Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1883 (26. évfolyam, 1-51. szám)

1883-03-18 / 11. szám

iskolát építtetni, összehordták hozzá a követ s az azóta mind porrá vált ott egy rakásra, még most sincs uj iskola, egész indignacióval utasítja vissza a qualifikációt . . ,Ki lesz oly merész, hogyjfellép biróúl, ítéletet mondani paptársai fölött? mi mindnyájan Krisztus szolgái, egyenlők vagyunk az Úrban . . . minden lelkész első osztályú pap, nincs különbség Péter és Pál közt* . . . Ugy tartom, hogy István barátunk baloldalán ott mozog Cicero. Hát még az Áron bácsi.! káplán fia van. Hallod, mily enthusiasmussal órái, lamentál azon méltánytalanság ellen, mely a segédlelkészeket negyedik osztályba helyezi . . Á Viktor öcs pedig, ki még csak egy év óta van farán ; de már tüzet raktak alája: kézzel-lábbal protestál a 6 évi szolgálati minimum ellen. Oh ti kicsiny és nagy Cicerók! O szerencsétlen qualificatió ! mily tömérdek apró-cseprő érdekbe ütközöl te ! Dictum factum, kibeszéltük magunkat. Az a javaslat senkinek sem volt inyére. Megbiztunk titkos szavazat utján, 6 atyafit (3 pap, a többi világ), hogy készítsenek olyan javaslatot, a mely mindenkinek tessék. Ha nem tetszik (a mi valószínű), akkor azt is elvetjük, és mind a 28-án külön-külön javaslatot adunk be a kerületre. Válogathat benne. Szeretném tudni, miként, mi elvek szerint jártak el többi megyeink De tudtommal itt, a dunántúli kerületben mi vagyunk az elsők, kik már beleharaptunk az almába. Nagyon savanyú izű. Nem is jártak jó idők megérleléséhez. Legtöbb paptársunk csak a mult héten kapta meg az egyházi tervényeket, melynek létezését csak hírből tudta ; a minősítés felett a zöldasztalnál vagy a sajtó utján folyt gyér eszmecseréket pedig alig ösmerte 4—5 atyafi. Ez volt az egyik ok, hogy aztán hallottunk tarkanál-tarkább beszédeket s elnapoltuk az ügyet, hogy elmélkedhessünk felette pünköst haváig. Barsi Tamás. KÜLFÖLD Két levél Bukovinából. Szerkesztő úr ! Két levéllel kivánom ez úttal, külföldi pályafutásom oly sokáig híven kisérő angyalát, magyar protestáns egyházunk amaz országos közlönyét, mely szerkesztése alatt megjelenik, s melynek folyó évi első felére, fájdalom csakis a mai posta utalványon küldhettem be 5 ftot, nagyalázatosan megtisztelni.*) Reménylem, hogy az illetők nemes szerénysége nem leszen sértve az által, ha miután ő hozzájok már a tegnapi postán elküldöttem : a nyilvánosság terén is — nem a végett, a ki irja, hanem azok példás buzgalma iránti tiszteletből, a kiknek irva van — illendőnek és méltónak vélem, bárha tollam gyengesége tartózkodóvá tesz, bemutatni két levelet. Főtisztelendő és nagyságos Révész Bálint püspök s kir. tanácsos urnák Debrecenben ! Épen akkor vettem váratlan tartalmú s minden tekintetben drága értékű levelét, midőn Nagy György kormánybiztos urnák magyarországi küldöttje hozzánk érkezett s szerény hajlékomba szállott, azótától mind e mai napig, szegény és elnyomott népünk érdekében, szakadatlan táviratozások és levélváltások foglaltak el. Csak ma, midőn a küldött ur közülünk Hadikfalvára és a többi magyar községekbe *) Az 5 frtot visszaküldtük és a lapot elindítottuk részére. Szerk. teszi kirándulásait: vehetek kissé szabadabb és nyugodtabb lélegzetet. Ez az oka, hogy ennyire késtem, a tisztelettel ide zárt nyugta elkészítésével s leirhatlan érzelmeim fellángolásának némi kifejezésével. 