Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1883 (26. évfolyam, 1-51. szám)
1883-04-08 / 14. szám
Ezen hírre, meg a háromszori harangozásra lett nagyszámú-templomi közönségünk s 25 frt 95 kr. önkényt a papi lakra hozott adományunk, s még azon Ígéret, hogy uj után bejáratják érdekünkben a községet gyűjtés végett. Itt jött az a gondolatom, vagyis érlelődött meg bennem az a gondolat, hogy templomszentelésünk alkalmára egy bazárt is rendezünk otthon N.-Becskereken, mely számára való munka készítésére a nt. lelkész űr kedves s szép házi munkákat dolgozó leányát is felkértem, mit ő a nemes cél iránt való tekintetből a legnagyobb készséggel ígért meg számunkra. 1883. március 2-an Kajdacsról N.-Doroghra mentem, hogy ott vasárnap prédikálhassak. Prédikáltam is s a gyülekezetnek önként a papi lakra hozott adománya tett 62 frt 56 krt. N.-Doroghról márc 5-én Madocsára mentem, hol 6 an prédikálva, a gyülekezetnek önkényt a papi lakra hozott adománya tett 95 frt 74 krt. Madocsái ól március 6-án Bölcskére menve, Bölcskén prédikálva, még az nap 96 frt 72 krt. hozott hozzám a jó bölcskei nép. Ezzel bevégeztem ez idei 2-ik körutam. Ezen szép eredményért, a melylyel a jó Isten e járásom megáldotta, valóban nem tudok Istennek eléggé hálás fia lenni s nem tudom az adakozóknak, különösen pedig lelkésztársaimnak eléggé megköszönni szíves jóságukat s érdekünkben egész benső odaadással fáradozó nemes buzgalmukat. Én csak erőtelen ajakkal mondok dicséretet ezért neked, jó Atyám, s gyenge szavakkal köszönetet önöknek, nemes adakozók s szeretve tisztelt lelkipásztor urak. A köszönet mellett leljék majd egykor nemes fáradozásaiknak megfelelő jutalmát abban, hogy ha egyszer a nagybecskereki egyházi épületek állanak s hirdetik itt Isten dicsőségét s a magyar reformátusoknok adakozó, testvéreiken, hozzájok tartozóikon segiteni vágyó nemes lelkületét, mondom, leljék örömöket abban, hogy elmondhassák : ,Isten után ez az én munkálkodásomnak is eredménye.* Sza lay József. KÜLFÖLD Huszárjaink Csernovicban. Húsvét első napján estve, az éji vonaton Csernovicba mentem, hogy a második ünnepen, missziómat az ott fekvő huszárezred közt is teljesítsem. Pontban 8 órakor, trombitaszó mellett, élükön a tisztikarral, bevonultak bihari ifjaink mintegy háromszázán, a német evangyelikus atyafiak ékes templomába. S alant a huszárok töltötték be a padokat. A karzatok a helybeli nagy közönséggel teltek meg. Eélkilenc órakor vette kezdetét a kultusz. A prédikációt a tábornok ur is végig hallgatta, s látszott az egész közönség arcán ama teljes meghatottság, melyet az Ige hatalma, reformált kultuszunk egyszerűsége mellett is a lelkekre gyakorol ni képes. Szem és fül vala mindenki, főleg midón záradékul, a helyi viszonyok tekintetbe vételével, e következőket szóltam : »Keresztyén bajnokok, vitézlő honfitársaim! Nem titkolhatom el mily örömmel vettem, cs. k. katonai felsőbbségtek csekély személyemhez küldött szép levelét, legyen üdvözölt általam, itt erről a szent helyről is, ama fegyveres bar és mégis vallásos fennhatóság. Hogy alkalmat adott nekem ez idegen földön : az én felséges uramnak, a magyar királynak, tábori büszkeségei, magyar | katonái előtt, az örökélet beszédét hirdetni. S az örökidvesség jegyeit és