Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1882-12-31 / 53. szám

Ügybuzgósággal folytatott nemes munkájokat meg is áldotta Isten, mert vasárnap és hétfőn összegyűjtöttek ioo frt készpénzt és ioo—150 frt árú gabonát. S milyen gabona volt az, a mit adtak ! íme, a minden Demoszthenesnél szebben beszélő tett: másfél nap alatt 450—500 frt gyűjtés, egy idegen, a megalakulás nehézségeivel küzdő egyház számára. A gyűjtés azonban még kedden is folyik s igy teljes eredményét a gyűjtésnek még most nem közölhetem. Köszönet, forró köszönet ezekért a lelkipásztor uraknak, kik mint legelsők tették le szép adományaikat egyházunk oltárára; az egyház főgondnokának, Mészáros Illyés urnák, ki még a takarékpénztártól is kieszközölt 25 frt adományt számunkra, s kinek nemes idealizmusa előtt elvként áll az, hogy a pénzintézeteknek egyik szép hivatásuk a szűkölködők gyámolitása; a város nagyérdemű polgármesterének, ki Kisújszállás traditionális elvének, a jótékonyság gyakorlásának mintegy megtestesült képviselője gyanánt tűnt fel előttem ; azután forró köszönet a nemes presbyteriumnak s általában az egyház minden tagjának, különösen pedig azon három gyűjtőnek, kik fáradságot nem kiméivé, kellemetlenséggel nem törődve, oly odaadó buzgósággal működtek egyházunk érdekében. Sok jó kivánatukat köszönöm. Én csak viszonzásul azt óhajtom, hogy a kisújszállásiak s késő utódaik is mindig elmondhassák oly nemes lelkesültséggel, mint a hogy most előttem néhány elmondotta : „örvendek, hogy Kisújszállás most is Kisújszállás maradt.* Maradjon is Kisújszállás s az egész nagy-Kúnság mindig az, a mi volt: a szegények segítője, a könnyek letörlője, a magyar műveltség terjesztője s hitünk védője. Köszönet, forró köszönet az itt emiitett egyházak mindegyikének. A jó Istennek pedig, mint a ki a szíveket szabadon hajtja ide s tova, s a ki mindezeknek fő szerző oka, legyen örök hála és felmagasztalás. Szalay József. Germanizálás az alföldön. lapja Tisztelt Szerkesztő úri Becses lapja 51. mában »Germanizálás az alföldön* cim alatt egy, személyemet megtámadó közlemény jelent meg. Legyen szabad feltennem tisztelt Szerkesztő úr igazságérzetéről, hogy jelen, az ügyet közelebbről megvilágosító soraimnak tért fog engedni becses lapjában. A mezőberényi ev. németajkú egyházhoz filiaként tartozó kamuti németajkú híveim még boldogult elődöm, néhai Petz Gyula úr hivataloskodása idejében saját erejükből egy, a célnak megfelelő iskolai épületet emeltek, s abba egy szintén általuk fizetett tanyai tanitót állítottak be. Hogy mi indította a kamutiakat ezen iskolának felállítására akkor, a midőn ugyanott Békés városa (s nem a ref. egyház) által egy községi jellegű iskola tartatik fenn, — erre nézve legilletékesebben nyilatkozhatnának azok, kik amaz iskola felállítására befolytak. Olyannak ismertem azonban, általam még sírjgpeWmíiM^J PÁPA jában is tisztelt főnökömet és elődömet, hogy tettei indokául épen nem fogadhatom el azt, a mivel amaz iskola fenntartása kapcsolatba hozatik, t. i. hazafiatlanságot vagy germanizáiási hajlamokat. Én, midőn néhány hónap előtt a mezőberényi németajkú egyház lelkészévé választattam, ezen iskolát olyan berendezéssel és minőségben, amint az megtámadva lett, találtam s részint elődöm iránt való pietásból, részint a prudentia pastoralisnál fogva nem éreztem magam feljogosítottnak arra, hogy hivataloskodásomat lerontásával kezdjem annak, a mi elődöm alatt, bizonyosan nem ennek tudta s beleegyezése nélkül, a kamutiak áldozatkészségével építtetett. A dolgok ilyen állása mellett a »Békés4

-ben egy névtelen valaki neki rontott amaz iskola felettes hatóságainak s a „hazafiatlanság* és „felekezeti szűkkeblűség* vádját veté szemök közé azon okból, mert azon iskolának tannyelve állítólag német. Én rektifikáltam feltevését s a Békésben közzétett cikkemben kimutattam, hogy a kamuti iskola tannyelve csak annyiban német, amennyiben a gyermekek német születésűek lévén, anyanyelvük használata az iskolában már paedagogiai szempontból sem mellőzhető, máskülönben pedig a gyermekek a tantárgyakat lehetőleg mind a két nyelven, t. i. német és magyar nyelven tanulják. Ennyit a dolog érdemére vonatkozólag. Azon passust illetőleg, melyet a „Prot. Egyh. és Isk. Lapban(

<

cikkemből idézni méltóztatott, azt én épen nem ^legerősebb«, még csak nem is ^argumentuma-n 1 hoztam fel, az általam sem tökéleteseknek tartott állapotok védelmére, vagy talán a hazafiság parancsolta jogos kívánalmak ellenében Ellenkezőleg rámutatni akartam ama ferde helyzetre, melybe mi nem magyar ajkú egyházak lelkészei sodortatunk az által, hogy midőn a közvélemény tőlünk, a magyar érdekek ápolása tekintetében, a hatalom minden eszközeivel felruházott római katholikus klérust is túlszárnyaló eredmények felmutatását követeli : ugyanakkor azok, kiken hazafias törekvéseink valósítása egyedül fordúl meg, a törvény világos paragraphusaival fordulhatnak ellenünk. Méltóztassék egy evangelikus lelkészt képzelni, a ki a sajat gyülekezete anyanyelvét kiküszöbölni iparkodjék gyülekezete iskoláiból, midőn egyetlenegy ellensége, az országos törvényre való hivatkozással felbőszítheti ellene azokat, a kik szeretik ugyan a magyar nyelvet, de anyanyelvükről nem hajlandók lemondani. Ezen eljárás igen tüntetőleg szólna ugyan az illető lelkész hazafias vitézségéről, de a helyes taktika szempontjából nem helyeselhető; mert az a sikert kockáztató, személyes dicsvágy indokára volna visszavezethető. Én nagyon méltányolni tudom a tisztelt szerkesztőségnek féltékeny őrködését a magyar nyelv érdekei felett; de esedezni bátorkodom, ne méltóztassék némely lapok levelezőinek ez irányban tett nyilatkozataira túlságos súlyt fektetni. A mit önök ott a köz-pontban, ha egyetemes hazai szempontból tekintik a dolgot, rftNYütt