zataikat az emlékekhez. Ha maguk az egyház hivatalos képviselői ennyire túlozzák a szent cselekedetek objectiv hatását, mit lehet akkor várni a népnél ? Nem csudálkozhatunk, ha a nép, a helyett, hogy bajaiban az élő Istenhez fordulna, kocsira takarítja a pénzét, hogy ezen az araceli barátok a Ka­pitoliumon, az itteni templomból elhozhassák a bambinót a beteghez, ha Péter és Krisztus szobrának lábai a templomokban a nép csókjaitól elvásnak, ha a scala santa a Lateránnál a térden csúszás kellemetlensége dacára még ma is rendre ugy használtatik mint igen kényelmes ut a bűnbocsánat elnyerésére. — Hol a hit hiányzik, ott helyet foglal a babona, ezt régi tapasztalás igazolja. És ha nem kételkedünk is azon, hogy egyik-másik hivő, midőn ott a máriakép előtt, vagy a templom egyik szög­letében térdepel imádkozva, csakugyan buzgóságba is van merülve, s az áhítat percein valóban vigasztalást talál; de még is hiányzik itt s épen az, a mi az ily buzgólko­dást — az e czélra rendelt templomban — oly jellem­zővé teszi a kereszténységben, — hiányzik a gyülekezet. A keresztyénség híven az általános papság esz­méjéhez, melyben mindnyájan egyek vagyunk a Krisz­tusban, megalkotta a közös istenitiszteletet, és ha valami feltünhetik ugy, mint a keresztyénség lényegének tel­jes elferdítése, ugy az épen a gyülekezeti istenitiszte­letnek megsemmisítése. Padok és székek nincsenek a római templomokban, szószékek sincsenek; az alkalmilag felütött állványok pótolják ezek hiányát. Mire valók is volnának ? Közös énekről, imáról, a minőt a német kath. templomokban is találhatni, itt szó sincs. Valóban ha a mostani római cultus már Constantin előtt ki lett volna fejlődve, akkor hihető, hogy a keresztyénségnek sokkal kevesebb küzdelmet kell vala kiállania, mert a római pogány államvallás alig látott volna benne mást mint magához hasonlót, s talán ép ugy megtűrte volna, mint sok más érthetetlen keleti kultust. Igaz, hogy a templomoknak más alakjuk, s az imádás tárgyainak: az égieknek más nevük van, de itt van a legszentebb, ki­hez csak a papok közeledhetnek, itt van a pontifex ma­ximus; ugyanazt a nevet viseli ma is, és az augurok és haruspexek is ép oly kevéssé hiányzanak, mint azon kö­vetelés, hogy az ősi vallás hagyományos szabályai szerint rendezze és vezesse ügyeit az állam is. A város az 1870-dik év eseményei folytán régebbi egyházi jelleméből természetesen sokat vesztett. Az egyházi ünnepek száma nevezetesen megszorittatott, s ha megtartatnak, sem fejtik ki többé távolról sem a régi fényt. A körmenetek, a barátok, a különböző seminariu­mok tagjainak felvonulásai részben egészen eltűntek, rész­ben igen szük korlátok közé szoríttattak. Ennek dacára azonban papokat s barátokat még most is nagy szám­mal lehet látni az utcákon. Midőn halljuk, hogy Romá­nak 52 plébániája és összesen 323 temploma, akkor köny­nyen megfoghatónak találjuk, hogy a clérus a városban még mindig több ezer tagot számlál a szt. Péter tem­plomának és a pápai udvarnak lelkészi karán kivül. A pápa közvetlen környezetét 1821 személy képezi, s ezeknek leg­alább is fele a clerushoz tartozik ; ha számba vesszük továbbá az alsóbb rangú hivatalnokokat, és a szolga­személyzetet, melyből sokan házasok és családjukkal a vaticanban laknak; ugy bátran tehetjük 3000-re a vati­cani palota lakosságát. Ennek folytán könnyen meg le­het érteni, hogy a pápa minden nehézség nélkül talál alkalmat a hozzá Péterfillér címén begyülő milliók felhasználására. A szerzetesség Rómában mint egész Italiában kihaló félben van, miután az állami törvények a zárdákat eltörölték és az egyházi javakat lefoglalták. E mellett is azonban a kihalás lassau megy, miután a szerzetek pártolói találnak utakat a törvény megkerülé­sére. 1871-ben, tehát nem sokkal a város elfoglalása után tartott népszámlálás alkalmával csak magában Ró­mában volt 216 férfi és nőzárda4588 taggal és 3,380,145 frank évi bevétellel. Ide járul még a városhoz tartozott provinciában 258 zárda 3593 taggal és másfél millió frank jövedelemmel. Az olasz kormány az egész király­ságban 2414 zárdát talált 38,396 taggal. 1877 dec. el­sején 839 millió frank értékű ingatlan vagyon foglalta­tott le. Ennek egy nagy részét saját világi céljaira tartotta vissza az állam, más részét a provinciáknak, köz­ségeknek engedte át közhaszna-célokra. Különben köte­telezettségeket is vett át, u. m. a barátok és apácák nyugdíjazását, plébániák, iskolák és jótékony intézetek alapítását, patronusok kártalanítását, — és pedig oly mértékben, hogy mindezekre a lefoglalt egyházi javak jövedelme nem is elég. Évenkint marad fenn deficit, melyet az állam pénztára kénytelen fedezni s mely csak a nyugdijasok elhalásával kevesbül lassanként. Mind­ezekből látható, mily roppant változásokat idézett elő az olasz királyság felállítása az egyházi viszonyokban is,

Next

/
Thumbnails
Contents