Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1883 (26. évfolyam, 1-51. szám)

1883-01-07 / 1. szám

ugyancsak megviselt, — a dunántúli helv. bitv kerület által én állíttattam, hogy vezetném azt ugy, mint kül­földi testvéreink, kik a bel- és külmissió mezején oly szép sikert mutatnak fel. Hogy mit rejt a jövendő, azt nem tudjuk, de azt az eddigi szép és kedves tapasztalatok után merem ál­lítani, hogy — ha még a daruvári magyar református templom is felépülend — az az egyén, ki slavon mis­sióra gondolt, célt egyáltalában nem tévesztett ; mert hogy lelki örömmel gyülekezik a magyar lakosság olyan központra, hol magyar templomot lát, magyar éneket és beszédet hall, az is bizonyos. Csak az az egy baj, hogy az a daruvári templom gen nehezen akar felépülni, pedig mig az fel nem épül, addig a slavoniai magyarságnak Pozsegamegye nyugoti felében élő része veszélynek néz elébe. Én 1881 szept. 4-dike óta, mikor kibocsáttattam, viselem és hoidom lelkemen a brekinszkaiák és daruváriak lelki gondozását, ez idő óta dolgozom is teljes erőmből fáradhatatlanul az Urnák ez igen is elhanyagolt szöllőskerteiben, hogy valamikép összeszedjem szétszórtan élő drága csontain­kat. Jó lélekkel mondhatom, hogy e munkámban, mely felette terhes, híveink közül számosan segédkezet nyúj­tanak, kik már leutazásomkor is örömteljes kebellel, és tárt karokkal fogadtak : de viszont vannak, kik nemcsak a szellemi, de az anyagi tamogatást is megtámadják vagy megvonják, s csak számra nézve léteznek az egy­házra nézve. Ennek azonban — mint már néhány példa bizonyítja — a szellemi gondozás hiánya volt az oka, melynek elhanyagolásával én egyedül az eddigi vezető­ket (kivéve az egy V. B. lelkész urat, ki maradandó emléket emelt magának a pozsegamegyei magyarok szi­vében) vádolom, kik — mint a b. somogyi egyházme­gyei küldöttek időnkénti bejegyzései is tanusitjak, midőn a szellemi oktatást elhanyagolták, a slavon missióra éven­ként kapni szokott kegyadományokkal is könyelmüen bántak. Rossz lábon állott a slavon missio ügye, midőn én annak harcosává, illetve vezetőjévé lettem s valóban gondolkozóba ejtett a halmaz teendő, mely reám vára­kozott. Igaz ugyan, hogy Brekinszka már olyan rende­zett forma egyház volt, de a nép nagy része mégsem tudott arról, sem a lelkészt nem ismerte, s viszont a lel­kész népéről nem tudott sokat, voltak olyanok, kikről épen semmit sem. E bizonytalan állapot — a mint Da­ruvárott és Brekinszkán hivatalos beigtatásom megtörtént, — szülte nálam az első missiói utazás eszméjét, mely eszme mult év október-november havában meg is teste­sült, a mennyiben október hóban Brekinszkáról kiindulva bejártam mindazon helyeket — szamra io — melyek mint központhoz Brekinszkához, illetőleg Brekinszka leié gravitálnak s kitűnt, hogy a brekinszkai helv. hitv. egy­ház nem 370 lelket — mit én átvettem — hanem igenis 5o6-ot számlál, kik közül 461 református, 44 lutherá­nus ; nemzetiségre pedig 483 magyar, 19 cseh, 4 né­met; az eg.észből 314 urvacsorával él s 78 iskolaköteles. Midőn a brekinszkai egyhazzal ti sztában voltam, jött a daruvári, s ottani missiói utazásomat novemberben . végeztem, s munkám eredménye mutatja, hogy a daru­vári egyház nem 290, hanem igenis 525 lelket számlál, kik közül 421 református, 104 lutheránus ; nemzetiségre nézve pedig 321 magyar, 196 cseh, 8 német: áz egész­ből 362 urvacsorával él s 79 iskolaköteles. Vagyis ösz­szesen a daruvári és brekinszkai egyházakban van 1031 lélek, ebből 883 református, 148 lutheránus; nemzeti­ségre nézve 804 magyar, 215 cseh és 12 német, az 1031 lélek közül 676 urvacsorával él s I 57 iskolaköteles. A fennebbi örvendetes tapasztass után először Brekinszkara, majd Daruvárra népgyűlést hivtam össze s mindegyik gyülekezetben 12 —12 presbytert választat­tam, kik 24 különböző helyen mint vénei az egyháznak már is sikerrel munkálkodnak s nagyban segédkeznek feladatom megoldásában. Hogy missióutam nem volt hiába való, a felől legjobban az adventi, karácsoni és újévi ünnepeken győződtem meg, melyek életemnek leg­szebb ünnepnapjai valának. Valóban, ha van lelkész, ki édes megnyugvással tekinthet vissza a mult év, de különösen december hó lefolyására, ugy én vagyok az ; ha van lelkész, kinek a karácsonyi angyali ének örömöt hirdetett, ugy én va­gyok az, ki 300—400 magyar ajkáról hallottam elhang­zani eme szivet-lelket gyönyörködtető karácsoni éne­ket : » Örvendjetek keresztyének, nyíljatok mey nyelvek és szivek stb.* Az ünnepek nagyrészét lakhelyemen, Brekinszkán töltöttem, de tartottam istenitiszteletet karácsony más­napján délután Daruváron, s újév délután Uljanikban is. A két helyen és Brekinszkán karácsonykor és újévkor jelen voit közel 800 lélek, s urvacsorával élt 225, kik közül 1 78 magyar, 47 cseh református s 6 lutheránus volt. Megjegyzendő, hogy lutheránus atyankfiai, hacsak elkerülhetik, sem templomunkba, sem urvacsorahoz nem jönnek, pedig a kenyér helyett ostyát adok; de annál nagyobb számmal jönnek a magyar r. kathohkus atya­fiak, kik közül sokan még az adózás alul sem vonják ki magokat, noha az illető r. katli. lelkésznek is kötelessé­gük fizetni. Hogy miért idegenkednek lutheránus atyánkfiai, nem tudni, de hogy egy csepp szeretettel sem viseltet­nek irányunkban, azt fájdalmasan tapasztaljuk és látjuk is. Antunovdc és Hrastovdc az ő központjaik e vidéken. Előbbinek 5 hónapon keresztül nem volt tanilója, kinek pedig vasárnaponként isteni tiszteletet kellett volna tar­tani ; de azért én soha, soha nem láttam egy antuno­váci embert sem templomunkban, noha a távolság csak egy óra : mi több, még a kik falunkban laknak, sem igen jönnek hozzánk, de sőt oly megvetőleg néznek re­ánk, mint valami ellenségeikre. Hátha tervük valósul: vagy tóttá, vagy horváttá, vagy németté kell lennünk, de nemzetiségünket minden esetre meg kell tagadnunk. Hogy mi a tervük a Hor­vátországban élő lutheránus testvéreknek, azt én nem szellőztetem, eléggé reámutat arra a zágrábi memoian-

Next

/
Thumbnails
Contents