Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1883 (26. évfolyam, 1-51. szám)
1883-01-21 / 3. szám
dekelne, ha az igazság keresésének vágya ki nem lódíthat szundikáló helyzetünkből, hát az anyagi haszonnal való kecsegtetés, szeretteink, családunk biztosítása halálunk bekövetkezhetése esetére, olyan inger, olyan erkölcsi rugó lesz, mely minden idegeinket át- meg áthatva, mozgalomra, egyesülésre birand bennünket. Nem. Rá se hederítettünk az okos beszédre, tudtommal legalább nem is reflektált e cikkre közülünk egyse. Nekünk az anyagi helyzet javulása is ugy volna igen kedves, ha ugy magától jönne; a szánkba repülne a sült galamb. Hjah! de jobb ebbe bele nem merülni nagyon, mert a tapasztalati tények ecsetelése által eleven szenet gyüjtenénk önnön fejünkre, pedig az igazság kereséséért és kimondásáért zudult már a nyakunkba s fejünkre egyszer-máskor elég anathéma. Hanem Istennek hála, lelkünk elég erős és tiszta arra, hogy ne rettenjünk meg. Most sem ez tart vissza a fentebbi gondolatok tovább fűzésétől, de az, hogy ennek tüzetes fejtegetése most nem tartozik ide. Hagyjuk tehát! Elég az hozzá, hogy az ékes tollú Gyöngyösynek sem sikerült a ref. lelkészeket egyesülésre birni. Majd a buzgó Czelder kezdett agitálni az első zsinati ülés előestéjén, hogy e nagy esemény alkalmából ugy is összejövünk Debrecenben, ha tehát összejövünk, alakítsuk meg ez alkalommal az országos lelkészértekezletet. Soha jobbkor. Lelkünk is repesett örömében, hogy tehát valahára mégis meglesz az oly régen ohajtott egyesülés. S ime, már az összejövetel előtt kicsinylő, gúnyos, gyanúsító hangok emelkedtek, hogy „antizsinatot akar a papság egy része" s t. eff. E felszólalás a kedélyeket egészen lehűtötte, ugy hogy a kik összejöttek is Debrecenben, szinte félve jelentek meg az értekezleten. A nagyok pedig, egy néhány bátor lelkű jelesünket kivéve, a nagyok mondom, — akiktől azt várnók, azt vártuk, hogy itt is, mint mindenütt fénylenek majd előttünk, mint a szövétnek vezetnek, mint a tűzoszlop, előttünk fognak ragyogni, mint a pásztorok előtt a csillag, — a nagyok nem is tartották érdemesnek megjelenni az előre egyetemesnek deklarált, de az anti-zsinatolási ráfogással gyanússá tett értekezleten. Leikök rajta, akik az összejövetelt e kedvező s szép alkalommal is meghiúsították. Hanem én már most azt merem mondani, kedves Lévay tiszttársam és barátom, a te lelkes unszolásodra, hogy „a capite". A többit tudod. Hiába való a mi mozgolódásunk, mig ő nekik mozdulni nem tetszik. Se baj. A mint tudod, mégis történt ott Debrecenben valami. Az eszme, a mag e l lett / 7 c> vetve. Es én azon az egyetemes értekezleten való időtöltésemet, óráimat, éltem legkellemesebb, legörvendetesebb percei közé fogom számlálni, mig öntudatom el nem hagy. A személyes ismerkedés, az a nemes hév, melylyel egyik felszólaló tiszttársunk egy, másik más, lelkében ápolgatott melengetett s a magyar reformált anyaszentegyház felvirágzását célzó eszméjét, gondolatát előadta, fejtegette, örökre feledhetlenné teszik előttem ama debreceni találkozásnak napjait. Óh, hogy ezen örömet is megkeseriti minden reá gondolásnál a régi nótában kifejezett igazság, hogy „átok fogta meg a magyart!" Mi magyar lelkipásztorok volnánk, de bezzeg be is teljesedett amaz igazság rajtunk. Térjünk azonban vissza tárgyunkhoz. Azt mondám, hogy a mag el lett vetve. El, mert egy ,,javaslat készíttetett ott a magyarországi ref. lelkészi körök megalakítása tárgyéiban" mely a Czelder által szerkesztett „Figyelő" 1881 évi XI—XII kettős füzetének 531 — 534. lapjain ma is megolvasható. E javaslat szerint alakítani kellett volna már azóta, vagy kellene mielőbb I. e. megyei, II. e. kerületi, III. országos lelkészi értekezletet. Hogy miként, az az idézett javaslatban röviden de világosan körvonalozva van. Azt hiszem, hogy nem ártana e munkálatot minden egyházi lapunknak ma sem közétenni, hogy minél szélesebb körben lennének ösmeretessé az ott lefektetett elvek. Történt ugyan amaz értekezletben egyéb is: mert a belmissió, a valláserkölcsi élet, a gyülekezeti élet külső, anyagi oldalát érdeklő kérdésekre s teendőkre nézve is terjesztetett be egy beható munkálat; hanem miután a lelkészértekezletek ügye elaludt: azóta e szép eszmék is papíron hevernek: nincs hol őket megbeszélni, megvitatni s a helyi viszonyokhoz képest az életre alkalmazni. Egyszóval megfeneklettünk megint. Ez egész ügy egy örökös körbenforgásnak tűnik fel. Állunk, stagnálunk; se előre, se hátra nem megyünk, a jó Tompa szerént, mint a vén rák 3*