Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1883 (26. évfolyam, 1-51. szám)

1883-07-22 / 29. szám

adott eszközöket a kormányzási rendszerével egyátalában össze nem férő protestáns közoktatási önkormányzat mind szűkebb körre szorítására. Állást kell tehát íoglalnunk az új helyzetben, meg kell állapodnunk arra nézve, hogy mit lehet és mit kell tennünk a megváltozott körülményekhez képest, hogy iskoláinkat a protestantizmusnak megtarthassuk. Meg akarjuk-e tartani ? Nem ok nélkül tesszük fel a kérdést mindenek előtt. Alig van valaki, aki el ne ismerné azon mondásnak igazságát, hogy az iskola a vallásnak melegágya, a ki ne találná természetesnek a zsinat azon kijelentését, hogy ^a ref. iskolák mindenestől az egyház testéhez tartoznak.4

'' Ámde sokan vannak, és pedig tehetséges s a közéletben fontos szerepet játszó prot. emberek, kik előtt közönyös maga a protestantizmus, mert közönyös a vallás, kik saját bölcseleti szempontjuk magaslatáról kicsinyléssel tekintik ezt az egész ,,felekezeti vitát" s azt hiszik, hogy abba vegyülniök méltóságok alatt álló dolog. Pedig, higyjen bárki, vagy ne higyjen, az ő dolga, de azért a következetesség és még kevésbé az egyéni méltóság nem követeli azt. hogy kilépjen erkölcsi kötelékeiből azon társadalmi keretnek, melybe mint protestáns felekezetbeli ember tartozik. Ebben a keretben a dogmáktól eltekintve találhat mindenki nagy culturális és nemzeti érdekeket, melyeknek megóvásáért küzdeni érdemes még akkor is, ha különös vallásos buzgóság nem hevíti az ember ö o kebelét, s megteheti e téren kötelességét mindenki anélkül, hogy rásüthetné bárki a képmutatás bélyegét. Elhanyagolni, feladni a protestantizmus ügyét nem annyi, mint tért szerezni emelkedettebb bölcsészeti felfogásnak, hanem annyi, mint az országot a papismusnak kiszolgáltatni, mely hogy mennyire tért nyert itt az utóbbi időkben, annak megdöbbentő jelenségeit tapasztaltuk a lefolyt iskolatörvényi vita alkalmával. Fel kell tenni ama kérdést azért is, mert sokan hangoztatják azon elvet, hogy a közoktatás az állam feladata, nem a felekezeteké. Nem akarok velők elméleti vitába bocsátkozni, csak azt kérdem oly helyzetben van-e a magyar állam, hogy benne az állameszme megtestesülését feltalálhassuk ? Van-e magyar állam a szónak igazi értelmében r Nem függ-e az az állam kívülről oly hatalomtól s benne nem játszik-e egy oly rend uralkodó szerepet, hogy itt a közoktatás szabadelvű irányát biztosítottnak egyátalában nem tekinthetjük. Mit lehet várni a közművelődés magas érdekeire nézve az állami mindenhatóságtól, intőpéldául szolgálhat napjaink történelme. Miért ment keresztül a zsinaton a közoktatási önkormányzatnak az egyházitól való elválasztása, miért ment keresztül az országgyűlésen a középiskolai törvény ? Vájjon azért, mert az a sok protestáns ember, a ki megszavazta, arról volt meggyőződve, hogy épen ezt követeli a szabadság és felvilágosodás érdeke ? Tegyék szívökre kezöket, megszavazták azért, mert igy hozták magokkal politikai exigentiák, a pártállás és pártérdek. íme ily elbánásban részesülnek a cultura magas érdekei az állami mindenhatóság, az állami egyedáruság kezében. Azonban a mi történt, megtörtént. Azon történelmi jogalap, melyen ekkoráig állott e hazában a protestantizmus, a békekötések és az 1791. XXVI. t. c. tényleg felében s igy elvileg egészben leromboltatott, s ez nagy csapás. Azonban a felekezet nagy zömében van még vitális erő, jogalapot is találhatunk az 1848-ki törvényhozás nagy tényeiben, folytatni a létért való küzdelmet, megtartani iskoláinkat a protestantizmusnak még mindig lehetséges, saját tevékenységünktől és erélyünktől függ. A felekezet zöme nem gondol arra, hogy felhagyjon azzal, mibe magát századokon át beélte, nem is látja még be az uj törvény horderejét; azok, kik ellenezték, még remélik, hogy találnak utakat és módokat a nagy csorba kiköszöriilésére ; s ha azok, kik megszavazták, beakarják bizonyítani, hogy nem volt szándékukban feladni a protestantizmus ügyét, most első sorban lesznek arra hivatva, hogy azokat az utakat és módokat felhasználni segítsenek. Az uj törvény nagy követeléseket formulázott a protestáns iskolák irányában. E követelésekkel szemben még sehol se constáltatott a tényleges állapot, a különbözeteket számokban kifejezve még nem ismerjük. Nem is fogjuk mathematikai pontossággal meghatározhatni a törvény követelményeinek mennyiségét, mert van benne egy ruganyos paragraphus, mely egy x-et képez. E szakasz részletes meghatározások nélkül az iskolai épületekről szól, ezek ellen is tehet a kormány kifogásokat, melyek az iskola bezárásával végződhetnek. Annyi kétségtelen, hogy iskoláink mostani alapítványi jövedelmeik és más dotátiójuk mellett az uj törvény követelményeinek megfelelni nem képesek. Még a legerősebben állók is meg lesznek akadva, pl. a parallel osztályok felállításával, a többiek közül a 8 osztálynak 6-ra, a 6 osztályúak 4-re fognak összezsugorodni, sok pedig általában nem maradhat fenn. Annyival inkább, mert a kamatláb is alább szállt az utóbbi időkben, várhatjuk, hogy még alább száll s ez az iskolák tőkepénzbeli vagyon értékének csökkenésével egyértelmű. Ez annyira kétségtelen, hogy nem is maradt el mindjárt kezdettől fogva a jó tanács, miként kell a bajon segíteni. Nyuljunk zsebünkbe — igy