Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1883 (26. évfolyam, 1-51. szám)

1883-01-07 / 1. szám

ugyancsak megviselt, — a dunántúli helv. bitv kerület által én állíttattam, hogy vezetném azt ugy, mint külföldi testvéreink, kik a bel- és külmissió mezején oly szép sikert mutatnak fel. Hogy mit rejt a jövendő, azt nem tudjuk, de azt az eddigi szép és kedves tapasztalatok után merem állítani, hogy — ha még a daruvári magyar református templom is felépülend — az az egyén, ki slavon missióra gondolt, célt egyáltalában nem tévesztett ; mert hogy lelki örömmel gyülekezik a magyar lakosság olyan központra, hol magyar templomot lát, magyar éneket és beszédet hall, az is bizonyos. Csak az az egy baj, hogy az a daruvári templom gen nehezen akar felépülni, pedig mig az fel nem épül, addig a slavoniai magyarságnak Pozsegamegye nyugoti felében élő része veszélynek néz elébe. Én 1881 szept. 4-dike óta, mikor kibocsáttattam, viselem és hoidom lelkemen a brekinszkaiák és daruváriak lelki gondozását, ez idő óta dolgozom is teljes erőmből fáradhatatlanul az Urnák ez igen is elhanyagolt szöllőskerteiben, hogy valamikép összeszedjem szétszórtan élő drága csontainkat. Jó lélekkel mondhatom, hogy e munkámban, mely felette terhes, híveink közül számosan segédkezet nyújtanak, kik már leutazásomkor is örömteljes kebellel, és tárt karokkal fogadtak : de viszont vannak, kik nemcsak a szellemi, de az anyagi tamogatást is megtámadják vagy megvonják, s csak számra nézve léteznek az egyházra nézve. Ennek azonban — mint már néhány példa bizonyítja — a szellemi gondozás hiánya volt az oka, melynek elhanyagolásával én egyedül az eddigi vezetőket (kivéve az egy V. B. lelkész urat, ki maradandó emléket emelt magának a pozsegamegyei magyarok szivében) vádolom, kik — mint a b. somogyi egyházmegyei küldöttek időnkénti bejegyzései is tanusitjak, midőn a szellemi oktatást elhanyagolták, a slavon missióra évenként kapni szokott kegyadományokkal is könyelmüen bántak. Rossz lábon állott a slavon missio ügye, midőn én annak harcosává, illetve vezetőjévé lettem s valóban gondolkozóba ejtett a halmaz teendő, mely reám várakozott. Igaz ugyan, hogy Brekinszka már olyan rendezett forma egyház volt, de a nép nagy része mégsem tudott arról, sem a lelkészt nem ismerte, s viszont a lelkész népéről nem tudott sokat, voltak olyanok, kikről épen semmit sem. E bizonytalan állapot — a mint Daruvárott és Brekinszkán hivatalos beigtatásom megtörtént, — szülte nálam az első missiói utazás eszméjét, mely eszme mult év október-november havában meg is testesült, a mennyiben október hóban Brekinszkáról kiindulva bejártam mindazon helyeket — szamra io — melyek mint központhoz Brekinszkához, illetőleg Brekinszka leié gravitálnak s kitűnt, hogy a brekinszkai helv. hitv. egyház nem 370 lelket — mit én átvettem — hanem igenis 5o6-ot számlál, kik közül 461 református, 44 lutheránus ; nemzetiségre pedig 483 magyar, 19 cseh, 4 német; az eg.észből 314 urvacsorával él s 78 iskolaköteles. Midőn a brekinszkai egyhazzal ti sztában voltam, jött a daruvári, s ottani missiói utazásomat novemberben . végeztem, s munkám eredménye mutatja, hogy a daruvári egyház nem 290, hanem igenis 525 lelket számlál, kik közül 421 református, 104 lutheránus ; nemzetiségre nézve pedig 321 magyar, 196 cseh, 8 német: áz egészből 362 urvacsorával él s 79 iskolaköteles. Vagyis öszszesen a daruvári és brekinszkai egyházakban van 1031 lélek, ebből 883 református, 148 lutheránus; nemzetiségre nézve 804 magyar, 215 cseh és 12 német, az 1031 lélek közül 676 urvacsorával él s I 57 iskolaköteles. A fennebbi örvendetes tapasztass után először Brekinszkara, majd Daruvárra népgyűlést hivtam össze s mindegyik gyülekezetben 12 —12 presbytert választattam, kik 24 különböző helyen mint vénei az egyháznak már is sikerrel munkálkodnak s nagyban segédkeznek feladatom megoldásában. Hogy missióutam nem volt hiába való, a felől legjobban az adventi, karácsoni és újévi ünnepeken győződtem meg, melyek életemnek legszebb ünnepnapjai valának. Valóban, ha van lelkész, ki édes megnyugvással tekinthet vissza a mult év, de különösen december hó lefolyására, ugy én vagyok az ; ha van lelkész, kinek a karácsonyi angyali ének örömöt hirdetett, ugy én vagyok az, ki 300—400 magyar ajkáról hallottam elhangzani eme szivet-lelket gyönyörködtető karácsoni éneket : » Örvendjetek keresztyének, nyíljatok mey nyelvek és szivek stb.* Az ünnepek nagyrészét lakhelyemen, Brekinszkán töltöttem, de tartottam istenitiszteletet karácsony másnapján délután Daruváron, s újév délután Uljanikban is. A két helyen és Brekinszkán karácsonykor és újévkor jelen voit közel 800 lélek, s urvacsorával élt 225, kik közül 1 78 magyar, 47 cseh református s 6 lutheránus volt. Megjegyzendő, hogy lutheránus atyankfiai, hacsak elkerülhetik, sem templomunkba, sem urvacsorahoz nem jönnek, pedig a kenyér helyett ostyát adok; de annál nagyobb számmal jönnek a magyar r. kathohkus atyafiak, kik közül sokan még az adózás alul sem vonják ki magokat, noha az illető r. katli. lelkésznek is kötelességük fizetni. Hogy miért idegenkednek lutheránus atyánkfiai, nem tudni, de hogy egy csepp szeretettel sem viseltetnek irányunkban, azt fájdalmasan tapasztaljuk és látjuk is. Antunovdc és Hrastovdc az ő központjaik e vidéken. Előbbinek 5 hónapon keresztül nem volt tanilója, kinek pedig vasárnaponként isteni tiszteletet kellett volna tartani ; de azért én soha, soha nem láttam egy antunováci embert sem templomunkban, noha a távolság csak egy óra : mi több, még a kik falunkban laknak, sem igen jönnek hozzánk, de sőt oly megvetőleg néznek reánk, mint valami ellenségeikre. Hátha tervük valósul: vagy tóttá, vagy horváttá, vagy németté kell lennünk, de nemzetiségünket minden esetre meg kell tagadnunk. Hogy mi a tervük a Horvátországban élő lutheránus testvéreknek, azt én nem szellőztetem, eléggé reámutat arra a zágrábi memoian-