Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1883 (26. évfolyam, 1-51. szám)

1883-07-22 / 29. szám

zött való teljes kibékülés, ezt csak az Isten és emberek között álló főpap a Krizztus, hozhatta létre, mint [uoin'jS (9: 15,) a ki mindeneknél tökéletesebb áldozatot mutatott be. Mig a zsidó papság engesztelő cselekvényeinél: a nagy engesztelési ünnepen (10: 1,) a szent sátorban végrehajtott közönséges áldozatoknál, (9: 9, 10, 13: X. és XI.), a szövetség megkötésénél (9 : 19—22) a cél mindég a tisz ulás (QAVRI~EIV, Y.ADGQ/USIV, ÁF-iaCstv, TTLTIOVV) volt s rtem voltak képesek tökéletességet szerezni a szolgálattevőnek: addig a Krisztus áldozatában kiengesztelés történt, mert egy áldozatával örökre tőkéletesekké tette az áldozókat. Krisztus, mint a jövendő jók főpapja — iwynoevg xCov f.lúXóvzwv áyafhöv (9: 11), a földinél tökéletesebb szent helyre ment be, nem yeiQo-TtoirjTa ayia-ba, hanem a mennyei szentélybe s nem bikáknak és barmoknak vérével, hanem a saját magáéval, hogy megjelenjék Isten színe előtt s mig a mennyben levők ábrázolatai vérrel tisztittatnak meg, addig a menynyeiek ennél különb áldozatokkal; mert Isten nem akar áldozatot és ajandékot (10: 5), nem kedveli az égő és engesztelő áldozatot (10: 6). S azért saját fiának testet alkot, hogy a mi megíratott felőle, teljesítse az Isten akaratát. Ez akarat pedig az volt, hogy megszenteltessünk egyszer s mindenkorra a Jézus Krisztus testének áldozatul adása által (10: 10), s hogy eltörölje az. áldozatokat, melyek nem kielégítők a váltságra. Mint a hogy Pál szükségesnek látta a zsidóknak a kereszt botrányát, a pogányoknak annak bolondságát megmagyarázni s jelentőségét, szükségességét kifejteni: úgy érzi a Héb. levél szerzője is, hogy a Messiás halála nem volt benne a váradalmakban, azt meg kell hát magyarázni, mert úgy látja, hogy az sokáig volt akadály a zsidókra nézve, hogy igazán ragaszkodhassanak Krisztáshoz, legalabb ezt sejteti a II: 10-ben mondottakban, mikor mindjárt fejtegetései legelején indokolja, hogy miért kellett Krisztusnak szenvednie. Ott csak azt az indokot hozza fel: azért, hogy szenvedések által tegye tökéletessé. De mikor mind jobban belemélyed e halál jelentőségének s céljának kutatásaba, annál több mozzanatot vesz benne észre. Krisztus vére első sorban is sokkal nagyobb tisztító erővel bir, mint a zsidó cultusban a barmok vére, mert az a lelkiismeretet tisztítja meg s felment a holt cselekedetektől. Azután a 9: 16 s következőkben hangsúlyozza, hogy Krisztus halála nélkül nem lett volna lehetséges az igért örökség elérése, mely az Izraelnek osztályrésze, mert a őiaOf/.rj-nek, mint végrendeletnek fogalma szükségkép feltételezi a halált 9

öiaŐr;

