Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1883 (26. évfolyam, 1-51. szám)

1883-06-10 / 23. szám

csakis akkor engedi meg, ha sértett közhivatalnok, vagy valamely hatóságnak tagja s az állítás bebizonyítása hivatásának gyakorlatára vonatkozik. Vádló úr, ez köztudomású dolog, s előbb emlitém, 1848-ban nem mint közhivatalnoki, nem mint hatósági tag, hanem lázitó csapatvezér minőségében, tehát a törvényen kivül, a törvény ellen saját öklére működött, tanúkra hivatkoznom tehát nem lehet s e tekintetben kötött kezekkel állok önök előtt uraim, nem azonban minden egyéb bizonyíték nélkül. Tekintsük csak kissé az incriminált cikknek eme szavait, előfordul-e abban egy szó is arról, hogy vádló úr, maga rabolta Budatinban gr. Csákytól a szép lovakat, melyeken Hlubokán paradirozott, vagy hogy neje maga rabolta a sok szép selyem ruhát, melyekben pompázott ? bizonyára nem, — a lehetőség ugyan kizárva nincsen s meglehet, hogy mind panaszló úr, mind neje e dolgokat készpénzen szerezték, de tény az, hogy rablott jószággal mindkettő paradirozván, illetve pompázván, a csapat által elkövetett rablások a legeclatansabb szentesítést nyerték s a csőcselék népet csak ujabb rablásokra bátorították. Nem kötelességem nekem ezt bizonyítani, sőt inkább vádló úrnak érdekében állana magát ezen régi vád alól tisztáznia, de azért mégis megteszem. Bebizonyítom a közvéleménynyel. Tudta ezt az egész vidék és sokan azok között látták is, miként használta a gróf Csákytól rablott lovakat, tudnia kellett azt vádló úrnak maganak legjobban, hogy nem helyesen cselekszik. Többször megtámadtatott e miatt, ő azonban nemcsak hogy nem tiltakozott az ily tamadások ellen, de hallgatása által mintegy beismerni látszott; vagy ha ártatlannak érezte magát, nyilvánosan emelt volna vádat. De ő saját becsületével nem gondolván, mélyen hallgatott s eltűrte, hogy majdnem az egész vidék őt rablónak, fosztogatónak nevezte el. Conrád Mihály tekintélyes földbirtokos, köztiszteletben álló férfiú, a verbói senioratusi ülésen 1867-ben valamennyi tag jelenlétében szemére lobbantotta az incriminált paradirozást. Jeszenszky József, itt Pozsonyban lakó, tekintélyes polgártársunk, az evang. egyházi convent igazgatói választmany elnöke, 1870-ben a modori ev. senioratusi ülésben őt hasonlólag megtámadván, vádló úrnak az egész gyülekezet előtt szemére lobbantotta azt, hogy gróf Csákynak rablott lovain járt, s vádló, az 1848-iki hős, egy szót sem talált, hogy az ily érzékenyen megtámadott becsületét védelmezze. Miért nem indított mindkét úr ellen azon időben becsúletsértési keresetet ? valószínűleg azért nem, mivel az állított tények bebizonyítása — más lévén az eljárás — akkor még megengedve volt. Miért indította jelenleg keresetét ? azért, mivel nagyon jól tudta, hogy tanukkal bizonyítani nem szabad; és mivel boszút akar állani azon férfiún, kitől legtöbb vereséget szenvedett. Es egy ily férfiú, ki saját, annyiszor megtámadott becsületének védelmére egy tollvonást, egy szót sem emelt, ide jön önök elé uraim, hogy mint esküdtek, évek során át bemocskolt becsületét egy marasztaló Ítélet által megvédjék, rehabilitálják? Önök legyenek becsületének védői, melyet ő annyi év lefolyta után maga megvédeni érdemesnek nem talált ? Védencem sérteni nem akart, gúnyiratot sem irt, hanem ő történeti epizódokat tett közzé célzás nélkül, az igazságot irta, ehhez nemcsak joga, de ha már tollat ragadott, az igazat megmondani kötelessége volt. A mihez pedig valakinek joga van, az becsületsértést