Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1883 (26. évfolyam, 1-51. szám)

1883-05-13 / 19. szám

Audiatur et altéra pars. A »Prot. egyházi és iskolai Lap4

legutolsó számában a tiszántúli egyházkerület tavaszi közgyűléséről szóló tudósításban a többek között ez áll : s

Mezőtúrról ismét került egy felebbezett ügy, a mennyiben nevezett egyház presbyteriuma ottani lelkész Turgonyi Lajas javára az egyház vagyonából bizonyos ajándékozásokat tett stb.« Miután némely urak az én igénytelenségemmel igen szeretnek törődni, s nevemet és ügyemet, ha csak szerét tehetik, szeretik előrántva a kisebbítés sarába tiporni, bár kárörvendő nem vagyok, mégis kénytelen vagyok most az egyszer e feletti örömüket megzavarva az igazság érdekében a valódi tényállást röviden előadni. A mezőtúri népes gyülekezet, csekélységem iránt tanúsított páratlan ragaszkodása s szeretete által 5 évi hoszszú küzdés után a tiszántúli főt. egyházkerülettől kinyerte azon kegyet, hogy engem ismét visszaválaszthat. 1880. október 10-én lelkészéül el is választott. Néhány uri egyénnek azonban nem tetszvén ez a minden tekintetben szabályszerűen s törvényszerűleg lefolyt választás, az ellen óvást jelentett be. Igy húzatván, vonatván ez az ügy az egyházkerülettel ellenlábas, s irántam sem valami példás szeretettel viseltető egyházmegye által, véglegesen csak az 1882. május elején tartott egyházkerületi gyűlésen döntetett el, s ezután foglalhattam el lelkészi hivatalomat. Az örvendező gyülekezet, hogy engem annyi sok szenvedés és veszteségemért némileg kárpótoljon sürgette az egyháztanácsot, hogy nekem megválasztatásom óta adja meg lelkészi fizetésemet, ami ugy is megvan, miután az én helyem üresen állott majdnem 6 év óta. Igy történt, hogy az egyháztanács, engedve a gyülekezet kegyeletes felhívásának, elhatározta, hogy nekem megválasztatásom óta fizetésemet folyóvá teszi. Mielőtt én az egyháztanács ez engem annyira kitüntetett szeretetének ujabb nyilvánítása felett nyilatkoztam volna, irtam ez iránt főt. püspök úrhoz, becses tanácsát kikérve, váljon elfogadhatom-e e megtisztelő kegyét a mezőtúri egyháznak. Igy, csak midőn a kezeim közt levő nagybecsű válaszában értesíteni kegyeskedett, hogy azt minden habozás nélkül elfogadhatom, fogadtam el azt köszönettel, követvén további atyai utasítását, midőn ugyancsak azon egyháztanács-ülésben kijelentettem, hogy a nekem felajánlott összeget én az utolsó fillérig visszaadom egyházi és iskolai célokra. Az ügy evvel a megható jelenettel befejeztetett volna. De hát az elnöklő lelkésztársam s volt esperes úr a fentebbi ünnepélyes kijelentésem után is az egyháztanács határozatának s kegyeleti ténynek ellentmondott. Ekkor az egyháztanács, nem akarva perelni s ez által eme kegyeletnek nyilvánítását megsértetni engedni, következő ülésében azon közvetítő határozatot hozta, hogy az ürességben volt lelkészi jövedelemből a volt egyik lelkész özvegyének kifizetett kegyeleti félévi fizetésnek visszafizetését nekem elengedi, s a lelkészi földön levő tanyai épületeket pedig, magának az elnöklő lelkész esperes urnák egyenes indítványára, tulajdonomúl átadja. Mielőtt én ezen határozatának eltogadása felől megkérdeztettem, vagy a felett csak nyilatkoztam volna is, ez ellen néhány egyháztag, legkérlelhetlenebb ellenségeim, folyamodott az egyházmegyéhez Az egyháztanács pedig az egyházmegyének ilynemű jogát sértő ítéletét fellebbezve, került az ügy az egyházkerület