Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1883 (26. évfolyam, 1-51. szám)

1883-07-01 / 26. szám

sitivitásnak ; de az ottani népjellem s a wessenbergi antecedentiák bátrabban s szabadabban kisérik a mozgalmat, kevéssé függésben a hagyománytól, mint másutt. Itt törekszenek német miseliturgiára, a coelibatus eltörlésére ; míg másutt a szigorúbb konservatizmus, a gyülekezet gyengéire való tekintetből, a reformmozgalmaknak ellenére van. A legégetőbb s legveszélyesebb pont azonban, melyen a legkülönbfélébb szellemek összeütközhettek, a coelibatus, kérdése. Ámbár egyek voltak abban, hogy a kierőszakolt coelibátus nem dogmatikai, hanem csak fegyelmi tétel, mely rosszalandó, mindamellet tartott a conservativ része áttól, hogy annak felhagyásával az ó-kath. klérus rossz szinben tűnnék fel, mely számos egyháztag kedélyét sérthetné, s a rosszakaró kormányoknak arra szolgálna, hogy az ó-katholicismust egy a katholicismustól elszakadt sektának tartsák. A szabadabban gondolkodó laikusok ellenben követelték elodázását oly intézménynek, mely nekik boszantónak s erkölcstelennek látszott. Már a kölni congressus tárgyalta e kérdést, végleges elintézése a rendezett zsinatokra bízatott s még 1876-ban is oda nyilatkozott 12 pap s 11 gyülekezet ellenvetése : „a zsinat kérje az egyház fölszentelt szolgáit a Krisztusért, hogy a coelibátus jármát szabad akaratból továbbra is viseljék.* Egy évvel később keresztülment azon javaslat, bizonyosságot szerezni arról, váljon a kormányok a coelibatus eltörlését nem fogják-e az ó-katholicizmus jogos létének megtagadására használni fel, s miután Baden s Poroszország kedvezően nyilatkozott, a véghatározat nem volt tovább elhalasztható. A zsinaton dr. Schulte örök érvényű szavakat mondott. Miután mesteri tisztasággal s részrehajlatlansággal pro és contra mindent a mérlegre vetett, erkölcsi hitnek engedi át a végső határozatot, s kimondja azon meggyőződést, hogy annak következményeitől, mit igaznak tartunk, nem szabad félnünk. A coelibatuskényszer megbukott 95 szavazattal 22 ellenében. A kisebbség azonban tartózkodott e határozat elfogadásától. Friedrich müncheni tanár kijelentette, hogy a bonni ügy tárgyalásától távol kell maradnia. Bonnban Reusch, Langen s Menzel tanárok protestatiót nyújtottak be, s az ó-kath. clerusból kiléptek. Kölnben félni lehetett Tangermann kitűnő pap kilépéses a gyülekezet elszakadásától; minden romba dőlni látszott. De a krizis megpróbáltatássá lőn. Ugy München, mint Kölnben magukba szálottak s az egész felekezet ma biztosabb alapon áll, mint azelőtt. Rátér aztán B. az ókathlicismus felekezeti álláspontjára. Ez úgy definiálható, hogy a róm.katholicismusban a rómait elvetik, s a ^katolikushoz* ragaszkodnak. Mi protestánsok megszoktuk már a „római* és „kath.* fogalmat identifikálni, s hajlandók vagyunk a kath. egyház azon tagjáról, ki a csalhatatlanságot elveti, azt tartani, hogy „így már nem is kath.« Ezen történetellenes nézettel szakitanunk kell. Ne feledjük, sok millió gör. kath. veti el a pápaságot, az angol egyház is igényli a kath. elnevezést, de mi protestánsok is valljuk hitvallásunkban : „Hiszek egy szent egyetemes (az eredeti szövegben : katholikus) egyházban» ; a róm. katholicismusban is sok még a kath. elem, a melylyel azonban a mindinkább romanizáló fejlődés ellentétben áll.„Kath.