pecséteit nekik is kiszolgáltatni. Bocsássatok meg, ha terhes gondjaim közt épen a ti legszegényebb, legárvább testvéreitek hazavihetése körül fáradozva, mindezt csakis futtában tehetem. Ti tudjátok, mennyi ellensége, bántalmazója van a magyarnak, még saját hazájában is. Annál fájóbb szívvel vennék otthon a hírt, ha vitéz fiaink a külföldön : nem Dávid, hanem Góliát példáját követnék. S afféle filiszteusi képeskedéssel akarnák: régi dicsőségünk éji homályát oszlatni. A hit és az erkölcs élesítse tehát fegyvereiteket s az lelkesítsen titeket, mint az Ur ama fölkent bajnokát. S mint Mária Terézia harcosait lelkesité — a ti ősapáitokat, vitézlő honfitársaim, — akik előtt nem csak a drága hazában, de a haza határain túl is: kalapot emelt a világ. így erősít és bátorít az örökélet eszméje, így lesztek a magyar ember szentháromságának, az isten, haza és király örökös dicsőségének győzhetetlen bajnokai. S igy mondhatjátok el majdan, a félelmek királyával, a zord halállal szemben is: »Hol vagyon halál, a te diadalmad, koporsó a te fulánkod ? Az istennek legyen hála, a ki adott nekünk diadalmat, a mi urunk Jézus Krisztus által! ámen.® Az ágenda felolvasásakor, a szokott három kérdésnél, vitéz fiainkat felbíva minden pont után : mondjátok hallható szóval és értelmes hangon, én hiszem és vallom :8 a hadúr papserege oly gyönyörű taktusokban telelt, s altalában az egész szertartást oly buzgósággal fogadta, hogy a német atyafiak az isteni tisztelet után is : nem győzték eléggé magasztalni. Sőt részemről is be kell vallanom, hogy szebb seregnek még soha nem osztottam urvacsorát. Szolgálatom végeztével az ezredes ur s a többi tiszt urak: hozzám jöttek s kezet fogtak velem, jelentve az ige hirdetése után eltávozott tábornok ur azon óhajtását, hogy pár szóra találkozzam vele. Fölkerestem, amint különben is fölkeresni szándékoztam s miután a vitéz tábornok ur, igénytelen szolgalatommali megelégedését melegen kifejezte : nagy örömére vált, azt hallani tőlem, hogy miután minden lovasságát Csernowicba nem koncentrálhatta, mihelyest magas vendégünk here. Odescalchi Arthur Magyarországba visszatér, a többi állomásokon fekvő református katonaságra nézve is rende'kezésére állok. E derék huszárjainkat, mint jobbára Biharmegye reménydús sarjadékait, élénken jellemzi a következő jelenet. Frónius József csernovici lutheránus lelkészatyankfia, nem régiben egy beteg huszárhoz hivatott az úrvacsora feladása végett. A lutheránus egyházfi, lelkészét nem is kérdezve, magával vitte a keresztet is. Oda tolja a beteg elébe. És a huszár — hogy ekkor se tagadja meg magát — kinyújtja mind a két kezét s nagyot kiált a jámbor németre : s vidd el, mert azonnal agyon ütlek vele.1 1 A lelkész mindenkép ki akarta engesztelni, hogy hadd menjen hát a kereszt, csak őt hallgassa meg, hizsen ő testvére, igen közel hitrokona. s Eredj, menj. takarodj te is, nekem te se kellesz* — felelt a falfelé fordult huszár, és harmad nap múlva meghalt. A jelenetnek tanúi tartózkodva keresték fel az elutasított lelkészt. És a derék lelkész felelt: épen azt becsülöm benne s épen azért méltó, hogy kész szívvel tegyek tisztességet neki, mert halála óráján is megmutatta, hogy igazi kálvinista huszár. Andrásfalva, 1883. márc. 28. Tomka Károly