most tartott gyűlése elébe. Ez e valódi tényállás. Igy minden elfogulatlan meggyőződhet, hogy nem áll a közlő úr azon tudósítása, mintha a mezőtúri egyház presbyteriuma ottani lelkész Turgonyi Lajos javára az egyház vagyonából bizonyos ajándékozásokat tett volna. Mert mégha ezen határozata megállhatott volna is, kegyeletét nem az egyházvagyonából, hanem csak az ürességben volt lelkészjövedelemből gyakorolta volna. Én, ki csak mosolyogtam ezen sine me, de me hozott határozatokat, nem szólaltam volna fel most sem, ha nevem ez ügybe bele nem kevertetik, s ha a valódi tényállás el nem ferdittetik. Nem, mert miután az én lelkészi meghívómban, melyben pedig másnemű lelkészi hivatallal járó kötelezettségek ki vannak téve egyetlenegy szóval sincs érintve ez a kötelezettség. Pedig miután rendes lelkészi állomásból hivattam el, három helyre is meg levén egy időben választva, — ezt mulhatlanul ki kellett volna fejezni a mert én nem is követeltem a lelkészi földön levő tanyai épületeknek tulajdonomba való bocsátását, hanem csak azt, hogy miután az egyház a lelkészi földnek haszonbérszerződése szerint is köteles lett volna az épületekejókarban tartani, 6 éven át azokat sohasem javitattugy, hogy egy részök összeroskadó állapotban van, ja vittassa ki azokat, s én használatra való átadás után kö teles leszek jókarban tartan is változás esetén oly állapot ban, a minőben átvettem, átadni: reám nézve kötelezők nek ezen határozatokat el nem ismertem s nem ismerhetem azokra még a világi törvény sem kötelezhetvén, miután ugy lehet, hogy ezen kötelezettségek előleges követelésével én a mezőtúri lelkészi állomást, habár a gyülekezet iránt, irányomban tanúsított határtalan ragaszkodásáért, erkölcsi kötelezettségben voltam is, el sem fogadtam volna. Én csak fájlalni tudom az egyházmegye s egyházkerület végzését. Nem önző haszonérdekből, hanem azért, mert ha nem lenne többé joga egyes egyháztanácsnak hivatalnokai, vagy azok özvegyei s árvái iránt kegyeletet gyakorlatú, ha ily kegyelet gyakorlása néhány egyén bele nem egyezésére s felfolyamodására oly könynyen megváltoztatható, akkor többé nem lesz fizetésjavitás, nem lesz kegyeleti év, mert egyes ellenségei mindig voltak s lesznek ezentulra is az egyházi hivatalnokoknak, s azok özvegyeinek, árváinak. Az egyházi felsőbbségnek tehát, csekély nézetem szerint, csak örömmel kellene fogadni az ilynemű, fájdalom, ma már úgyis ritka, kegyelet nyivanitását, kivált ha az az egyház minden legkisebb megterheltetése nélkül történik. Ismerve egyházmegyénk újonnan választott esperesét, hiszem, hogy ő vagy az egyházkerület határozata értelmében itt megjelenendő egyházmegyei küldöttség, megismervén a helyi viszonyokat, ily értelemben fog ez ügyben dönteni. M e z ő-T ú r, 1883. május 9. Turgonyi Lajos, reform, lelkész. Gönczy Dániel Nem messze a Tisza bölcsőjétől, a keleti kárpátok tövében kisded falucska áll, melyben a ref lelkipásztori tisztet 40 év óta ernyedetlen buzgalommal teljesíti egy szerény ferfiu, a kinek nincs más ambitiója, mint hivatásszerű feladatának hű megoldása, cselekedeteinek nincs más rugója, mint a kötelességérzet. E férfiú Gönczy Dániel, ki e század első évében Erdélyben született, iskolai tanulmányait a szigeti lyceumban kezdte meg s a debreceni s a sárospataki collegiumban végezte be azokat. Debreceni tanulótársai közül Török Pál püspök és Könyves Tóth Mihály élénken emlékeznek vissza a kifogyhatlan humoru, törhetlen ke-