Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1883 (26. évfolyam, 1-51. szám)

1883-04-29 / 17. szám

a/ok, a kik, ha tevékeny részt vettek a világi élet mozgalmaiban, nem feledkeztek meg egy házuk érdekét is lelkiismerettel munkálni. Jórészben lehet ez igaz; mert a mai realisticus kor emberei közül sokan csakugyan nem akarnak semmit tudni a vallásos érzületről, ennek aztán lehet kifolyása az egyháziatlanság terjedése, de nem az egy háziasság kihalása. Hogy él az, s hogy a Krisztus tudománya a szívekre minden időben hat : ennek fényes bizonyságát adta a n.-szalontai ref. egyházközség a jelen 1883. év folytán. Kezdhetem az egyházias érzület élő voltának bebizonyítását, azon érdeklődés leirasával, a mely a kir. felség által szentesitett, egyházi törvényekben rendelt presbyterium kiegészítése, illetőleg újjáalakítása iránt nyilvánult elannyira, hogy félni lehetett, miszerint a politikai nézeteltérés döntő befolyást fog gyakorolni a választásra. Igaz, hogy ennek ellenkezőjét nem lehet ál- 1 lítani; de mégis nem vált a kérdés megoldása politikai jellegűvé : mert ha kezdetben egy politikai párttól azt lehetett hinni, hogy teljesen a maga embereit juttatja be a presbyíeriumba, nem nézvén, ki méltó azon tisztre: a valóságban nem egészen ugy történt. Ugyanis e párt, — melyről szó van — (a függetlenségi) meghasonlott a jelölendőkre nézve, mert a józan gondolkodás felülkerekedett a politikai elven, mivel érezte azt, hogy az egyház igazgatásában mily nagy szükség van az értelmiség és vagyonos osztály azon tagjaira, kik nincsenek vele egy polit. nézeten, de a kik régebben is benne voltak már a presbyteriumban. Azért ezeket most is jórészben megtisztelte bizalmával. Nem tagadható más oldalról, hogy saját embereik közül is választottak be egyeseket, de a kiktől semmi aron nem tagadható meg az értelmesség. Ugy, hogy a megalakulás után szerencsésnek mondható a valasztás. De — talan azt mondja valaki — az egyháziasságnak ilyen jelét könnyű adni, hanem hol van a tett, mely az egyház iránti buzgóságot és jóérzést legszebben és legmaradandóbban mutatná ? 1 A n.-szalontai ref. egyház tagjai megmutattak, hogy egyházuk iránti buzgóságukban tettekre nézve sem állanak hátrább, mint — a sokat emlegetett boldogidőkben — őseik. Ugyanis ez év második vasárnapján, nem tudni mi okból, a ref. egyház méltóságteljesen emelkedő tornyában levő legnagyobb, körülbelől 17 mázsa érc-sulyú, kellemes zengésű harang megrepedt annyira, hogy teljesen használhatlanná vált. Minden az Úr házát kedvelők, valódi bánatot éreztek használhatlanná vált, — mint mondani szokták — szip szavú harangjok elnémulása felett, a mely oly sokszor hívta őket az Úr hazaba, s oly sokak felett kondult meg gyászosan, mikor egy ker. társunk $

Isten hozzád«-ot mondott e muló világnak. De mint a fecske, ha véletlen dobott kő letöri sárfészke egy részét, azonnal kirepül szétnézendő, hol talál sarat a rés betoldására: ugy híveink is a kár megtörténte után mindnyájan érezték szükségét az azonnali intézkedésnek. Látva az egyház buzgó két rendes lelkésze a kárt; de tudva azt is, hogy a magyar ref. ember különösen temploma és harangjaira még most is büszke, mindenik magáénak tartva azt, mit őseitől s7

ent örökségképen kapott : kétség és remény, de főként Istenbe vetett bizalommal, a helyzet nehézségeinek szem előtt tartása mellett, hozzá is fogtak észszel és tettel egyaránt a munkához, hogy helyre állítsák a kárt. Mindenekelőtt szükségessé vált annak megtudása, ha vájjon miként lenne lehető annak helyreállítása, vagyis használhatóvá tétele ? E végből Szél Kálmán lelkész ur, az előleges intézkedések megtétele végett Thury János budapesti harangfelszerelőt, a Pozdech cég képviselőjét, szólitá fel levélileg ; ki lejövén, megállapitá, hogy itt segíteni, csakis az újraöntéssel lehet, a mi pedig tetemes, egy ezer forintnál nagyobb összeget igényel. Minthogy pedig a ref. egyháznak eddig meglevő három harangja külön-külön, mindenik kellemes zengésű, de együttesen összevágó (consonáns) nem volt: most a nagy harang elromlása miatt, illetőleg annak ujjá öntése alkalmával nem lehetett figyelmen kivül hagyni azt, hogy uj harang közbeöntésével, ennek oly hang adassék, a mely a másik kettővel összhangzó legyen. De minthogy a vizsgálat után kitűnt, hogy a két ép harang közül a kisebbiknek hangja, a hangsorok elnevezésében megállapított ép hangok közt föl nem található, (mert a h. és c. közt egy meghatározatlan hang) s igy az nem használható a végre, hogy a zenei összhangba beillesztethessék; mivel a középső tökéletes b. hangot ad ki; de meg az előbb említett kis harang a város terjedelméhez képest nagyon is kicsiny: ezokáért felhívta Szél Kálmán lelkész Thury Jánost, hogy készítene egy oly tervet és költségvetést, mely szerint a mostani közép harang, mely ép hangú, lenne kis harang, s ehez képest az újonnan öntendő két harang összhangzó legyen. A terv el is készült; e szerint öntetnék egy 22 mázsás esz-hangu, egy 12 mázsás geszhangú harang a mostani Z>-hangu haranghoz, s így a három együtt: esz, gesz, b. moll hangnembeli összhangot adna ki, s alájok vassin-ál'vany tétetnék. Ámde a terv felette költséges az 5000 frtot meghaladó volt, a mely összeg ugyan 3500 frtra apadt, a nagy elhasadt, és a kis ép harang érc, és a felszerelések vas értéke által. De ez is sok, végetlen sok ott, a hol körülbelül 400 forint áll rendelkezés alatt e célra. Bár ez kissé leverő volt, de a híveitől szeretett két buzgó lelkész mégis nem csüggedett, bízott a szent ügyben. Azért hát Nagy Sándor egyik lelkész kitűnő szónoklatával, — melyben kifejti, hogy a jókedvű adakozót megáldja Isten, — közadakozásra hívja fel a híveket; adjon a szegény, a kevésből keveset, a ki tehetős, a többől többet, intvén őket, hogy »mindenekkel jól tegyetek, kiváltképen pedig a mi hitünk cselédivel. (Gal. 6. 10.) Igen 1 közadakozásból óhajtották ama nagy összeget megnyerni, és nem kivetésből. A mint elhangzottak a pásztori szavak a szószék-