® azaz egyetemes vala a ker. egyház, midőn a „római* egyház még nem volt más, mint Róma s környékének egyháza, tehát „ particularegyház", ; hogy ennek sikerült az egyet, egyház feletti uralmat magához ragadni, s a „katholikusra* mindinkább a „római* bélyeget ütni, ez a középkori egyház legnagyobb tévedése s a tévedések e hálóját elszakítani, reíormátori tett. Midőn az ókatholikusok ezen álláspontra helyezkednek, akkor elnevezésük nem csupán oly értelmű, mintha katholicismusuk az 1870 előtti volna, hanem az általában a „római előtti*. Ebből következik a hittani részben a vatikáni s az ókath. egyház között azon sokkal élesebb különbség, milyennek általában tartatni szokott. Ha a vatikánismusban a róm. elem elnyelte a katholikust, a római papa az egyet, egyház helyébe lépett, úgy hogy közössége nem érdemel már „kath.*, hanem csak „római* elnevezést; akkor ezzel szemben az ó katholicismus visszament a kath. hagyomány elvére, hogy az egyházbzn csak az az isteniigazság, „quod semper, ubique, et ab omnibus creditum est.« Ezen a tridentinum által elismert elvével perhorreskálja általában véve azon gondolatot, mintha az. egyházban uj dogmák volnának felállíthatok, — mint ezt IX. Pius tette, s a csalhatatlan pápa bármikor teheti —, s visszatér az őskeresztyénségre mint a teljes kijelentésre. Döllinger a bonni unioconferencián 1874-ben kijelentette: „Uj hitcikkek alkotása rém előttünk, « ezzel jelezve van az őskeresztyénségre valő* viszszatérés. O a. valódi katholicitást is fejezte ki egy hitvallásban, a ker. confessiók nagy consensusában. Döllinger s baratjai következő tételeket állították föl «als Grundlage einer Intercommunion und Conföderation der christl. Kirchengemeinschaften* : 1. Az ótest. apokr. vagy a Deuterocanon könyvei nem igényelhetik azon kanonicitást, mint a héber kánonban foglaltak. 2. A szentirás egy fordítása sem bir oly tekintélylyél, mint az eredeti szöveg. 3. A szentírásnak a nép nyelvén való olvasása jogosan nem tiltható meg. 4. Ajánlatosabb s az egyház szellemének megfelelőbb a liturgiát a nép nyelvén vezetni. 5. A szeretetben tevékeny hit, nem a hit szeretet nélkül, eszköze s föltétele az ember megigazulásának Isten előtt. 6. Az üdv nem érhető el az u. n. merita de condigno által, mert az istentől megígért üdvnek véghetetlen értéke nem azonosítható az ember tetteinek végső becsével. 7. Az a tan, hogy a szentek felesleges érdemei, akár az egyházhatóságok, akár magok a cselekedetek végrehajtói által, másokra volnának ruházhatók tarthatatlan. 8. A sákrám. hetes száma csak a 12-ik században lett megállapítva, s lett az egyház egyetemes tantétele, de nem az apostoloktól vagy a régi időkből származó traditióképen, hanem theol. spekulátió eredményeként. 9. A valódi traditió, azaz J. Krisztus s az ap. tanainak részint szájbeli, részint Írásbeli hagyománya hiteles ismeretforrása minden ker. generátiónak; megismerhető e trad. részint az egyet, egyház keretén belül tört. continuitásban álló egyháztestületek consensusából, részint tud. úton a különféle századokirott emlékeiből. 10. Az uj róm. tan a sz. szűz szeplőtelen fogantatásáról ellenmond az első 13 század hagyományának, mely szerint egyedül Krisztus fogantatott bűn nélkül. n.Abünvallomás az egyház vagy a pap jelenlétében a kulcshatalom gyakorlásával együtt a régi egyház maradványa, s megtisztítva tévelyeitől, szabadon minden kényszertől, megtartandó. 12. Búcsújárás csak az egyháztól magától gyakorlandó fegyelemre vonatkozhatik. 13. A szentek tisztelete nem veendő oly kötelességnek, mely minden ker. lelki üdvére szükséges volna. 14. Az eucharistikus ünnep az egyházban nem folytonos ismétlése vagy megújítása az engesztelő áldozatnak; áldozati jellege abban állt hogy állandó emlékezete, s a földön gyakorlandó előadása s jelenvalóvá tevése J. Krisztus azon egy tényének a megváltott emberiség javára, üdvére, mely Zsid. 11. 12 szerint folyton gyakoroltatik általa az égben, de egyszersmind áldozati lakoma is, melyben az Úr testét és vérét élvező hívek közösségben élnek egymással. Szlávik Mátyás.