vagy rágalmat nem képezhet. Ezekből láthatják s azon meggyőződést meríthette a tek. esküdtszék, hogy mindaz, mit az incriminált cikk mond, nemcsak való, de hogy ennél sokkal több terhelőt mond a történet, mely egy egész nemzedék kezében forgott, mintsem az incriminált cikk állit. Rágalom vagy becsiiletsértés-e az, ha valaki olyasmit közöl, mit az előtt már sokan tudtak és a mi való ? Vádló úr most ugyan törekszik a védencem által állítólag bemocskolt becsületét megvédeni, de ezen védelem csak eszközül szolgai arra, hogy ezen most elaggott, tökéletesen megbénult férfiún boszút álljon, kihez az előtt közelíteni sem mert. Vádló állítólag megtámadott becsületét illetőleg, hogy az incrminált cikk tartalmának valódiságát megcáfolja, több bizonyítványt mutatott fel. Védő most ezeket, sorban birálat alá veszi és azután igy folytatja beszédjét: Venio nunc ad fortissimum documentum, a vádlevélhez csatolt Geringer helytartó által kiállított levélre. E levél képezi védelmének legfontosabb tényezőjét, ennek közzététele által azt hiszi, hogy mindent megtett a védencem által elkövetett rágalom s becsületsértés megcáfolására. Foglalkozzunk tehát egy kissé ezen levéllel. Ez okirat 1850. nov. 19-én kelt; ez évszám oly ékesen szól, hogy minden további magyarázat fölösleges. Ez okiratban Paltauf, volt vágujhelyi póstakiadónak Húrban elleni vádja nemcsak egészen alaptalannak és hamisnak nyilvánittatik; vádlottnak hivatalába való visszahelyezése nemcsak az 1791 : XXVI. t.-c. által biztosított protestáns autonomia megsértésével történt, de az is mondatik, hogy Húrban IOOO frt. jutalmat nyert, als Entschádigung fur die ohne sein Verschulden durch beinahe 2 Jahre entzogenen Pfarrprovente. — Ezt mondja Magyarországi akkori helytartója ugyanazon emberről, kit saját egyháza, mivel hiveit felsőbb engedelem nélkül elhagyta s a hazánkellenes pragai gyűlésbe ment, melyet a kamarilla maga is szétkergetett; mivel a haza és alkotmány ellen lázított stb. hivatalától sajat törvényes hatáskörében felfüggeszteni kénytelen volt. Említtetik ugyan az okiratban »ein unpartheiisches gerichtliches Verfahren," de hol erre a bizonyíték? Vádló úr ezt megragadja, s ritka merészséggel azt állítja, hogy részrehajlatlan bírói eljárással igazoltatvan, végképeni felmentése ítélt dologgá valt. Mindezek minden kétség fölé helyezik azt, hogy az incriminált cikk sem rágalmat, sem becsületsértést nem tartalmaz. Történelmi és társadalmi dologgá vált ez, mely ellen bíróság előtt többé orvoslás nem kereshető. Áttérek most azon kérdés megoldásához, oly ember-e vádlott, ki magát az incriminált cikk altal sértve érezhetné? E tekintetben elkerülhetlenül szükséges, hogy vádló úr személyével kissé foglalkozzunk. Tenni fogom ezt sine ira et studio, csak puszta tényeket fogok említeni, hisz a tények meztelensége a leghóditóbb ékesszólás. Nem akarok foglalkozni a 48-ki vágujhelyi gabonavásári rablással, hol Húrban tanitványai oly kitűnően szerepeltek, hogy a kár, mint ezt a gr. Dezasse Antal alatt működő bizottság megállapitá, 370 ezer pgő frtra rúgott, nem akarok a Beckó közelében történt irtóztató erdei pusztításokról szólni, hogy midőn e pusztítások végett a hatóság példát adandó a végrehajtásokat elrendelni kénytelen volt, azok által azonban fejszékkel, bunkókkal és vasvillákkal fogadtatott azon kijellentéssel, hogy tudják ők, mire pan Húrban őket megtanította. Ez mindaddig tartott, mig a hatóság az illetőknek a posteriori mogyorófa felolvasast nem tartott a tulajdon