110 forint egy idegen és sanyarú földön, hol még azok is a lelkésztől várnak kenyeret, a kiktől a lelkész várná a magáét; s a kikért a lelkész — minden családi öröme és nyugalma feláldozásával — inkább uzsorások körme közé veti magat, hogysem különben is nehéz terheiket még nehezebbekké tegye : ily körülmények közt oly kegyes adomány s épen akkor, midőn a miatt aggódunk, hogy télviz idején érkezett kedves vendégünk : legalább a papi háznál ne lásson minden szükséget — ha nem egyenesen az isten kezéből, minden bizonynyal az isten sugallatából adatott. Es midőn ez isteni sugallat, főpásztori kegyes ajkakról tolmácsoltatva, a debreceni reformált egyháztanács tisztes gyűlésében oly áldott visszhangra talált, hogy a gyűlésileg megszavazott 50 forint, az egyháztanácsnak felbuzdult tagjai által, adakozás utján nyomban a gyűlés színhelyén, még 60 frttal koronáztatott : ezt a kitüntetést oly fényes egyháztanácstól, se nem vártam, se nem érdemeltem. És ezt púszta szóval sohase köszönhetem meg. Hanem ama nemes és nagylelkű egyháztanács előtt: legyen kegyes tolmácsolni főt. nagyságod, ily váratlan szerencséhez nem szokott lelkemnek rendkívüli megilletődését. Mert kegyes adományával a fenn tisztelt egyháztanács, sőt annak különösen is felbuzdult tagjai megkönnyebbítették nekem ama nehéz munkát, mit életfeladatomúl tűztem ki magamnak. Hogy nemzetünk őstörzsének e letört gallyait — e jobb sorsra érdemes népünket — melynek ez idegen földön az élő istenen kivül igazán nincs egyéb pártfogója; s hosszas szenvedése, elnyomattatása, örökös csalódása után, maga magának is ellensége lett már: a testi és lelki nyomorúságból megmentsem s mint eddig, ugy ezentúl is gyengeségeit kiméivé, hűséges pásztora legyek. Józseffalva Nehémiássának, Drusbáczky plébános urnák a kinek nevével nem kis meglepetésemre, a főpásztori levélnek legelején találkozám s a ki tudtom nélkül nemcsak, hogy a püspök úrhoz folyamodott értem, sőt midőn gyermekeimet kénytelen voltam az őszszel az iskolából kivenni: a maga költségén Radautzra vitette, hogy súlyos gondjaim között, ők se veszítsék az évet — semmi esetre sem muUsztandom el, legforróbb köszönetemet és hálámat kifejezni. A mint nem mulasztám az erdélyi méltóságos igazgató tanácsnál is, a melynek legváratlanabb kegyes megemlékezése magyarországi utamból, midőn épen megérkeztem, s családomat minden költség nélkül hagyva, asztalomon 30 frttal lepett meg — csak most értem immár, honnan eredt ! s győződjék meg a püspök ur, hogyha szabad még a szegény kálvinista lelkésznek is becsvágygyal bírnia: legnagyobb ámbicióm az, hogy papi hivatasomnak betöltése mellett még a katholikus lelkésztársaktól is, elismerést s becsületet nyerjek. Az isten áldja meg a tisztelt egyháztanácsot, a magyar kálvinistaság e legéberebb őrszemét, s különö sen annak gyöngéd érzelmekben gazdag és páratlan főpásztorát. Hogy mint ama presbyteii gyűlés nagylelkű tagjait, kenetteljes szavaival minél több lelkeket lángolásra gyújtva a hazában : hívei nagy seregébe olvadhasson a nyájával együtt, Andrásfalva Bukovinában, márc. 1. 1883, legalázatosabb szolgája: Tomha Károly.