y.rj yáfj ént rezgőig fieftaia, IntI urotort iGyíei őre Ly ő ötaőé/.ievog (9: 17). Az ó-szövetségnek felavatása is vér által történt, igy kellett történni az uj megpecsétlésének is — (ugyanaz a gondolat, mi Pálnál I. Kor. 1 i-ben) és a törvényben a bűn megbocsátása a vérrel való meghintéstől feltételeztetik. Szükséges volt a vér a mennyei szenthely felavatására is, mint a hogy Mózes is meghintette vérrel a szent sátort a felavatáskor. Legerősebb bizonyítéka pedig a halál szükségessége mellett az, hogy ennek az első szövetség alatti törvényszegések váltságára kellett történni (9: 15). E gondolat ugyanaz, a mit Pal Róm. 3 : 25 és 5 : 6-ban kifejez. E bűnök váltsága arra céloz, hogy a hivatottak elnyerjék az örökkévaló örökség igéretét, a messiási üdvben való részesülést. Krisztus áldozata egyszersmindenkorra elégséges volt és ismétlésre nem szorul, mint a hogy erre az ótestamentomi áldozatok szorultak, melyeknek épen folytonos ismétlése mutatta tökéletlenségüket. S mig a zsidó főpapok naponként és évenként fáradnak az áldozatokismétlésében s azt mégis tökéletlenül végzik: addig Krisztus örökre a legtökéletesebben végrehajtotta áldozatát s utána a mennyei atyja jobbjára helyeztetett, ott várva azon mennyei Ígéret beteljesedését, hogy az ő ellenségei lábainak zsámolyává tétetnek. Krisztusnak tökéletes áldozatát bizonyítják szerző szerint azok a mennyei ígéretek, melyek tétettek az uj-szövetségre vonatkozólag, me^ek szerint Isten nem gondol többé azoknak bűneire, kik az uj-szövetségben részt vesznek, következőleg a bűnért való áldozatok ismétlésére sincs többé szükség. De a Krisztus vérének hullása, nem pusztán mint ilyen bir engesztelő áldozat erejével, hanem amint Lutz „Biblische Dogmatik '-jában igen helyesen jegyzi meg, a feláldozásnak szellemi tartalma adta meg az engesztelő erőt, személyiségének fontossága s az a szellem, a melynek hatása alatt áldozatát végrehajtotta. Erre utal 9 : 14-ben e kifejezés : og őiá nvevpazog auovlov lavtóv rtQOGrjveyxsv ctficonov T(j> deo). Azt a gondolatot foglalja magában, hogy az a szellem, az auovéov rtvevga, a melyben, a mely által vagy a melynek ösztönzése alatt Krisztus magát feláldozta, határozta meg a feláldozás értékét s az volt az, mely a véres áldozatnak Isten előtt becset adott s igy engesztelő hatású volt s örökérvényű auorlccv IvTQtooir evQCífisi'og. Ránk nézve is ugy bir érvénnyel, ha hit által magunkra vonatkoztatjuk. Alanyi hozzájárulásunk nélkül nem üdvözít ez áldozat, bármily nagy volt is az ó testamentomi áldozatokhoz képest. Bár itt már azért még sem fordul elő oly gyakran mint Pálnál, az a gondolat, hogy az ember minél jobban egyesüljön Krisztussal, hogy vele szenvedjen, vele támadjon fel és éljen ő benne. Sőt Krisztus áldozatának felfogásában is eltér Páltól annyiban, hogy mig Pál Jézus kereszthalálaban absolut értékű engesztelő áldozati erőt lát s feltétlen becsesnek tartja: addig a Héb. levél szerint ez az ő halála csak az ó-testamentomi áldozatokkal összehasonlítva, tehát relatíve — becsesebb, mint minden eddigi áldozat. Jézus azért halt meg, hogy legyen vér, a mivel mint ama nagy főpapnak mennybemenetelekor birnia kell. Minden csak a jövőben megy tökéletességre s a kibékülés művét is a szerző a jelenből a jövőbe helyezi át; mig Pál a kereszthalálban az engesztelődés teljességét már a jelenre is feltalálta. Krisztus valódi, tulajdonképeni áldozata is nem a kereszthalálban mint Pálnál, hanem a felmagasztaláskor, Isten szine előtt, a mennyei szentek szentjében való megjelenéskor lett bevégezve. A halállal a Héb. levélben tulajdonkép összeesik a feltámadás és mennybemenetel is. A feltámadás ugyan itt is fel van említve a 13: 20-ban, de nem ugy, mint a megváltás kiegészítő momentuma. Az a nagy fontosság, melyet Pál a feltámadás tényének s az általa abból reánk levont, nagy horderejű következtetésnek tulajdonit, e levél szerzője által a mennybemenetelre ruháztatik át. A megdicsőült Istenfiu az ő vallásos hitének tárgya, a kit Isten iránti félelme, engedelmessége, a szenvedések között és a halálba tanúsított odaadása mentett meg a haláltól s emelt fel az istenséghez (5: 7—9 és 12 : 2). Jézus imája a halálra leszállástól való megmentetéseért Isten iránti odaadó engedelmessége miatt hallgattatott meg és ezért lett kihozva a halál birodalmából, a mennybe újra felvéve, az angyalok fölé emelve, ment keresztül az egeken, lett magasabbá az egeknél (7 : 26) s dicsőséggel és tisztelettel megkoronázva. Ezért ültettetett az Atyja jobbjára, a honnét eljő kevés idő múlva (10: 37) és már akkor bűnért való áldozat nélkül fog megjelenni a rá várakozóknak üdvözitésére. (9 : 28). A Héb. levél szerzője szerint ís Jézus az emberiség