Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1883 (26. évfolyam, 1-51. szám)

1883-04-08 / 14. szám

Nem a mi emberünk, sohasem volt kóser, Nála kálvinistább Trefort avagy Pauler. Tömérdek vétkeit bocsássa meg Isten. De kegyelmet többé sohase nyer itten ! Sajnállak, amice, — nem segíthetsz ezen : Nem vagy qualifikált, nem tied Debrecen !« Szörnyen elámultam, hallva e beszédet, S ott hagytam azonnal szó nélkül a székel ! Nem tetszett énnekem a furcsa aróma , . . Be rettenetes vagy, kálvinista Róma ! És haza ballagtam e nagy kudarc után . . No. nem pályázok én sehová ezután ! Magam cégérezni nem engedem biz én. Inkább itt tengődöm mind a sírig Litkén. Csúf qualifikatió ! vinné el a kánya! Mint hitvány rekrutát a papot ugy hányja. Még csak az hiányzott, hogy levetkőztessen S mint ripők suhancot padlón hentergessen : »Hadd Iám a májadat, hadd lám a zúzádat! »Untauglich«, mehetsz, vedd a sátorfádat! Hát illik mihozzánk ily visitátió ? S nincs ennél okosabb qualificátió ? Például : ha adunk titkos szavazatot: Mi osztályba teszszük e vagy ama papot ? Azután — hah, megállj! dicső eszmém támadt! Megaranyozhatod bátran érte számat ! Mivel ez uj pohár épen azért termett, Hogy megjutalmazza az igaz éredmet; Az dönti el pedig az érdemnek sorját: Ki meddig szolgálta Tihanyt, vagy Somorját: Ugyan addig legyen egy jó zsiros fárán. S igy nyerjen jutalmat nehéz kereszt árán-Első sorban tehát, hires nyelvész, Áron Halasról ide jösz, még ezen a nyáron. Erted az arabot; de tótul és rácul Szintén megtanulsz itt majd a — gombócátul. Üveges hintódba ezután én ülök. En a sanskrit nyelvnek aztán neki dűlök. Te meg bizonyosan egy nj világnyelvet Teremtesz azalatt, mig az időd eltelt. Kemjnsz Tamás, ki ott Yásárhelyütt henyélsz. Gergely után mindjárt Tihanynyal megcserélsz ; Látva s erezve itt e helynek szépségit: Gyönyörűn megírnád »Krisztus szenvedésig Dobos, Fördős, Filó ! ide azt a pipát 1 Ti a kukorica-tractusba mentek át. Debrecen papjai, ki Bukovinába! Török onnan Pestről, el, Girgáciába! Ez vőn' az igazság! ... no de már bezárom A viszonlátásig — magamat ajánlom ! Koinjdty Gedeon. Exempla trahunt. Az utolsó időben igen gyakran hangsulyoztatott a vallás-erkölcsi élet hanyatlása. A lapokban az okokra is rámutattak, melyek e szomorú tünemény előidézésére alkalmul szolgálnak. Egy ilyen, véleményem szerint fontos okra én is akarok figyelmeztetni, annál inkább, mert azt tudtommal még senki föl nem hozta. Köztudomású dolog, hogy a nép nem annyira gondolatok és elvek, mint inkább példák után indul és életszokásait azok k

szerint rendezi. Ez áll a vallás-erkölcsi életre nézve is. Itt is különösen a míveltek, a tudósok, az előkelők, általában a kimagasló alakokra néz, és jaj a szegény népnek, ha azok a vallás-erkölcsi élettől elpártolván, a vallástalanság és erkölcstelenség élő példáivá fajultak, mint ilyenek bizonyosan megmételyezik a legegészségesebb népéletet is. Voltak idők, hol a társaság érintett jobb elemei, minden más kitüntetésök mellett is a vallás szentélyét tiszteletben tartották, a tiszta, szeplőtlen erkölcsöt legékesebb díszöknek vallották. Keppler a természeti tudományt, különösen a csillagászatot egész uj útra terelte, s élete utolsó lehelleteig kegyes, istenfélő volt, utolsó órájában igy nyilatkozván : „Teremtőm és Uram, műveid dicsőségét az embereknek annyira nyilvánítottam, mennyire véges szellemem véghetetlenségedet képes volt felfogni. Hol valamit mondtam, mi hozzád nem méltó, vagy saját hirnevem után törekedtem volna, bocsásd meg nekem kegyelmesen.* Fichte mély bölcsészete is, az istent, a vallás éltető elvét hirdette, állítván: „Istent akarsz nézni? Ne keresd őt a felhőkön túl. Mindenütt találhatod, ahol te vagy. Tekintsd meg az öveinek életét és őt is megpillantod ; vesd magadat alá ő neki és kebledben találod.® Még az államférfi és iró, Lamartine sem vált el istenétől e szavakban : „Egy lelkiismeret isten nélkül egy ítélőszék bíró nélkül. A lelkiismeret világossága nem más, o ö ' mint az isten eszméjének visszatükrözése az ember lelkében. Oltsd el az istenbeni hitet és éjszaka lesz az emberi lélekben.® Eötvös, gondolataiban épen a vezérférfiaknak legnélkülözhetlenebb sajátságául mondja a vallást így nyilatkozván: „Épen a legkitűnőbb emberek leginkább szorulnak a vallásra, mert legélénkebben érzik emberi eszünk szűk korlátait.® Nem tagadhatni, hol a természettudós, a bölcsész, az államférfi, a költő összehatnak, hogy a vallás-erkölcsi eszményeket és életfeltételeket ápolják és gyakorlatilag is érvényesítsék, ott a társaság és a nép is ily szellemben fog neveltetni, élni és halni. Nem akarom kutatni milyen irányban haladnak ma tudományaink. De ugy látszik, mindinkább kibontakoznak a vallás, az eszmény és erkölcsiség iránti kegyelet légköréből, ha Darwin után nem indulva is, egyenesen hadat nem üzennek a szellem országa e legfőbb jószágainak, legszebb díszeinek. Én csak gyakorlati tudósainkra, és szakembereinkre hivatkozom, kik valamely- akadémiától vagy egyetemtől elbúcsúzván, haza kerülnek, a községben mindenféle állásban és hivatalban alkalmaztatnak és a néppel száz meg száz viszonyban érintkeznek. Tisztelet, becsület a kivételeknek, de azok a fiatal emberek ritkán az egyháziasság, a vallásosság és az abból származó gyöngédebb erkölcsiségnek barátjai. Örülhet az ember, ha ily szellemi javak iránt közömbösök, de gyakran nyilt háborút üzennek azoknak. Mindennapiak az utóbbi esetben ily phrasisok : „Minden vallás babona, az egyik nagyobb, a másik kisebb mértékben. Az erkölcsi törvény csak ábrány, én azt teszem, mi nekem kellemes és hasznos és mit a világi törvénynyel összeférhetőnek tartok. A templom papjával együtt elavult intézmény,